Farkas Réka
Tulajdonképpen az teljesen helyénvaló lenne, hogy egy kisebbségben élő nemzeti közösség képviselői megmaradásukért, a többségiekkel való békés együttélésért küzdenek, és hogy ehhez az állam legfontosabb intézményeinek segítségét kérik. Csakhogy a Székelyföldön élő románság jogainak élharcosai éppen azok, akik mindig busás hasznot húztak eme kisebbségi létből, és úgynevezett harcuk most sem nemzettársaikról szól. A kommunista pártiskolákból, a Securitate aktív segédletével érkeztek ide főnökösködni, rendet tartani, a 70-es, 80-as évek Ceaușescu-diktatúrájának kiváltságosai voltak, a fordulat után pedig újabb és újabb feszültségkeltéssel igazolták nélkülözhetetlenségüket. Kinevelték utódaikat, akik szintén abból élnek, hogy keresztbe tesznek a magyaroknak, ellentétet szítanak. Néhány tucatnyian vannak, de nagyon komoly államhatalmi és titkosszolgálati háttérrel – jól mutatja ezt akcióik harsánysága, provokatív jellege, hatása.
Valójában legyintenünk kellene annak hallatán, hogy mintegy százan, talpig trikolórba öltözve, vasárnap az elnöki hivatal hátsó bejáratánál levő téren követelték a székelyföldi románság „védelmét”, és azon is, hogy ugyanilyen ürüggyel március 14-ére, a magyar nemzeti ünnep előestéjére éppen Sepsiszentgyörgyre terveznek rendezvénysorozatot. Hivatalosan mindkét eseményen a románság jogaiért szállnak síkra, ám tábláik, jelszavaik, sőt, már toborzó felhívásaik is elárulják: nem valakikért, hanem valakik ellen szervezik megmozdulásaikat. Nem román iskolákat, kultúrát (a nagy nemzetféltők egyikét sem látni román színházi előadásokon, sem író-olvasó találkozókon!), nem jövőt vagy békés együttélést akarnak Székelyföldön, hanem eltüntetni mindent, ami magyar. Vasárnapi megmozdulásukon a magyar nyelv került céltáblájukra, oly vehemenciával tiltakoztak az új közigazgatási kódex ellen (melynek végül elfogadott változatában nem is szerepelnek az általuk kifogásolt többletjogok), mintha a magyar feliratoktól, vagy attól, hogy az önkormányzatoknál, állami hivatalokban a magyar is anyanyelvén intézheti ügyeit, a tájainkon élő román ember kevesebbé válna. Március közepére tervezett rendezvényükön dokumentumot akarnak elfogadni, melyben arra kérik a román állam intézményeit, akadályozzák meg, hogy „Magyarország társszuverenitást gyakoroljon az úgynevezett Székelyföld fölött”. Minden bizonnyal a magyar állami támogatásoknak vetnének gátat, hisz fejlődést generálnak abban a térségben, melynek elnyomorítását tűzték célul.
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma és az újabban velük egy követ fúvó, az úzvölgyi temetőrombolás kapcsán elhíresült Nemzet Útja Egyesület nem a Székelyföldön élő románok jogait védi, hanem a magyarság jogainak csorbításán ügyködik. A román médiában visszhang nélkül maradt a vasárnapi megmozdulásuk, és ha ugyanez lesz márciusi rendezvényük sorsa, talán reménykedhetünk: gyengülnek az őket irányító sötét erők, és egyre többen rájönnek, nacionalista hőzöngésük mindenkinek árt, az itt élő románoknak is.
