Mózes László
Bethlenszentmiklós magyar többségű, nem túl nagy falu Fehér megyében, Balázsfalva szomszédságában. Október elején került a figyelem középpontjába, nem azért, mert hirtelen megnőtt volna az érdeklődés a Székelyföldön kívül élő nemzettársaink élete, sorsa iránt, hanem azért, mert bajba keveredtek az ott élő magyarok. Mert rossz szokás szerint valami akkor válik érdekessé, feltűnővé, amikor váratlan, kellemetlen esemény, rosszabb esetben tragédia történik. Bethlenszentmiklóson – azon a településen, ahol Bethlen Miklós író, politikus, Erdély egykori kancellárja 1668–1683 között felépíttette az egyik legszebb erdélyi reneszánsz kastélyt – október 2-án leégett az unitárius műemék templom tornya, s a tűz következtében elhasadt, de nem zuhant le a templom 1631-ben öntött harangja.
E sajnálatos tűzesetet követően Erdély-szerte egyetemes egyházi gyűjtést kezdeményeztek az unitáriusok, s a történtekről említést tesz újévi pásztorlevelében Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke is. „Még e nehéz órákban is – írja az unitárius egyházfő – szívmelegítő öröm volt megtapasztalni a közösség erejét, amely a bajba jutott testvérek megsegítésében, vigasztalásában öltött formát. Bár a keletkezett kár visszafordíthatatlan, az újjáépítés pedig hosszú és nehéz lesz, jó tudni azt: kicsiny közösségünk képes arra, hogy önnön problémái mellett mások fájdalmának enyhítésén fáradozzon, a bajban egységes legyen.”
Egy közösség ereje mindig akkor mutatkozik meg, amikor arra nagy szükség van. Bajban érzékelhető leginkább az egység. A bethlenszentmiklósi unitárius egyházközség 320 főt számlál, a kis közösség tagjainak a vallásszabadság 450. évfordulója nem csak örömünnepet, hanem keserűséget is hozott. Mert olyan feladatot kell megoldaniuk – segítséggel természetesen –, melyet nem kívántak maguknak, mely természeti csapásként érte őket. Viszont, hasonlóan az erdélyi, székelyföldi magyar emberek többségéhez, hisznek e mondat igazságtartalmában: segíts magadon, és az Isten is megsegít.
Éppen ezért szinte bizonyos, hogy a bethlenszentmiklósi unitárius templom tornyát újjáépítik, helyreállítják. Szebb lesz, mint volt. Hiszen száz év alatt nem csak az ottani, hanem az erdélyi, partiumi, székelyföldi és szórványvidéki magyarok nagy többsége is megismerhette az állandó építkezés, illetve újjáépítés kényszerét. Ezt meg nem szerethették, veszteségeikbe bele nem törődhettek, de beláthatták: az építkezés, az újjáépítés életük, életünk részévé vált. Nem azért, mert ezt kívánták, ezt szerették volna, hanem azért, mert építkezés, újjáépítés nélkül itt nincs élet. Miként azt is alaposan megtanulhatták, lehet jajongani, panaszkodni, kifogásokat keresni, ám azt is felismerhették, hogy a jövő szálait kizárólag a cselekvő emberek tudják kézben tartani.
Bethlenszentmikós unitárius templomának kettérepedt, patinás harangja immár néma marad, de erdélyi harangöntő mesterek gondoskodnak majd arról, hogy az új toronyba új harang is kerüljön.
