Vegyük észre a bennünk levő Gyermeket

A karácsonyra készülés napjait agyonzsúfoltuk, jelképes karácsonyfánkat teleaggattuk, de a lényeget szem elől tévesztettük – írja Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke pásztorlevelében. Külsőségeket hajszolva önmagunkkal keltünk versenyre, a hangsúlyt a vásárlásra, a csillogásra helyeztük. Mindenki kínál valamit, apróhirdetések, reklámok ajánlanak, megvetetni akarnak mindent, hogy teljes legyen az ünnep, de közben tapasztalhatjuk magunk is, hogy kiürült a lélek. Elveszítettük magunkban a Gyermeket! Nem tudunk megfogalmazni egy jó szót, fáradtan érkezünk meg a karácsonyfa árnyékába. Már karácsonyi dalokat is képtelenek vagyunk dúdolni, nem tudunk mesét mondani szeretteinknek. Törődötten és fáradtan érkezünk meg az ünnephez, pedig nem ezt akartuk! Nagyon elrontottuk az erre a szép ünnepre készítő adventi napokat – állapítja meg a főpásztor, majd figyelmeztet: másként kell karácsonyra hangolni életünket. Nem a külvilághoz kellene igazítanunk magunkat. Nem külső parancsszónak kellene engedelmeskedni.

Bálint-Benczédi Ferenc magyarázza, az evangéliumi üzenet pásztorokról és napkeleti bölcsekről szól. Ők a külső világban keresgéltek: a pásztorok bámulják az eget, a bölcsek földi hatalmasságtól érdeklődnek. Keresgélnek, választ várnak. Kétezer év távlatából olvasva Jézus születési történetét, nem tehetünk úgy, mintha az Ő tanítását nem ismernénk.

Ő arra oktatott, arra akarta tanítványainak a szemét és értelmét felnyitni, hogy a mélyre evezzenek, hogy ne féljenek, hanem keressék a belső szoba csendjét, hogy figyeljenek egymásra, ne gyűjtsenek földi javakat, ne aggodalmaskodjanak, hogy legyen egy mustármagnyi hitük, a lelket ne öljék meg, és sorolhatnám tovább ezeket a mély, jézusi igazságokat. Mi pedig pont az ellenkezőjét tesszük most is! A külsőségekre helyezzük a hangsúlyt, varázslatot várunk, pedig a megoldás bennünk van. A „nagy varázsló”, a Gyermek bennünk van! – szögezi le az unitárius egyházfő.

Isten felé kell fordulnunk, ne napkeleti bölcsekként várjuk a földi Heródesektől a megoldást, kérdéseinkre a választ. De egyszerű pásztorok sem lehetünk, hiszen ebből az állapotból kétezer év óta ki kellett volna nőni már! Többek vagyunk: Isten gyermekei, akiket az Ő lelke vezérel. Karácsonyra csak így lehet lélekben készülni és befogadni az angyali üzenetet: „született néktek Megtartó” – vallja a püspök.

Karácsony ünnepét sok szép, külső díszítőelem teszi varázslatossá és vakítóvá. Ezek a külső ragyogások akadályoznak meg a tisztánlátásban. Ez év karácsonyán a benned levő Gyermekre akarom figyelmedet irányítani. Azt szeretném megtudni, hogy ebben a csillogásban, ragyogásban, melyet mesterségesen magunk köré varázsoltunk, észre tudod-e venni a benned levő Gyermeket? – teszi fel a kérdést a főpásztor. A napkeleti bölcsek és a pásztorok is megtalálták őt, bementek a házba, leborultak, ajándékaikat átadták neki. Karácsony ünnepén menj te is be a „házba” és ott, lelked csendjében, értelmed világosságával, hited erejével találd meg a benned élő Gyermeket, és akkor hiszem, hogy boldog ünneped lesz. Tudsz majd mesélni, énekelni, magadhoz ölelni szeretteidet, és az angyalokkal együtt zenged: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” – zárja levelét Bálint-Benczédi Ferenc.

Isten jelen kíván lenni életünkben

Hajlamos a világ a hitet a virtualitással, a karácsonyi születéstörténetet a tündérmesékkel összemosni – véli Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutherá­nus Egyház püspöke. Folytatja: Kétezer év távlatából olyan messzinek tűnik Jézus születése, olyan megfoghatatlannak tűnik személye. Jézus Krisztust mint embert és Istent egy személyben, sehogyan sem tudjuk értelmünk számára megfoghatóvá tenni. Az Ő személye egy csoda, egy titok és az emberi gondolkodás számára mindig megfejthetetlen és megbotránkoztató marad, sőt, annál is több, egyenesen „bolondság” – utal Pál apostolnak a korintusbeliekhez írott levelére a főpásztor, majd leszögezi: Őbenne, aki több mint 2000 évvel ezelőtt megszületett Betlehemben, aki Názáretben nevelkedett, akit Jeruzsálemben keresztre feszítettek és meghalt, benne az Ige testté lett. Az Ő történeti személyében Isten belépett a mi emberi, történelmi valóságunkba. Betlehem sötét és hideg éjjelében valóságosan megszületett fájdalom, verejték és vér árán. Sorsközösséget vállalt a hierarchikus lépcső legalján levőkkel, védtelen és kiszolgáltatott volt a hatalmasokkal, a gúnyolódókkal szemben. Az éhség, szomjúság, fáradtság, az öröm és bánat az ő sorsa is lett egészen. Isten emberré válásában nincsen sem játék, sem kaland. Ez nem látszat, nem illúzió, hanem valóság! – hangsúlyozza az egyházfő. Éppen ezért mi nemcsak elvontan beszélünk Istenről, mint a filozófia vagy a költészet, hanem arról tanúskodunk, amit személyesen és valóságosan megélünk Vele. Isten nem látszatjelenléttel ajándékozott meg minket. Luther sem hiába hangsúlyozta azt, hogy az úrvacsorában, a kenyérben és a borban felfoghatatlan módon, de valóságosan jelen van a krisztusi megdicsőült test. Krisztus megváltói műve, születése, halála és feltámadása, részesedése Isten dicsőségében nem egy virtuális fantázia, nem allegória, hanem valóságos történelembe ágyazott esemény. Pontosan ezt üzeni a karácsony, a megtestesülés csodája, ahogy a véges befogadja a végtelent, az emberi az istenit: Isten, a mi Istenünk valóságos, létező, megtapasztalható jelenlét. A minket szerető Isten valóságosan jelen van és jelen kíván lenni a mi életünkben. Boldog az az ember, aki Péter apostollal együtt 2019-ben is el tudja mondani, hogy „Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia!” – idézi Máté evangéliumát Adorjáni Dezső Zoltán.

A fény, amely hozzá vezet

A karácsonyi történet annyira közel áll hozzánk és oly emlékezetes, hogy szinte észre sem vesszük azokat a mélységeket és magasságokat, amelyeket a történet hordoz – figyelmeztet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Nem érezzük eléggé a történet aktualitását és talán a ránk vonatkozó üzenetét sem. Inkább a karácsonyi hangulat lesz úrrá rajtunk. Évről évre több reflektort, fényszórót adnak el nekünk, pedig nem erre lenne szükségünk, hanem a jászolra. Arra a világosságra, ami a jászolból jön, és belénk ivódik.

Népünk évszázadokon keresztül készíti a szállást Jézusnak. Ha a vallásórás kisgyereket megkérdezzük, ösztönösen szállást akar biztosítani Jézus számára. Mi is mindent megteszünk, hogy az ünnep szép legyen, és hogy minden elkészüljön úgy, ahogy azt szeretnénk. Még a negatív érzéseket – haragot, elutasítást – is próbáljuk elfojtani és elnyomni, amelyek egyébként egész évben betöltik a hétköznapjainkat is. Ám bármilyen áldozatot vagy erőfeszítést is tegyünk a karácsony megünneplésére, egyetlen dolgot ne feledjünk: lássuk meg Istent abban a gyermekben, aki a jászolban fekszik, s miután megláttuk, hódoljunk neki, fogadjuk őt életünk urának – fogalmazta meg felhívását a református egyházfő.

Akik járjuk az életutunkat és keressük boldogságunk forrását, lehet, néha azt érezzük, elkéstünk már. De ha egyszer kipróbálnánk és elmennénk olyan helyre, ahol látnánk a kiszolgáltatottságban élőket, akkor az ő szemükben biztosan meglátnánk azt a fényt, amely Jézushoz vezet. Legyen e karácsony az elindulások ideje, menjünk oda, ahova eddig nem jutottunk el, és ezért nem is találkozhattunk vele, Jézus ugyanis ott áll a kiszolgáltatott ember mellett. Ha vállaljuk e kockázatot, akkor biztos lesz igazi, boldog karácsonyunk – írja Kató Béla.

Örökös karácsony

Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke karácsonyi körlevelében írja, hogy Aquinói Szent Tamás összekapcsolja a karácsonyt és az Oltáriszentséget: Az Oltáriszentség a megtestesülés kiterjesztése, Jézus az Oltáriszentségben éli megtestesülésének titkát, betlehemi életét. Ezért nevezi számos lelki író az Oltáriszentséget „örökös karácsonynak”.

Szerkesztette: Szekeres Attila