Kőrösi Csoma Sándor /az újabb kutatások tükrében/

2019. december 28., szombat, Irodalom

Idén, 2019 novemberében volt kerek kétszáz esztendeje, hogy Kőrösi Csoma Sándor elindult hosszú keleti útjára, melyről sosem tért vissza. Az ő élete, keleti útja, munkássága iránti érdeklődés az idő teltével nem csökkenni, inkább bővülni, szélesedni látszik. Hozzájárulhat ehhez a híres székely nyelvész közismert szűkszavúsága is, ha saját személyéről kellett nyilatkozzon, s aki életének így sok fontos részletét rejtélyes homályban hagyta.

De szerepe lehet ebben az újabb kutatások révén ismertté vált adatoknak, dokumentumoknak is, melyek sokszor régi, közel kétszáz éve meggyökeresedett tévhiteket cáfolnak meg – és egyben új kérdéseket vetnek fel.

Meglepő, hogy nemcsak nyelvészeket, történészeket, Kelet-kutatókat foglalkoztat Csoma személye. Került kezembe pszichológus, grafológus, sőt, csillagjós tollából származó, vele kapcsolatos írás is. A rendületlen céltudatosság, eltántoríthatatlan kitartás, valamint ennek érdekében a fölösleges dolgokról való lemondás, amellyel Kőrös nagy szülöttje fiatal korától haladt kitűzött célja felé, valamint az általa elvégzett úttörő munka sok és sokféle ember fantáziáját foglalkoztatja – nemcsak magyarokét. Olvastam indiai szerző tanulmányát, mely a Csoma Sándor által lefordított és magyarázatokkal ellátott buddhista szent könyvekről szól, de tudunk amerikai írónak Csomával foglalkozó ‒ sajnos elég felületes és a valóságot eltorzító ‒ regényéről is. Japán egyik egyetemén már az 1930-as években bódhiszattvává, egyfajta buddhista szentté avatták a Kelet és Nyugat között kapcsolódási pontokat kereső ottani fiatalok, egy francia szerző pedig sok évi kutatását és több könyvét szentelte Csoma Sándor utazásainak, munkásságának.

A kötetbe* került írásokat igyekeztem úgy összeválogatni, hogy azok valamiképpen tükrözzék az utóbbi évek-évtizedek Csoma-kutatását, az ennek révén felszínre került eredményeket, vagy legalábbis ízelítőt adjanak belőlük. Másik szempont az volt, hogy az az olvasó is kapjon lehetőség szerint teljes képet Csoma Sándor egész életéről, fiatalkorától haláláig, aki eddig nem sokat tudott róla. Ennek megfelelően akad a könyvben egy-két szerző, aki több írásával is szerepel benne, másrészt le kellett mondanom olyan írásokról, melyek bizonyos fokig hasonló témát tárgyalnak, mint a kötetben már olvasható tanulmányok némelyike, vagy amelyek hosszúságuk miatt nem kerülhettek bele – terjedelmi korlátokra is figyelemmel kellett lenni.

Egy-egy Csoma-kutató, miközben új dolgokat fedez fel, régi tévhiteket cáfol meg, néha maga is görget tovább tévedéseket ‒ melyeket ismét más Csoma-kutatók oszlatnak el. Erre is akadnak a könyvben példák, több évtized több kutatójának munkájáról van szó, folyamatról, nem pedig befejezett tényről. Sokan hozzájárultak ahhoz, hogy minél teljesebb, minél világosabb legyen a kép Kőrösi Csoma Sándorról, de hogy valamikor meg lehet-e ismerni róla a teljes igazságot – az egyelőre kérdés marad.

Tudom, az objektivitásra való törekvés dacára, ez az összeállítás is – mint minden válogatás ‒ valamennyire szubjektív. El tudok képzelni Kőrösi Csoma Sándorról hasonló válogatást más szerzők más írásaiból összeállítva ‒ az is érdekes és új dolgokkal tudna szolgálni az olvasóknak.

Befejezésül feltétlenül szólni kell a kötetben szereplő írások forrásáról. A válogatást a székelyföldi Kovászna városában működő Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület által eddig kiadott huszonöt Évkönyvben közölt írások alapján végeztem. A Gazda József irányítása alatt lassan immár három évtizede működő egyesület az évente megrendezett konferenciákkal és az Évkönyvekbe gyűjtött új, Csoma Sándorról szóló írásokkal elévülhetetlen érdemeket szerzett nagy nyelvészünk életének kutatásában, emlékének méltó ápolásában. Köszönettel tartozunk nekik.

Molnár Vilmos


* Válogatta és szerkesztette Molnár Vilmos. Csíkszereda, 2019, Hargita Kiadóhivatal (Székely Könyvtár, 76.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 128
szavazógép
2019-12-28: Irodalom - :

,,Homlokom mögött apró falvak laknak”( Magyari Lajos válogatott versei)

Négyszögben állunk az iskolaudvaron, szemben velünk, U betű alakban az iskola épülete, hátunk mögött a frissen épült tornaterem, két hatalmas kőrisfa árnyéka nyújtózik hátrafelé, a Tódor Anna néni kertje irányába, délelőtt van, négyszög, pionír ünnepség,
2019-12-28: Irodalom - :

Molnár Vilmos: Kőrösi Csoma Sándor a másvilágon

Amikor Kőrösi Csoma Sándor a mennyek országában időzött, ott is arrafelé szeretett bóklászni, ahol a felhők mögül kilesve le tudott látni a magyar őshazára. Ehhez odafent is jó messzire el kellett mennie, egészen a mennyország bütüjébe.