A koronavírus terjedésével együtt növekszik a feszültség is: a hatóságok fokozatosan szigorítanak, a lakosság pedig egyre nehezebben viseli a tiltásokat. És nem csupán a szobafogságba került gyermekek és fiatalok: a jelek szerint az idősek jelentős része is rosszul alkalmazkodik a helyzethez (noha megéltek már zordabb időket), többen és többet járnak ki a kelleténél. Az iskolákat 12 napja zárták be Romániában, a szükségállapot egy hete tart, a részleges kijárási tilalom ma este lép érvénybe. De vajon meddig? És mi jöhet még? Teljes kijárási tilalom, adagra árult élelmiszer, katonai diktatúra?
Szombat esti bejelentésében Marcel Vela belügyminiszter többször is hangsúlyozta, hogy katonai rendeleteket fogadott el a kormány. Valamivel korábban az ENSZ mezőgazdasági és élelmezési szervezete arra figyelmeztetett, hogy a pánikszerű felvásárlás és a világjárvány miatt akadozó áruszállítás élelmiszerválságot, illetve indokolatlan drágulást okozhat. Ezt már itthon is érezni lehet, és nem tesz jót a korlátozások és jövedelemkiesések miatt amúgy is nyomott hangulatnak.
Ez a többtényezős bizonytalanság őröl mindenkiben, válasz pedig sehonnan sem jön. A világ hivatalosságai abban értenek egyet, hogy a járvány terjedését minél jobban le kell lassítani, az intézkedések azonban országonként eltérőek, sőt, azon belül is, a szövetségi Németország államai például különbözően kezelik a helyzetet. Abszolút számok szerint jelenleg az ötödik legfertőzöttebb területről van szó, 22 ezernél több esettel, ám ez a 83 milliónál nagyobb lélekszám alig 0,026 százaléka. Hol vagyunk még attól a 60–70 százaléktól, aki Angela Merkel kancellár szerint óhatatlanul elkapja a vírust? Amely láthatóan a jóléti államokon is kifog: a majdnem azonos (8,6, illetve 8,57 milliós) lakosságú Ausztriában (tegnapi adatok szerint) feleannyi fertőzés sincs (3021), mint a fejlettebb Svácjban (6652). Ha ezt nézzük, Románia (és Magyarország) pillanatnyilag elég jól áll abszolút számokban és az arányok tekintetében is, ami igazolja a hatósági szigort. Egyelőre. Teljesen „lezárni a világot”, mégpedig 8–10 hétre, ahogy sok komoly szakember (köztük Barabási Albert László hálózatkutató) javasolja, mellettük pedig a járvány nehezén már túlesett kínaiak is, nem sikerült. Csak az országhatárok váltak hangsúlyosabbá, és ez is nagyon elgondolkodtató.
Kell is használnunk a fejünket, mert vizsgázunk mindannyian. A kormányok és a vírus ellenszerét keresők, de a polgárok is. Kelet-Európában sokan hasonlítják 2020 tavaszát a nyolcvanas évekhez: van, aki azon siránkozik, hogy nemsokára ugyanabban a gödörben leszünk, ahonnan egészen nem is sikerült kimásznunk, mások épp ellenkezőleg: erőt merítenek abból, hogy minden rossz elmúlik. A kulcs a hozzáállás: a tilalmakat és ajánlásokat mellőzve is lehet dacolni a veszéllyel (ámbár az olasz példa szerint nem éri meg), de úgy is, hogy ismét felfedezzük a könyveket és az egyéb csendes házi örömöket. Nem lehet mindenért a fenti szerveket vagy valamilyen hatalmakat okolni: azok csak a keretet adják, tartalommal feltölteni nekünk kell.