Szóval utánaolvasok, hogy mi is ez a hét ágra süt a nap, most nem írom le. Aki, akárcsak én, nem tudja, és kíváncsi, úgyis a végére jár. És hány meg hány hasonlat, mondás kering, amelyeket nagy előszeretettel használunk, aztán észbe kapunk, hogy nem is igazán értjük, bele sem gondolunk a jelentésébe. Vagy itt vannak az ősrégi, közszájon forgó gondolatok, amelyekre lenézően legyintünk, hogy ez is csak közhely. De ha félretesszük egy percre intellektuális nagyképűségünket, esélyt teremtünk magunknak arra, hogy felfedezzük, nem is olyan közhelyes ám az a gondolat. Tudtak valamit a régiek, amikor „összerakták” eme közhelyes mondatokat. Megörököltük, mondogatjuk, megmosolyogjuk, vagy csak elengedjük a fülünk mellett. Egyszerűen felületesen kezeljük. Ha mégis vesszük a fáradtságot, hogy leküzdjük az előítéleteinket, a primitívnek ítélt mondatok egyszer csak felfedik értelmüket. A sokszor együgyűnek tűnő megfogalmazás mögött meglátjuk az egyszerű lényeget. És újra rádöbbenünk arra, hogy talán tényleg nem tudunk már semmi újat kitalálni, mindent tudtak már előttünk rég, és segítségül hátrahagyták nekünk a tapasztalataikat, tudásukat, még ha közhelyesnek is ítéljük azokat. Persze nekünk magunknak is meg kell tapasztalni a dolgokat, mintha a világon most velünk először történne meg minden.

Lehet, hogy ez is a korral jár, de én már kezdem megszeretni ezeket a „bugyuta” közhelyeket, és komolyan mondom, nem is találom őket olyan bugyutának, sőt. Bájosak, egyszerűek, és sok igazság van bennük. Ne legyünk hát olyan nagyképűek, sokszor az egyszerű dolgok több mindent rejtenek magukban, mintsem gondolnánk.

Hogy el tudtam kalandozni megint, valami különleges képességgel tudom megtenni folyton. A hét ágra süt a nap mondásból indultam, és itt tartok. Igen, hét ágra süt a nap, kászálódunk kifelé a sötétségből. Tulajdonképpen csak ennyit akartam mondani, és hogy ez jaj de jó!