Az sem most volt, hanem 1883-ban, amikor „ő császári-királyi fensége Előpatakot meglátogatni kegyeskedett” – emlékezett rá Száva Gerő előpataki fürdőigazgató. A neve után magyar örmény lehetett, s amikor az előpataki erdő-közbirtokosság jogviszonyai rendeződtek, megkezdték a modernebb gyógyfürdő kiépítését.
A bejelentett látogatás időpontjában a budapesti Földtani Intézet geológusai éppen befejezték egy új, kis mélységű kút lemélyítését a fürdőtelepen. A jelenlegi borvizes kezelőközpont építésének kezdetén, 2009-ben még állt a szóban forgó kút egykori forrásháza, de amikor éppen sikerült lencsevégre kapnunk, már düledezett. Történt ugyanis, hogy éppen akkor, amikor a geológusok befejezték a munkát és megtalálták a borvizes réteget, a hivatalosságok jelezték, hogy a környéken – bizonyára Brassóban – tartózkodó József főherceg (1833–1905), lovassági tábornok, a Magyar Királyi Honvédség főparancsnoka Előpatakot is szándékozna meglátogatni. A fürdőigazgatónak kapóra jött a bejelentés, s arra kérte a megérkező Fenséget, kegyeskedjen beleegyezni, hogy azt a gyógykutat – amely éppen akkor már készen is volt – mindenkorra nevezzék József-kútnak. És lőn.
A főherceg felesége társaságában meglátogatta az előpataki gyógyvizes fürdőt, ahol különösen jól érezte magát. Megízlelte a kút gyöngyöző borvizét, anyagilag támogatta a fürdőtulajdonos szövetkezetet, meghagyta, hogy sétautakat nyittassanak a közeli erdőkben, a hegyoldalba több ezer fenyőt ültessenek és létesítsenek csónakázótavat. Nos, azokat a fenyőket már rég kivágták, a tónak ma már a helyét sem lehet föllelni. Azóta sajnos befertőződött az a talajközeli borvizet tartalmazó réteg is, amelyből a József-kút vize táplálkozott. Sokszor megpróbálták fertőtleníteni, eredménytelenül. A kút útjában volt a kezelőközpont körüli parkosításnak, s a forrásház maradványait könyörtelenül széthordták az ott aprómunkásként dolgozó előpataki romák.
Mi pedig, akik szerettük volna, hogy a forrásház építménye fürdőtörténeti emlékként maradhasson meg, maradtunk a mellékelt felvételünkkel és egy, a főherceg személyéhez és nagy költőnkhöz, Arany Jánoshoz kapcsolódó kedves történettel: A főherceg margitszigeti kastélyának gyakori vendége volt Arany János, aki kedvelt a park fái alatt ülni, verselni. Egy alkalommal, amikor egy padon ülve éppen írta a Tölgyek alatt című versét, a főherceg mögéje lopózott és így szólt: Arany uram, ha a vers címe Tölgyek alatt, akkor kérem, üljön egy paddal odébb, merthogy most éppen egy hársfa alatt méltóztatik ülni.
.jpg)
