A hangyának nincsen fő igazgatója
Maga dolgát mégis bölcsen igazgatja,
Tojásit kikölti, fiát szaparítja,
Eledellel fészkét télire megrakja.

Ez alacson állat magos fákat meghág.
Nem marad meg tőle akármelly vékony ág,
Mert néki a szoross ösvény is elég tág,
Megszárazt sok dolgot, noha semmit sem rág.

De ennél is nagyobb dolgokat megpróbál,
Mert a kemény földből nagy halmokat csinál,
Annak hányásában egy is hátra nem ál,
Első sem utolsó henyéül nem sétál.

Csekély tehetsége szerint ezt próbált,
A SepsiSzentGyörgyi Nemes Reformata
Ekklézsia midőn szentül meggondolta,
Meggondolván minden erejét ráadta.

Megromlott tornyának hogy építse mássát,
Változtassa hellyét, nyújtsa magosságát
Huszonöt ölnyire, díszét és formáját,
Adja meg módoson minden valóságát.

Csudálhad ki látod így lenni ezeket,
Tudván lakosinknak nagy szegénységeket,
Ne csudáld továbrá, hány meg mindeneket,
Mert így mutatták meg kegyes hűségeket.

Nem volt hátraálló senki miközöttünk,
Első és utolsó szolgálatot tettünk,
Magunk romlásával, egyet is értettünk,
Hogy ebből kitessék buzgó szeretetünk.

Velünk volt az Isten, megőrzött romlástól,
Járván magosságban, megmentett haláltól,
Senki nem sebhetett kövektől vagy fáktól,
Ám csak egy munkásunk a sült pogácsától.

Falka István neve ezen lakosunknak,
Ki akarván látni erejét markának,
Eleibe tartya lejött pogácsának,
Mellyből lött romlása lába forgójának.

Mindezekért légyen dicsőség Istennek,
Az Ő szent őrzése s kegyelme népének,
Légyen mindvégiglen oltalma ez helynek,    
Hogy a mi fiaink örüljenek ennek.

(Anno 1761 die 1ma Julii. Wásárhelyi János, ez helynek méltatlan Lelki Pásztora és a Sepsi Reformata Nemes Ekklézsiaknak Esperestye mk.)