Csíkos gyapjúsállal, gombolatlan kabátban, egyszerű lezserséggel érkezik meghívásunkra lapunk szerkesztőségébe egy fiatalember, aki mellett talán csak úgy elmennénk az utcán, mert nem hivalkodó, legfennebb kedvességet, közvetlenséget sugárzó mosolyára figyelnénk fel. Nem is sejtenénk, hogy tehetsége révén évek óta viszi Sepsiszentgyörgy, Háromszék, Székelyföld hírnevét olyan messzire, ahová csak elér énekhangjával. Orendt Gyulával, a Berlini Állami Opera állandó tagjával, nemzetközi operaszínpadok elismert baritonjával rövid itthonléte alatt abból az alkalomból beszélgettünk, hogy a Londoni Királyi Opera egyik produkciójának felvételét, amelyen a sepsiszentgyörgyi énekes egy kulcsszerepet alakít, november végén Grammy-díjra jelölték.
Kilenc esztendővel ezelőtt Barcelonában a Francisco Vinas Nemzetközi Énekversenyen az oratórium-dal kategória díját, Mozart- és Dalton Baldwin-díjat nyert az akkor még csak huszonöt éves Orendt Gyula. Korábbi díjait is fontosnak tartja, de ezt az elismerést tekinti rövid idő alatt sikeressé vált karrierje elindítójának. Keönch Boldizsár tanítványa jelenleg is hálás mindazért, amit a budapesti Liszt Ferenc Akadémián neves tanárától kapott, de fontosnak tartja megemlíteni Budai Márta korrepetitor nevét is, aki zongorán kísérte, segített az idegen nyelvű szövegek kiejtésének megtanulásában és Keönch-hel együtt szorgalmazta, hogy vegyenek részt versenyeken, mutatkozzanak be a nemzetközi operapiacon.
Az iskolában dőlt el
– Zenei irányomat és emberségemet itthon tanultam tanáraimtól. A barátkozásról, a szociális intelligenciáról is beszéltek, az is nagyon fontos, hisz mindig együtt dolgozunk valakivel. Sebestyén-Lázár Enikő meghatározó alapot rakott le életemben, amit ő átadott, az annyira univerzális, hogy azt mindig magammal viszem: a frissességet és azt, hogy miként gondolkodjam a technikáról. Olyan dolgokat tanultam tőle, ami még mindig érvényes, és szerintem az is marad, amíg énekelek. Kérdés volt, hogy a sportot vagy a zenét választom, hisz évekig kézilabdáztam. Ez volt a két rivális. Néhai Kerezsi János iskolaigazgató mindig biztatott, hogy én legyek a legjobb kézilabdázó az énekesek között, és ne a legjobb énekes a kézilabdásoknál. Neki köszönhető, hogy végül a zene mellett döntöttem. Sipos Zoltán kórusvezetőm volt, tőle tanultam meg, hogy fontos a barátság, az összetartozás, de sorolhatnám a többi tanáromat is, akik mind arra tanítottak, hogy elsődleges az egyéni karakter, de tudni kell beilleszkedni egy közösségbe. Nem is tudnám megmondani, hogy mi hatott rám a leginkább, mi tett azzá, aki vagyok ma, de itt kezdődött a pályám.
Érettségi után egy évig a brassói Transilvania Zeneművészeti Egyetem hallgatója volt, itt Adrian Mărcan tanítványa, ezt az évet is meghatározónak tartja. 2004-től a budapesti zeneakadémián tanult Orendt Gyula.
– A szülők mindig mögöttem álltak, főleg édesanyám biztatott. A Liszt Ferenc Zeneakadémián hat évig volt tanárom Keönch Boldizsár, sajnos ő sincs már közöttünk, de ő volt az, aki Sebestyén-Lázár Enikő után rárakta a végleges karaktert a hangomra. Már akkor kiderült, hogy magas bariton vagy lusta tenor a hangom, de Keönch tanár úr arra tanított, hogy szerepekben kell gondolkodni.
Atlantisz császára
Egyetemi évei alatt versenyeken figyeltek fel Orendt Gyulára. Az említett barcelonai megmérettetés után megnyílt előtte a nemzetközi operaszínpad. A spanyol fővárosban tartott 2010-es versenyen ismerkedett meg Peter Katona magyar származású casting-igazgatóval, aki a Londoni Királyi Operaház produkciói számára válogatta a fellépőket, és már akkor megtudta, hogy két év múlva Londonban fog énekelni egy operában.
A sepsiszentgyörgyi énekes egyetem után egy évig a bécsi Volksopera tagja volt, majd a német származású, Amszterdamban művészeti ügynökséget működtető Rüdiger Neumann javaslatára a Berlini Állami Operaház stúdiójába jelentkezett, ami egyfajta előszobája annak, hogy valaki a legnagyobb németországi operaház állandó tagja lehessen. Ez bizonyos értelemben visszalépést jelentett, hisz az osztrák főváros operatársulatában biztos helye volt, de a berlini Staatsoper hírneve többet jelentett a biztonságnál. Jelentkezett, részt vett egy meghallgatáson, ami sikeres volt, de a végső döntést csak a zenei főigazgató hozhatta meg. A legrangosabb berlini operaház igazgatóját, Daniel Barenboimot egy félig elénekelt ária meggyőzte arról, hogy Orendt Gyulának a Berlini Állami Operánál van a helye.
Két év múlva Viktor Ullmann Atlantisz császára című operájával vizsgáztak a stúdióban, akkor ismerkedett meg az ehhez a szerephez szükséges maszk készítőjével, Corával, akivel azóta egy családot alkotnak, Andor nevű kisfiuk hároméves. Orendt Gyulát a stúdiós két év alatt ismerték meg igazán mesterei, hogy milyen színpadi adottságai vannak, mekkora a hangterjedelme.
– Az én hangskálám átlagos, két oktávot énekelek át ugyanabban a hangszínben, tehát nincs változás a technikában, ugyanaz az erő, ugyanaz a fényesség jelenik meg a hangban. Nekünk a testünk a hangszerünk, és ahogy az izmok erősödnek, a mellkas tágul, így lesz a hang idővel nagyobb, gazdagabb és gazdaságosabb is. Ezért mondják, hogy az életkor előhaladtával együtt érik a hang. Egyre jobb lesz a technika, egyre kevesebbet gondolunk rá, kevesebbszer hibázunk. Énekelek olaszul, németül, angolul, franciául és természetesen magyarul. Angolul, németül, olaszul beszélek, ez természetesen segít, könnyebben tanulom meg ezeket a szövegeket. A pontos kiejtésben szakemberek segítenek, így nem baj, ha valaki nem beszéli az adott nyelvet, a szöveget ellenben érteni kell és nagyon sokat gyakorolni. Az operaházban minden évben vannak dalestek, ilyenkor Kodály-, Bartók-, Dohnányi-műveket énekelek. Ha nem is érti a közönség, olvashatják németül a kivetítőn, a zenét viszont szeretik, mindig jól fogadják. Büszke vagyok a magyar szerzőkre, egyedi hangzás, egyedi zene, kár lenne nem megmutatni.
Szerepek
Amikor arról kérdezem Orendt Gyulát, hogy milyen karakter áll legközelebb hozzá, félig tréfásan mondja, a bariton mindig vesztes.
– A bariton soha nem lesz a szerelmes hős, ez a tenor szerepe. Főként a tragikus karaktert játssza, persze kivétel is van, mint például Mozart Don Giovanni operája, itt ő a nőcsábász, ezt tavasszal énekelem Berlinben. A hang határozza meg a szerepeket. Másként énekelünk Mozartot, Puccinit, Monteverdit, de mindig az a fontos, hogy egy előadáson belül az énekesek legyenek egyformán lírai, klasszikus vagy belcanto hangúak, tehát legyen harmónia. Amit mostanában énekelek, általában korai zene, barokk, reneszánsz, Mozart-művek, Bizet-, Puccini-, Verdi-zene. Monteverdi Orfeója a kedvencem, több helyen énekeltem. Ő egy lírai hős, eredetileg tenorra írt, négyszáz éves opera, 1607-ben mutatták be. Ez nagyon nekem való, mert a tenor és a bariton közötti hangterjedelmet födi át és lírai. Iszonyú mennyiségű ária van benne, nagyon nagy színészi kihívás, nagy a dráma, sok az álmodozás, a harc, egy mestermű a szerep is és az opera.
Orendt Gyula 2015-ben a Londoni Királyi Opera produkciójában alakította Orfeo szerepét, az előadást egy arénaszerű épületben mutatták be, az volt a fontos, hogy háromszázhatvan fokban legyen rálátás a játszókra, az énekes bármerre fordul, szembekerüljön a nézővel. Egy évvel ezután a berlini operaház magyar énekesét a budapesti közönség Mozart Figaro házassága című operájában hallhatta a gróf szerepében.
A háromszéki operaénekes pályafutásán az igazi nagy áttörést a 2017-es Zurga-alakítás jelentette Georges Bizet Gyöngyhalászok című operájában, amelyet a német filmrendező Wim Wenders rendezett, a zenekart Daniel Barenboim vezényelte. Erre így emlékezik: „Nagy siker volt, igazi áttörés számomra a berlini operában, rájöttek, hogy lehet nagyobb szerepeket is adni nekem.”
Grammy-jelölés
A londoni Orfeo-alakításnak köszönheti Orendt Gyula, hogy szerepet kapott George Benjamin (zene) és Martin Crimp (szöveg) Lessons In Love & Violence című produkciójában, amelynek a brit Királyi Operaház által rögzített változatát a legjobb operafelvétel kategóriában novemberben Grammy-díjra jelölték.
– George Benjamin úgy komponál, hogy mindenkinek a hangjára, a karakterére írja a zenét. A szóban forgó mű szereplőit már ismerte, én az Orfeónak köszönhetően kaptam egy meghallgatást, egy munkaórát tőle. Együtt énekeltünk, ő lejegyzett mindent a hangomról, és erre írta a Gaveston és a Halál szerepét, mindkettőt én játszom. Ez igen nagy dolog, hogy így szerez zenét, hisz leginkább az a gyakorlat a kortárs zeneszerzőknél, hogy megírják a zenét és majd valaki elénekli. George Benjamin és Martin Crimp operájának története félig fiktív és félig igaz, II. Edward királyról szól. Négy évvel előbb született a mű, 2018 májusában mutattuk be a Londoni Királyi Operaházban, a Grammy-díjra jelölt felvétel is ott készült. Külön öröm számomra, hogy olyan neves énekesekkel játszhatom együtt, mint Barbara Hannigan és Stéphane Degout. Van egy kanadai magyar szereplő is, Szabó Krisztina, ő keveset tud magyarul, de az édesanyja még magyar. George Benjaminnak és Peter Katonának köszönhető, hogy én ebben részt vehetek.
Számomra öröm az éneklés, öröm egy más karaktert színpadra vinni. Van, hogy valami rossz történik, de a színpadon az ember mindent elfelejt, ott a magánjellegű dolgoknak nincs helye. Persze előfordul, hogy az ember beteg, és akkor is meg kell oldani. Velem is megtörtént, meghűltem és a bemutató napján derült ki, hogy törik a hang, nincs hang. Általában van egy második szereposztás, viszont a kolléga még nem volt kész, akkor én eljátszottam az egész operát némán, a másik énekes pedig a zenekar mellől énekelte a szerepemet. Sokat kell gyakorolni, el kell mélyülni egy szerepben, mielőtt először énekli az ember. Szerencsére a szövegeket könnyen rögzítem, jelenleg tizenöt-tizennyolc szerep van a fejemben, bármikor könnyen elő tudom venni. Sok dalt énekeltem, napokig mondhatnám a szövegeket egy leültömben.
Nem csoda, hogy az ének mellett Orendt Gyula nagy hangsúlyt fektet a szövegekre, hisz a berlini operaház arra törekszik, hogy a nézők értsék, amit hallanak, ha a szöveg nem német, a fordítást kivetítik.
Siker, család, álmok
– Többféle siker van. A taps a legnyilvánvalóbb, a leghangosabb, az kellemes, de mindig egy lépéssel hátrább vagyok, nem úszom a tapsban, hanem élvezem. Számomra nagyon fontos az elismerés, amit a nagy mesterektől, a kollégáktól kapok. Az az igazi öröm, hogy mennyire tudunk összehangolódni egy idegennel egy karakteren keresztül, hisz nálunk sok a vendégfellépő, akiket nem ismerünk. Nagyon híres művészek fordulnak meg az operában, és hihetetlen látni, mennyire érzékenyek a legtöbben. Változott az opera, évtizedek óta nem csak állunk a színpadon, hanem komplikált mozgás, ugrálás, földre borulás, verekedés is van a színpadon, gondolnak a kosztümtervezők is erre. Legyen a kosztüm korhű, de lehessen könnyedén mozogni benne.
Orendt Gyulának nagy szerencséje van párjával, hogy ismeri az opera világát, hisz korábban sminkesként ott dolgozott, így nem nehéz elfogadnia az esti előadásokat, az utazást. Cora jelenleg tanárnak készül, zenét, művészetet és lehet, hogy németet is fog tanítani. Andor óvodás, a délelőttök csendjében édesapja barkácsol, különböző tárgyakat készít barátainak ajándékba. Fiával többnyire magyarul beszél, Andor egyelőre németül válaszol, de igyekszik megtanítani őt, ez fontos neki.
Ragaszkodik régi barátaihoz, a városhoz. Szülei, főként édesanyja több fellépésére is elutazott, azt mondja, édesapja nem utazótípus. Szerepálmai között említi Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjében Danilo szerepét, valamint Debussy Pelléas és Mélisande operájából a Pelléast. Legközelebb január 8-án lép színpadra Berlinben egy olyan előadásban, amit a Staatsopernek írt egy kortárs svájci zeneszerző. Sepsiszentgyörgy méltán lehet büszke nemzetközi hírű zenei nagykövetére, akiről a szakma úgy tartja, az egyik legtehetségesebb magyar operaénekes.
