Ha azonban valaki a Csoma-irodalomból ismert művekre gondolva veszi kezébe e könyvet, s arra számít, hogy tudósunk útját Kőrösről indulva követi majd a dardzsilingi „megérkezésig”, az csalódni fog. Ugyanis a szerző nem a jól kitaposott úton jár, hanem a több mint három évtizedes kutatását írja le, megfogalmazva, mi volt számára Csoma örök értékű ajándéka. „A nyomdokain járva szélesre tárult ismeretanyag, az utazási kalandok és felfedezések során kialakult emberi kapcsolatok és főleg az egymás iránti tisztelet fontossága. Ezt szeretném továbbadni, hogy bárki, akit érdekel a téma, szintén részesülhessen Kőrösi Csoma Sándor sokrétű ajándékában.”

A könyv a szerző Csoma-kutatásait feldolgozó angol nyelvű könyvének magyar nyelvű változata. Négy részre tagolta: Szikim, Ladakh, Erdély és Tibet múltját, jelenét és esetleges jövőjét vázolja fel. Eredetileg angol nyelven jelentek meg a látszólag különálló dolgozatok a szerző kutakodásának három évtizede alatt, de mégis összeköti őket az ő személyes jelenléte és a kutakodás tárgya: Kőrösi Csoma Sándor.

Szikim, az elveszett királyság címet viseli a 19 értekezést, tanulmányt tartalmazó első rész. Mindjárt az elején megtudjuk, hogy az irodalmi-történelmi érdeklődésű, Magyarországon élő kislány érettségi után rádiós bemondó lesz egy dél-magyarországi városban, ahonnan Svájcon keresztül Kanadába emigrál. Itt egyetemet végez, és ugyancsak rádiósként dolgozik tovább. 1984-ben egy rádióinterjú során találkozik ismét Csoma Sándor nevével, és onnantól kezdve eljegyzi magát vele.
Hat évig az íróasztala mellett tanulmányozta a Csoma-irodalmat, s közben égett benne a vágy, „hogy lássam Csoma távoli és közelebbi környezetét, hol nőtt fel, később hogyan élt Ladákban, mit talált volna Szikimben; tényleg annyira szenvedett-e, mint ahogy hírlik róla? Mit találok a vele kapcsolatos kolostorokról, magáról a buddhizmusról, miként szolgálhatott egészsége, étrendje? Tényleg buddhistává vált ahhoz, hogy célját elérje? Mások kémnek tartják…

Ekkor pattant ki a szikra: mi lenne, ha tibeti oldaláról közelíteném meg Csoma életét e távoli vidéken? Eddig erre senki nem gondolt?”

Dióhéjban ismerteti Csoma életét, majd a tudós lámáról, Csoma tanítómesteréről, Bandé Szangye Puncogról ír, akinek nevét Csoma többször megemlíti, de sokat nem tudunk róla.

A szerző 1990-ben indulhatott Keletre, illetve a Csoma tiszteletére tett zarándokútjára, „megvilágosodásának” keresésére. Az első állomása Dardzsiling volt, ahová taxival utazott Bagdográból. Részletesen megrajzolja az akkor mintegy 40 ezer lakosú iskolaváros képét, a Csoma-emlékoszlop állapotát, számba veszi a tudós halálának körülményeit, a halál okáról szóló, általa ismert elméleteket, elhelyezi az emlékoszlop mögötti kis falra a Montréalból hozott kis bronz emléktáblát, majd elindult Szikimbe, oda, ahova Lhasza felé vezető útján Csoma Sándor is el akart jutni. Mivel nemcsak a múltban, de látogatásának idején is ütközőpont a hajdani szikimi királyság – ahova valamikor Dardzsiling is tartozott –, szigorúan engedélyekhez kötött a belépés. Csodálatos vidéknek írja le, ahol az emberek nyíltak, barátságosak, amit a mi székelyeinkkel hasonlít össze, akárcsak a rangpói színes faragott kaput a mi székely kapuinkkal. Megállapítja, hogy „Szikimben is, mint Tibetben, az élet minden vetületét átitatja a buddhista filozófia, s hogy buddhista ismeretek nélkül lehetetlen az itteni emberek megértése, akik a nirvanához vezető úton a teljes lelki felszabadulás érdekében nemcsak megkérdőjelezés nélkül fogadják el helyzetüket, de elégedettek életükkel. A buddhizmus értelmében nem a földi javak halmozása jelenti a boldogságot.” Legfőbb eledelük a sós-vajas teába kevert árpaderce, amely ott, ahol szinte egyéb sincs, elégséges táplálék.

„Szegénységükben” is kedvesek, mosolygósak, segítőkészek. Felteszi a kérdést: „mi, nyugatiak miért akarjuk megváltoztatni őket, amikor mi vagyunk a legboldogtalanabb népek a világon?”

Szikim fővárosáról, Gangtokról elragadtatással ír, ahol a legkülönbözőbb fajú és színű virágok pompáznak. A rumteki kolostorban részt vesz egy szertartáson, gyakorlatban is találkozva a buddhizmussal. Megállapítja: „Kevesen tudják, hogy a buddhizmus előbb volt civilizáció, mint vallás, méghozzá az emberiség legősibb vallása. (…) Lényege, hogy az emberi szenvedés három fő bűnből ered: a tudatlanságból, a kapzsiságból és a haragból.”

A buddhista kánonokat Tibet egyik leghíresebb történésze, Buton (1290–1364) két részre osztotta: a 108 kötetből álló Kah-gyurra és a 225 kötetből álló Sztan-gyurra. Ezekkel ismerkedett meg annak idején Kőrösi Csoma Sándor.

A másik beutazási engedélyhez kötött városban, Kalimpongban ismét kolostorokat látogat, amelyekben mindenütt szíves fogadtatásban részesül. A 37 láma és a kb. 60 növendék éppen zsolozsmázott a templomban. (Szikimben ma is szokás, hogy a második fiú szerzetes lesz.) Megkérte őket, hogy Csoma halálának 150. évfordulóján, 1992. április 11-én tartsanak egy imát Csoma sírjánál. Megígérték, s utólag hangfelvétellel igazolták, hogy betartották az ígéretüket.

Értekezik a sós-vajas tea elkészítéséről, amit a Kardang kolostorban látott, majd összeveti az erdélyi, ladakhi és tibeti konyhaművészetet, amely dolgozatot 2002 ben a Csoma-napok rendezvényére készített. Megállapítja, hogy a három konyha a különbségek ellenére is sok hasonlóságot mutat, így az utóbbiak étkei nem lehettek idegenek Csoma Sándor számára sem. Mindeniknél szerepel a hús, a zöldségek, a gyümölcsök fogyasztása, ennek ellenére Csoma később Bengáliában – ahol a lakosok erősen fűszerezett ételeket esznek – megmaradt a már Ladakhban megszokott vajas-sós tea és a campa mellett. Ezt a feltevését azzal magyarázza a szerző, hogy Csoma keze ügyében tartotta a rebarbaragyökeret és a borkősavat – előbbi enyhén hashajtó, utóbbi hánytató hatású szer –, ami arra utal, hogy gyomor-bél bántalmakban szenvedhetett. Ez indokolta a helyiek által hasz­nált, erősen fűszeres ételek kerülését.

A Tudomány vagy varázslat című dolgozatában emlékeztet arra, hogy „Kőrösi Csoma Sándor volt az első nem tibeti, aki angolra fordította Gyüsi/Gushi, azaz a Négy Tantra című hatalmas munka lényegét, mintegy összefoglalását adva a tibeti orvostudomány mibenlétének… Mestere, Bandé Szangye Puncog fejből diktálta Csomának az ősrégi tibeti orvoslási szöveget, részleteket a Gyüsiből.” Ugyanebben a dolgozatban ízelítőt ad a szerző a hagyományos tibeti gyógyításból, s egyben ennek alapján magyarázza meg Csoma halálának okát is. „Csoma karmájának köszönhető a tibeti kincsestár kapujának a kitárása, aminek elvégzésével rendeltetése befejeződött. (…) Élete egy különösen fontos, bár rövid pillanata az Életkerék örök forgásának.”

Dr. Nagy Lajos

(folytatjuk)