Orban és liberális csapata parlamenti elvérzése nem egy klasszikus kormánybuktatás volt, mint ahogy maga a kabinet sem egy hagyományos értelemben vett, választások után hatalomra jutott kormány volt. A liberálisok tavaly ősszel lényegében a szociáldemokraták sorozatos öngóljai révén győztek és küldték ellenzékbe az akkor még Dăncilă vezette kabinetet, és rengeteg háttéralku nyomán kerültek tisztségbe, ráadásul eleve gúzsba kötött kézzel, hiszen a stabil kormányzáshoz szükséges parlamenti többségük nem volt meg. Így aztán a Iohannis–Orban páros azt cselekedte, amit a pártlogika diktált: a győzelemmel kecsegtető előrehozott választások reményében sürgősen kiprovokálták a kormány bukását, feláldozva másik céljukat, a kétfordulós polgármester-választást, hiszen a bizalmatlansági indítvány elfogadásával ez nem lép érvénybe.

A tegnapi parlamenti szavazás lényegében az első lépés az előrehozott választásokhoz vezető úton. Ez azonban elég sok mindenről árulkodik. Mindenekelőtt arról, hogy igenis, létezett valamiféle titkos alku a két legnagyobb politikai erő, a szociáldemokraták és a liberálisok között. Ennek bizonyítéka, hogy a parlamenti szavazást megelőző napon a kormány maratoni, éjszakába nyúló ülésen 25 sürgősségi rendeletet fogadott el – többek között a voksolás megrendezéséről is –, magára haragítva minden parlamenti pártot. Az is a zárt ajtók mögötti paktum elméletét támasztja alá, hogy a megyeitanács-elnökök megválasztásáról szóló rendeletet végül nem fogadta el a kormány, így a Marcel Ciolacu vezette alakulat önkormányzati bástyáinak jelentős részét megőrizheti, s egy sor szociáldemokrata vörös báró tisztségben marad.

Bármennyire nyilvánvaló azonban a liberális-szociáldemokrata háttéralku az előrehozott választásokhoz vezető első lépés, a kormánybuktatás ügyében, a liberálisok legfőbb céljáig, a parlamenti voksolás mielőbbi megrendezéséig még mindig hosszú az út. A parlamentnek ugyanis kétszer is nemet kell mondania majd a Klaus Iohannis által kinevezendő miniszterelnök kormányalakítási próbálkozására ahhoz, hogy fel lehessen oszlatni a törvényhozást – a képviselőknek, szenátoroknak pedig másodjára gyakorlatilag mandátumuk megrövidítéséről kell szavazniuk, amit csak ugyanezen vagy újabb szociáldemokrata-liberális háttéralku révén lehetne elérni, és akkor is csak nehezen.

Mindenesetre, a tegnap történtek tükrében annyit biztosan kijelenthetünk: Romániában az elmúlt 30 évben még sosem álltunk annyira közel az előrehozott választásokhoz, mint most. Amiben a jó hír az lehet, hogy nem vesztegetnek el egy újabb évet kampányolással, műbalhékkal, látszatkormányzással, hanem már nyáron egy stabil parlamenti többséggel rendelkező kormány alakulhat. A rossz hír meg az, hogy a következő négy-öt hónap semmi egyébről nem szól majd, csak a minden eddiginél élesebb kampányról.