De a választások nem vasárnap, és még csak nem is hetek múlva lesznek – legkorábban júniusban, az önkormányzati választások előtt kerülhet sor erre, ha sikerül előrehozni az amúgy novemberben esedékes parlamenti választásokat. A hatalomtól és hirtelen emelkedéstől megszédült Ludovic Orban most ezen ügyködik, mintha nem lenne elég, hogy kisebbségből kell irányítania egy olyan országot, amelyet a szociáldemokraták ebek harmincadjára juttattak. A kormányfő a törvénytervezetekről nem egyeztet, felelősségvállalással nyomja át csapata kezdeményezéseit a parlamenten, sürgősségi kormányrendeletekkel módosít más sürgősségi kormányrendeleteket, és bár ezek az intézkedések pillanatnyilag jónak tűnnek, hiszen gyors megoldást hoznak sürgős gondokra (a költségvetésre vagy a vállalkozói szférát kizsigerelő „kapzsisági” előírások eltörlésére valóban égető szükség volt), hosszú távon visszaüthet ez a rugalmatlan, elutasító hozzáállás.

Különösen, ha tudjuk, hogy az NLP erősítésére igenis folytatnak tárgyalásokat a párt vezetői, és más módszereket is bevetnek. Habár a liberálisok többször is bőszen kritizálták a pártváltó politikusokat, sőt, két éve még törvényben akarták betiltani a parlamenti átigazolásokat, most maguk is kapnak a szavazatszerzési lehetőségen, és nemcsak hogy befogadják a baloldalról kérezkedőket, hanem különböző tisztségekkel meg is jutalmazzák őket. Az új „liberálisok” között régi szociáldemokraták is vannak, sőt, olyanok is, akiknek ez már a nyolcadik pártjuk. Ilyen emberekre építeni balgaság, ezek akkor fognak lelépni, amikor valahonnan jobb ajánlatot kapnak. Közben az NLP épp természetes szövetségeseit hanyagolja, a Mentsétek meg Romániát Szövetséget és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártját, amelyek máris elégedetlenek a kormánypárttal. Igaz, hogy épp leszálló ágban a népszerűségük, de még mindig jelentős, és a következő hónapokban változhat a helyzet. Csappanhat az Orban iránti bizalom is, és akkor szükség lehet a másik két reformpárti politikai erőre – hacsak nem akarják a szociálliberális szörnykoalíciót feléleszteni. Ezzel Călin Popescu-Tăriceanu maradék táborát biztosan megnyernék, de sokkal nagyobb lenne a veszteség másutt – elsősorban a választók szintjén.

Ezt pedig éppen értük, az országért, a sokszor átvert, de jobbra érdemes emberekért kellene elkerülni. Az NLP-nek, ha azt akarja, hogy komolyan vegyék, túl kellene látnia a szűk pártérdeken, és aszerint cselekednie. Már ha a Iohan­nis–Orban páros számára valóban a közállapotok javítása, nem pedig a hatalom megtartása a cél.