Az ember megszületik és felsír, ezt diktálja életösztöne, kezdődhet a kényeztetés. Nem így a gnu, gazella vagy más növényevő, ahol az anyaállat fordul, megnézi, mi pottyant ki belőle, utána észreveszi a ragadozókat, amelyek éppen erre vártak.
Az újszülött talpra áll, és már fut is az anyja után, míg utolérik a biztonságos csordát. Ha nem tud talpra állni, az anyaállat életösztönére hallgatva otthagyja és a csordával tart. Néha anyai ösztöne győz, bevárja a ragadozókat, megvívja utolsó harcát. Van, hogy megmenekül, de az a csodák kategóriája.
Mindenki nem születik zseninek, de nem baj, liberális demokráciában a többség dönt, hogyan éljünk, a fogyasztói tömegtársadalom létrehozói velünk szerveztetik meg a rendszert, mely hatalmuk fenntartását biztosítja. Tartják a hurkot, a fejünket mi dugjuk bele. Az egyénnek nincs más dolga, mint élni a megszerzett ismeretei szintjén, ennyi elég, hogy jó vásárlóvá váljon. W. Allport amerikai személyiségpszichológus rámutatott, hogy „Nyugaton a családi-társadalmi hatások rendszerint 3–5 éves korban kerekednek felül a kisgyermek eredeti, természetes énjén, ekkorra már a nyugati ember énje úgy kiáll (belső világából), mint egy feltartott hüvelykujj. Más kultúrákban viszont jobban összeolvad a természettel és a társadalommal.” Más kultúrákban az ember önazonossága közelebb áll a Természethez.
Szerencsés, aki képes úgy kezelni a lehetőségeket, hogy életét, saját „élveboncolását” ép ésszel ússza meg, kivonva magát a fogyasztói tömegtársadalom elembertelenítő hatása alól. Az többségnek nem sikerül, de vannak kivételek. Minek köszönhetően? Tudatosodik bennük a nyílt titok, az, hogy a világmindenség egységes egész és él. Ennek megfelelően szemlélik és értelmezik éltető összefüggéseit. „Életünk és értelmünk a kozmoszt átható életalkotó és értelemalkotó erők tevékenységének egyenes következménye.” Idézőjelben Grandpierre Attila szavai, amelyek Ősi Magyarország, a Kárpát-medence és a selyemút népeinek a felemelkedése című új könyve bemutatóján hangzottak el november 4-én Budapesten. Bogár László szólt a könyvről, váltottak egymással pár szót, majd a szerző előadást tartott a nagy termet megtöltő érdeklődőknek. Végül Tolcsvay Béla énekelt, amit ugyancsak nehéz lenne elfelejteni.
Grandpierre Attila sokoldalú ember. Foglalkozási területei közül a „dobogósokat” említem: csillagász, a fizika tudományok kandidátusa, a Los Angeles-i Egyetem meghívott professzora, zenész, a Vágtázó Halottkémek együttes énekese. Lemezei magas példányszámban, több országban is megjelentek, könyvei szintúgy.
Közel 2 kg súlyú új könyve – a Titokfejtő Könyvkiadó jóvoltából – tíz tudományág eredményeit tárja elénk külön fejezetekben, ismert szakértők lektorálásával. A régészet, az embertan, a genetika, a vallástörténet és a többi tudomány csak együttesen tud választ adni, hogy mi is az őstörténelem, mely éppen az a korszak, amelyről írásos források nem állnak rendelkezésünkre. A fülszövegben: „Fény derül arra, hogy a székely-magyarság Kárpát-medencei őshazája mellett létezett egy átfogóbb összefüggésrendszerű második őshazánk, a sztyeppénél jóval nagyobb körzetre kiterjedő eurázsiai Puszta… Grandpierre Attila ebben a korszakalkotó műben az átfogó természettudományos szemlélet alapján alapvetően új képet rajzol őstörténelmünkről, lehetővé téve nemzeti önazonosságunk sokoldalú megalapozását.”
Amellett, hogy büszkék lehetünk a civilizáció szempontjából világraszóló őstörténelmünkre, fény derül arra is, hogy az 1848–49-es szabadságharc utáni megtorlás milyen mocsok, kegyetlen, aprólékos, mindenre kiterjedő volt. Árpád és utódai magukat Turul-nemzetség tagjainak nevezték. Mivel a Turul Atilla seregének hadi jelvénye is volt, az elnevezés a hunok és magyarok folytonosságát is hirdette. Törölték és bevezették helyette az „Árpád-ház” új keletű, Atilla- és hunmentes elnevezést. Új fogalmakat is alkottak: kitalálták és beleverték a köztudatba a „honfoglalást” Árpádék magyarjainak hazatérése helyett. A magyarság történelme a Kárpát-medencében nem Árpádékkal kezdődött, az erőszakos foglalást valamennyi tudományos forrás cáfolja, s a krónikások sehol nem használták e szót.
Figyelmeztetett erre korábban a könyv szerzőjének apja, Grandpierre K. Emil is. Én többé nem használom ezt a fogalmat. A finnugor elmélet agyafúrtabb, a magyarság kivéreztetésére szolgáló eszköznek vagy módszernek tekinthető. Tudományosságot mímelő, sok sebből vérző szülemény, a fertőző hozadéka okozott rettenetes sok bajt. „A magyar nyelv alapvetően a Kárpát-medence helybeli népéhez köthető, s jóval gyengébb szálon köthető Árpád népéhez, a nemzet történelmi emlékezete éppen a finnugor elmélet uralomra jutása után gyengült meg” – írja a szerző. Az elmélet kitalálói a nyelvből próbáltak néperedetet és történelmet eszkábálni. Úgy jártak, mint az egyszeri tudós, aki a bolhát üvegbúra alá tette, megpöccintette a búrát, s a bolha szökött. A lábát levágta, visszahelyezte a búra alá, és ismét pöccintett, de a bolha már nem ugrott. Következtetés: a bolha füle a lábában van. A szarva között pedig a tőgye.
„A nyugati civilizáció az embert alapvetően társadalmi lénynek tekinti, figyelmen kívül hagyja a valóságot, hogy az ember ma is a Természetben él, nem lépett ki a világegyetemből. Embervoltunk legnagyobb titkai közé tartozik, hogy a Természetet átható biológiai, lelki és szellemi teremtőerők jelentik eredeti önazonosságunk lényegét…” Több amerikai gondolkodó véli úgy: a kelet-ázsiai országok gyors felemelkedésének forrása a kelet-ázsiai kultúrában rejlik. Jövünk mi is – vélem én.
Mit ígér ez a könyv? Grandpierre Attila szavaival: „Ez a könyv a lételméleti szintig hatoló, egészséges világnézet, és a hozzá tartozó történelemszemlélet alapján értelmezi és értékeli a történelmet. A könyv legfontosabb eredményeit összefoglaló térképek teszik áttekinthetővé és könnyen észben tarthatóvá, a mindennapi kihívások megválaszolására alkalmassá.”
Elolvasva megerősítem: valóban.
