Farcádi Botond
Kétségkívül van logika abban, amit a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete szorgalmaz, hogy az alakulatnak a független jelöltek támogatása helyett önállóan kellene indulnia a parlamenti választásokon, ellenkező esetben identitása forog veszélyben. Mint ahogy Szász Jenő érvelése is helytálló, amikor azt hangoztatja: ne sodorják veszélybe az RMDSZ bejutását a parlamentbe, és inkább függetleneket támogassanak.
Valójában azonban mégsem örülhetnek a választási lehetőségnek az MPP vezetői. Az RMDSZ-szel való tárgyalások kudarcba fulladása után ugyanis gyakorlatilag kényszerhelyzetbe került a polgári alakulat: két rossz megoldás között kellett választania. A függetlenek támogatása amolyan félmegoldásnak látszik: a párt szembekerülhet szavazótáborának egy részével, ráadásul néhány jelölt bejutásával sem nyerne túl sokat. Az önálló megméretkezés nem kevésbé kockázatos: a magyar—magyar verseny kiábrándíthaja, és távol tarthatja az urnáktól a választókat, az RMDSZ pedig kétségkívül a magyarság megosztásával vádolja majd a polgáriakat.
A pártvezetésnek tehát a két rossz közül kell megtalálnia a kisebbiket. Az elnökség ma várható döntésének azonban egy másik vetülete is van. A korábbi határozattal ellentétben ugyanis — amelyet egy szűk körű testület hozott meg — a pártként való indulás ötlete a párt helyi szervezeteitől származik, ami arra utal, hogy támogatottsága is nagyobb. Szász Jenő tehát ismét kutyaszorítóba került: ha a korábbi döntéshez ragaszkodik, azzal vádolhatják, hogy semmibe veszi a tagok akaratát, ha pedig a pártként való indulás mellett döntenek, azzal gyengeséget, határozatlanságot, kapkodást sugallnak.
A párton belüli zűrzavart mindenesetre nehéz eltitkolni: a többi alakulat már a jelöltek bemutatásán is túl van, amikor a polgáriak még nem tudják, mitévők legyenek, induljanak-e egyáltalán a választásokon. Ez pedig kommunikációhiányra vall, amelyet a kongresszus összehívásával lehetett volna megelőzni. Ha Szász Jenő nem féltené pártvezetői székét.
