Ilyenkor, jelképesen az idő küszöbén állva, gondolataink okvetlenül két irányba fordulnak. Egyfelől a mögöttünk levő megtett utat értékeljük, másfelől a köd fedte jövőt kémleljük. Egyszerre a számadás és a tervezés idejét éljük meg. A 103. zsoltár szavaival fogalmazom meg Isten iránti hálámat: „Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét, áldjad, én lelkem, az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről” – írja a főpásztor.

A számadás tekintetében jelképes esztendő határát léptük át. A vallásszabadság 450. évfordulójának ünneplésben gazdag ideje után 2019-ben a jelképes év tapasztalatait és tanulságait összegeztük. A megvalósítások örömmel töltöttek el, hiszen jó volt látni, hogy egész egyházközösségünk – a legkisebb gyülekezettől az egyetemes egyházig – azon fáradozott, hogy fennállásunk e fontos mérföldkövét méltó módon megünnepeljük. Kicsit a vallásszabadság évének hangulatában, örömteli érzésekkel avattuk egyházalapító püspökünk teljes alakos szobrát Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, ezáltal is törlesztve elődeinkkel szembeni tartozásunkat. Ám sajnos az elmúlt évben a baj sem került el. A bethlenszentmiklósi templom évszázados tornya percek alatt a tűz martalékává vált, ami döbbenettel és keserűséggel töltötte el lelkünket. Mindazonáltal még e nehéz órákban is szívmelegítő öröm volt megtapasztalni a közösség erejét, amely a bajba jutott testvérek megsegítésében, vigasztalásában öltött formát.

Bár a keletkezett kár visszafordíthatatlan, az újjáépítés pedig hosszú és nehéz lesz, jó tudni azt: kicsiny közösségünk képes arra, hogy önnön problémái mellett mások fájdalmának enyhítésén fáradozzon, a bajban egységes legyen – biztat az unitárius egyházfő. Hozzáteszi: a jó Isten adjon nekünk erőt, hogy ezt a képességet az előttünk álló évben fejleszthessük, és végre megértsük: felemelkedésünknek, gyarapodásunknak alapfeltétele az összetartozás.

Tágabb közösségünkkel együtt az elmúlt esztendőben az 1989-es forradalom és rendszerváltás harmincadik évfordulójára emlékeztünk. Visszatekintésünkben újra beleborzonghattunk a kommunista diktatúra rémuralmába, abba a mérhetetlen szenvedésbe, amelyet az önkényes és elvakult hatalom okozott megannyi ártatlan ember számára. De újra átélhettük a harminc évvel ezelőtti forradalmi napok eufóriáját, amikor tudatosítottuk, hogy bilincseinket összetörte az emberi szabadságvágy. Az azóta eltelt idő hozott számunkra édeset és keserűt is. Egyfelől meg kellett látnunk, hogy a korábban a hatalomhoz dörgölőző opportunisták rögtön a forradalom után a vezető pozíciókat magukhoz ragadták, szembe kellett néznünk azzal, amint az erre felkészületlen közösségünket elöntötte a „szabad világ” fogyasztószemléletű szennye, ahogy a nyakló nélküli vadkapitalizmus értéket és erkölcsöt nem ismerve használta ki évtizedes elszigeteltségéből ébredő társadalmunkat. Másfelől viszont történelmi lehetőséget kaptunk arra, hogy a kommunista diktatúra korában szét­zilált egyházi életünket rendbe hozzuk, sőt, a fejlődés és növekedés lehetőségeit keressük. Végül e mostani megemlékezés rámutatott arra, hogy végre lezártnak tekinthetjük azt az átmeneti korszakot, amely a vörös terror után kezdődött el. A régi szemléletű emberek helyett új nemzedékek nőttek fel, akiknek talán sikerül majd magabiztosabban és jobb lelki látással dönteni közösségeink érdekében – fejezte ki reményét Bálint Benczédi Ferenc.

Világunkban és társadalmunkban széttekintve szomorúan állapíthatjuk meg, hogy az önzés és a széthúzás sötét erői mind az embert, mind a közösséget magával ragadták. Az önös célok hajszolása, a másik emberre való oda nem figyelés, környezetünk kizsákmányolása, múltunk ostoba felejtése, kultúránk értékeinek szándékos súlytalanítása mind olyan gond, ami aggodalommal tölt el. Bár a technika soha nem látott jólétet biztosít számunkra, az évezredes jézusi tanítás továbbra sem költözött az emberi szívbe. A 21. század harmadik évtizedének küszöbét átlépve, ideje lenne már elsősorban önvizsgálatot tartani, és rádöbbenni arra, hogy egyéni életünk csak a kisebb-nagyobb közösség hálójában nyeri el értelmét. Rá kellene ébrednünk arra, hogy egyéni kiteljesedésünk és jólétünk közösségi fejlődésünk függvénye. Látjuk, hogy hova vezetett az önzés! Az isteni parancsot feledve, amely a teremtett világ gondozásáról szól, a természetet kiraboltuk. Közösségeinket, ugyancsak az önzés okán, tönkretettük, értékeinket, amelyek a pénzsóvárgás gátjai lennének, értelmetlennek ítélte e világ. Ilyen körülmények között – talán az utolsó órában – vészharangot kell kondítani! Ideje több alázattal és felelősségtudattal fordulni természet, közösség és embertárs felé annak érdekében, hogy a rombolás helyett az építés eszközeivé válhassunk – figyelmeztet a főpásztor.

A 2020-as esztendő egyben magyar nemzetünk egyik legnagyobb traumájának, a trianoni diktátumnak a századik évfordulója is. Ám a szétszaggatott nemzet feletti siránkozás és vádaskodás helyett ismerjük fel, hogy bár országhatárokat el lehet mozdítani, a nemzet nem téphető szét! Ismerjük fel, hogy kultúránk, értékeink, nyelvünk és hitünk sokszínű gazdagságában mégis egységes. Ezeknek megóvása és megélése pedig olyan lehetőséget teremt, amit sem nagyhatalmi szándékok, sem aktuálpolitikai döntések megrendíteni nem tudnak.

Adja a gondviselő Isten, hogy az új év elsősorban alázatot és felelősségtudatot hozzon számunkra! Ismerjük fel, hogy odafigyelésünkkel és őszinte munkálkodásunk révén erősödhet meg egyházi közösségünk, magyar nemzetünk és emberi nemünk. Isten gondviselő jóságában bízva, kérem az ő áldását és útmutatását mindnyájunk számára ez új évben! – írja az egyházfő.

Bálint Benczédi Ferenc közli, hogy ez újévi pásztorlevél az utolsó, amelyet a Magyar Unitárius Egyház püspökeként írt. Bizalmát fejezi ki aziránt, hogy a megkezdett reformok az egyház jó előmenetelét szolgálják majd. Kívánja, Isten adjon bölcsességet az idén megválasztandó vezetőknek ahhoz, hogy Isten törvényeihez idomítsák szándékaikat, és az örök szeretet jegyében, nem urakként, hanem szolgákként munkálkodjanak.

Szerkesztette: SZEKERES ATTILA