A magánéletéről nem zengett a média, de néha még feltűnt itt-ott, nemegyszer a feleségével akivel hosszú évtizedeket töltött együtt. Két kis öreg, egymás mellett tolókocsiban ülve. (Megható, szívszorító látvány, mégis valamiféle derűs összetartozást mutatnak a felvételek.) Hatalmas életművet hagyott hátra, de botrányokkal teli magánéleti sztorikat nemigen tudni róla. Én legalábbis nem emlékszem ilyesmikre. És vannak még páran, akik csendesen meghúzódnak kamerák mögötti életükben. Gondolom, mint mindenki másnak, nekik sem rózsaszín, felhőtlen teadélután az élet, de az csak rájuk tartozik, jogos, és nincs is szükségük semmiféle fölösleges reklámhadjáratra. Ők azok, akiknek a munkájuk számít, akik elegánsan, bölcsen hátravonulnak, és csak annyit mutatnak meg civil magukból, amennyit nagyon muszáj. Sajnos ők vannak kevesebben, nemcsak a világsztárok közt. Egyre több a magát ízléstelenül mutogató, az önreklámozásra minden alkalmat megragadó sztárlett, akiknek nem egy esetben a szakmai teljesítménye is megkérdőjelezhető. De ügyesen tálalják magukat. És itt most még nem is a semmiből előbukkanó „celebekre” gondolok, őrájuk nem érdemes sem időt, sem pedig szót pazarolni. Tudom persze, hogy a tehetség, a teljesítmény nem mindig járnak kéz a kézben a jellembeli nagysággal, belső eleganciával, tartással, én mégis rajongó tisztelettel tudom csodálni azokat, akiknél ez valahogy szépen összeáll. Megnyugtat, ha ilyet látok, rövid ideig elhiszem, hogy mégsem olyan értékvesztett ez a sokat szidott világ. Ezek jutottak eszembe Kirk Douglas távozása kapcsán, rá fogok keresni a filmjeire, és valamelyiket újranézem, kettő már itt is van a fejemben.

Jó utat nagy Mester, legyen nyugalma csendes!