Ilyenféle önbátorításnak tűnik az is, amit a román politikusok a hazai kisebbségek jogairól és mintaszerű helyzetéről szoktak újra meg újra felmondani, habozás és gondolkodás nélkül, amikor épp előkerül a téma. Fújják, mint az egyszeregyet, hogy a világon sehol jobban meg nem oldották a kérdést, pedig már csak azért is illene ebben kételkedni, mert Romániában még egyáltalán semmit sem tudtak jól véghezvinni, sőt, mindenben a sor végén kullogunk, ami demokráciával, jogállammal, gyermekvédelemmel, szegénységgel, oktatással, egészségüggyel, környezetvédelemmel, költségvetéssel, beruházásokkal, ipari és mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos – csak éppen kisebbségi vonatkozásban teljesítünk a fejlett országoknál is jobban, mondhatni irigylésre méltóan. És ez az ellentmondás senkinek sem tűnik fel, hogy is tűnne, amikor Klaus Iohannis államfő sem többségi, és a nemzeti kisebbségeket tegnap köszöntő Ludovic Orban kormányfő is csak félig az. Egyikük sem habozott megtámadni a kisebbségi jogok bővítését vagy megszilárdítását célzó tervezeteket, és azt is látniuk kell, hogy az idegengyűlölet erősödött a mioritikus tájakon, de azért kitartóan hajtogatják, hogy jobb dolgunk már nem is lehetne.

Mi, vacogó kisebbségek – akik az új demokrácia előtt még „együtt élő nemzetiségek” voltunk – pedig bele is gémberedtünk, annyit mondtuk, hogy nem így van éppen, ne nyilatkozzanak helyettünk, legalább kérdezzenek meg előtte, és hallgassanak is meg, ha adnak valamit magukra, ha nem akarnak hazugságba keveredni. Igen, néhány előrelépés történt, úgy 2007-ig, de mostanában folyton csak hátrálunk és hátrálunk, felfalták az orvosképzésünket, támadják az iskoláinkat, zászlóinkat, feliratainkat, erdeinket – garmadával vannak gondok, és ezek a ráolvasástól nem fognak eltűnni. Ideje elkezdeni a megoldáskeresést.