Három hét telt el már azóta, hogy az iskolákat bezárták, a tanítás azonban tovább folyik. Mostanára kialakult a távoktatás rendszere, amely többé-kevésbé zökkenőmentesen zajlik – hogy mégis mennyire zökkenőmentesen, és hogy miként alakult a folyamat, arról Koós Kingát, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum angoltanárát kérdeztük.
– A tanítás felfüggesztése utáni első napokban sem a tanárok, sem a diákok nem tudták, mit lehet, mit kell tenni, aztán kialakult a távoktatás. Hogyan történt ez? Milyen módszerekkel lehetett megoldani? És a gyakorlatban hogyan zajlik?
– Nos, az utolsó tanítási nap kedd volt, úgy mentünk be az iskolába, hogy nyilvánvaló volt mindenki számára, másnaptól nem találkozunk. Ahol órám volt aznap, megbeszéltük az osztályokkal, hogy tartanunk kell a kapcsolatot és nekik dolgozniuk kell. Ez főként azokban az osztályokban volt fontos, ahol vizsgáznak év végén. Két 8. osztályom és három 12. osztályom van. Erre lehetőséget a Facebook Messenger alkalmazás adott, ugyanis ez volt abban a pillanatban az a platform, ahol mindenki jelen volt, és egy gombnyomással csatlakozhatott az osztályközösséghez. A csütörtöki nevelőtanácsi gyűlés után egyértelművé vált, hogy nem vakációra mentek a gyermekek, és az oktatást folytatni kell. Azonban még azon a héten kiderült, hogy ha én le is szeretném ellenőrizni, amit dolgoztak, és kérem, hogy küldjék vissza a feladataikat, hogy kijavíthassam, hát erre a Messenger nem alkalmas. Rövid időn belül ellenőrizhetetlenné vált a sok ablak, ahová a gyermekek elkezdték küldözgetni az anyagot. A kollégákkal is tartottuk a kapcsolatot a Facebook-oldalunkon keresztül, és az iskola aligazgatónője, Mester Gizella átküldte azokat a YouTube-videókat, amelyek a Google Classroom platformot mutatták be. Pár napba telt minden gyermekkel felvenni a kapcsolatot, hogy a Facebook-csoportokhoz csatlakozzanak, és még pár nap ahhoz is kellett, míg átálltunk a Google Classroom használatára. Viszont sikerült, 97 százalékos a jelenlét, és zömében mindenki időre küldi a munkát.
– Van olyan tanár, aki órarend szerint tartja meg az óráit, más szabadabban foglalkozik a diákokkal. Ön melyik módszert alkalmazza és miért?
– Én hétfőnként küldök anyagot, és péntek a feladatok megoldásának határideje. Ennek a mennyisége az óráink számának függvénye. Kisebb osztályokban a digitális tankönyveket használjuk, végzős osztályokban teszteket oldanak, feladatokat a vizsgára. Itt is nagyon fontos volt egy rendszer kialakítása, hogy érezze a gyermek is, hogy folyamatos kapcsolatban van a tanárral. Van, aki használja a Zoom applikációt és online órákat tart, ugyanakkor az iskola elérhetővé tette a Cisco Webex platformot, mely szintén online órák tartását teszi lehetővé. Igazgatónk, Már István kérésére Erdőközi Zoltán informatikus kollégánk létrehozta az iskola saját platformját is, ahová ugyancsak feltöltjük azt az anyagot, amelyet éppen arra a hétre szántunk, így már követhető mindenki számára. Véleményem szerint ahhoz képest, hogy mennyire váratlanul ért diákot és tanárt ez az átállás, mégis sikerült felnőni a feladathoz, és nagyon jól működik.
– Hatékony így a tanítás? Többet lehet foglalkozni a diákokkal? És mit gondolsz, ha az eredeti ütemterv szerint alakulna mégis a tanév, a 8. és 12. osztályosok fel tudnának készülni tantárgyadból a képességvizsgára, illetve érettségire?
– Hatékony például a 8. és 12. osztályaimmal, ahol lényegében befejeztem a tananyagot, és már csak gyakorolunk, ismételünk. Új tananyag leadására azonban nem alkalmas. A diákkal mint egyénnel kevesebbet foglalkozom, ez nyilvánvaló, hiányzik a személyesség ebből az egész rendszerből, viszont jobb rálátásom van, hogy egyénenként kinek mivel vannak gondjai. Tulajdonképpen mindenki lefényképezi a füzetében a feladatait és elküldi, így látom, ki hogy halad és hol vannak nehézségei. Én úgy érzem, hogy sikeresen vizsgáznának a diákjaim, de lehet, egy román vagy matek szakos kolléga erről merőben másként nyilatkozna.
– A tanárnak – idő szempontjából – mit jelent a távoktatás?
– Hát az van, hogy rengeteg időt felemészt. Nyolc osztályt tanítok, az kb. 200 diák, hetente mindegyikük küld 2–7 fényképet, és ezt ha csak át kell nézni, megér valamit, de ki is kell javítani, és nem mindig lehet küldeni a javítókulcsot. Rengeteg idő a gép előtt, és én még nem is tartok webkamerás órát. Lassan azt mondhatjuk, többet dolgozunk, mint amikor iskolába jártunk.
– Hogyan viszonyultak a diákok az új tanítási módhoz? Nem a technikai megoldásokra gondolok, azok számukra kézenfekvőek, hanem arra, hogy a tanár nincs fizikailag jelen, mégis feladja a leckét, a feladatot számonkéri? Sokallják, netán kevesellik a feladatokat?
– Nem kaptam ilyen jellegű visszajelzést. A diák, ha akarja, elvégzi a feladatot, ha nem akarja, akkor nem. Jegyet nem adhatsz, számon nem kérhetsz. Ez az egész egy adott szintű bizalom alapján működik. A kisebbeket a szülők motiválják, a nagyobbak meg – vagyok olyan naiv azt hinni – a saját érdekükben dolgoznak, felmérik annak jelentőségét, hogy haladni kell a töbiekkel, mert ha nem, lemaradnak.
– Tehát, ha jól érzékelem, mindenki a saját jól felfogott érdekében felelősen jár el. Tanított valamire ez a krízis bennünket?
– Hogy tanárként és diákként egyaránt értékeljük azt, ami van, és rájöjjünk, hogy semmilyen platform sem pótolhatja vagy helyettesítheti a személyes tanár-diák kapcsolatot. (Habár például a 12.-esektől jött olyan visszajelzés, hogy milyen jó, hogy otthon ülhetnek és tanulhatnak. Ezzel mondjuk anno mi is így voltunk...)
