Miután 1618. május 23-án Thurn Mátyás gróf és társai kidobták az ablakon (defenesztrálták) a II. Mátyás (ur. 1608–1619) nevében tevékenykedő prágai kormányzókat, kezdetét vette az a konfliktus, mely egész Európát lángba borította. A nemesek tettét alapvetően a félelem motiválta, ugyanis a betegeskedő Mátyás a Stájerországot kormányzó Ferdinánd főherceget szánta örökösének, aki bigott katolikus hírében állt, ez pedig nem sok jót ígért a zömében protestáns hitű csehek számára. A defenesztráció ennek megfelelően hamarosan országos felkeléssé szélesedett, közben pedig a rendek a német fejedelmek által megalapított Protestáns Unió egyik prominens alakját, V. Frigyes pfalzi választófejedelmet (ur. 1610–1623) hívták meg Csehország trónjára. II. Mátyás életének utolsó hónapjaiban aztán Felső-, majd Alsó-Ausztria is lángba borult, Thurn gróf pedig 1619 tavaszán egyenesen Bécs alá vonult seregeivel, igaz, Dampierre és Buqoui tábornokoknak hála az új császár, Ferdinánd megtarthatta fővárosát.

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, akinek legfőbb politikai ambíciója a három részre szakadt Magyarország újraegyesítése volt, ebben a helyzetben furfangos módon látott hozzá tervei megvalósításához, ugyanis először nem hadüzenetet, hanem szövetségi ajánlatot küldött az osztrák császárnak (aki egyben magyar király is volt), ám az önérzetes uralkodó visszautasította a török vazallus állam segítségét. Bethlen felkínálkozása persze nem volt több egyszerű cselnél, mellyel nem is annyira a Habsburg-udvart, hanem a kassai főkapitányt, Dóczy Endrét és Forgách Zsigmond nádort igyekezett meggyőzni jó szándékáról, hiszen így a hozzá hű – nagyrészt protestáns – arisztokratákat a gyanú árnyéka nélkül utasíthatta toborzásra.

Bethlen eközben a Porta irányában is hasonlóan körültekintő módon politizált, ügyeskedései odáig vezettek, hogy Erdély garanciát nyert arra, hogy a törökök nem fogják hátba támadni hűbéresüket. Bethlen Gábornak ennyi épp elegendő volt, így, miután megegyezett a csehekkel, 1619 augusztusában megindult a királyi Magyarország elfoglalására, miközben ottani legfőbb támogatója, I. Rákóczi György későbbi fejedelem (ur. 1630–1648) Erdély hűségére térítette Kassát.

A város bevételét követően a Felvidék nemessége tömegesen csatlakozott Bethlen Gáborhoz, miközben Dóczy főkapitány erdélyi fogságba került, II. Ferdinánd másik jelentős támogatója, Homonnai Drugeth György pedig kiszorult az országból. Kassa elfoglalása után a fejedelmi hadak szélsebesen nyomultak előre nyugat felé, így október végére már az országgyűlésnek otthont adó Pozsony városa és a Szent Korona is Bethlen Gábor birtokába került, aki előtt Thurn grófék egy időre a cseh trón elfoglalásának a lehetőségét is felvillantották. Az ősz végén a jelentős létszámbeli fölényt élvező protestáns szövetségesek már Bécs ostromára készültek, ekkor azonban a kozák segédhadakat gyűjtő Homonnai Drugeth György váratlanul visszatért Lengyelországból és győzelmet aratott Bethlen hátországában.

Az utánpótlási vonalait féltő fejedelem a hírre azonnal felfüggesztette a császárváros megtámadásának előkészületeit, és seregei egy részét az ellenség kiűzésére küldte. Így érkezett el 1619–20 fordulója, amikor az országgyűlés – a protestáns párt felülkerekedésének eredményeként – úgy döntött, hogy Bethlen Gábort Magyarország fejedelmének választja. A beiktatás, amihez a Porta is áldását adta, 1620. január 8-án történt meg, a „Gábor királyként” is emlegetett uralkodót azonban soha nem koronázták meg a Szent Koronával, noha az augusztusi besztercebányai országgyűlés után ettől már semmi sem választhatta volna el.

Felmerül a kérdés: mivel magyarázható Bethlen Gábor tartózkodása? Az 1620. év későbbi eseményei, a novemberben bekövetkező fehérhegyi vereség és a cseh felkelés összeomlása racionális érveket szolgáltatna ehhez a döntéshez, az év korábbi szakaszában azonban a hadi helyzet önmagában még nem adott volna okot a Szent Korona visszautasítására. Bethlent nem is a harctéri eredmények, hanem a belpolitikai tapasztalatok befolyásolták, hiszen annak ellenére, hogy a rendek 1619–20 során nem sok segítséget nyújtottak a fejedelem számára, a koronázásért igencsak magas árat szabtak volna.

A trón elfoglalásával Bethlen erdélyi fejedelemségét illetően is hazárdjátékba kezdett volna, ráadásul Magyarországot is komoly veszélynek tette volna ki. Miként 1606-ban Bocskai István, úgy 1620-ban Bethlen Gábor is felismerte ezt a fenyegetést, és a hatalom csábításán felülemelkedve nem kért többet a választott királyi címnél, lehetőségeit pedig később úgy kamatoztatta, hogy 1621. december 31-én Nikolsburgban előnyös békét kötött Ferdinánddal.

TARJÁN M. TAMÁS (Rubiconline)