Most – miután kétszer is meghallgattam Áder János beszédét és Böjte Csaba atya szentmiséjét Déváról, a koronavírus erdélyi gócpontjából – nekem a türelem jutott eszembe. Ha utánanézünk ennek a szónak, a következőket olvashatjuk róla: a türelem nyugodt várakozás. Vagyis az a képesség, hogy hosszú ideig nyugodtan várakozzunk, és a késlekedés ne tegyen ingerültté. Tetszenek érezni? Máris megkövetel tőlünk még két tudatos dolgot: a várakozni tudást és a nyugalmat. De – bár a dolog egyre nehezedik – ez még messze nem a vége annak, amit ez egyetlen szó komolyan vétele megkövetel tőlünk. Mert kitartó szándékot is kíván, azaz a céljainktól való eltántoríthatatlanságot. Bármilyen akadályokba ütköznénk! Még ha ezek kedvünket vennék, letörnének is, még ha legszívesebben indulatból, akár erőszakkal oldanánk meg a válaszadást. Nem! A célra törekvésünknek folyamatosnak kell lennie, tetteinknek állandó ismétlését, gyakorlását, rendíthetetlen újra és újra elvégzését várja el tőlünk csak ez az egy szó. Önuralomra is tanít tehát. El kell viselnünk magunkat, minden gyengeségünkkel együtt, el kell viselnünk a fájdalmat is, a mások okozta kellemetlenségeket, bajokat is. Zokszó, panasz, hangos szó nélkül. Ugyanakkor feltételezi részünkről azt is, hogy kellő gondossággal járunk el majd, ha cselekedhetünk, hogy odafigyelünk magunkra és másokra is. És mindez miért? Mert így nehéz, bonyolult, kellemetlen helyzeteken tudunk úgy túllenni, hogy közben másokon is segítünk. Mit is mondott az államfő? „Van valami, amivel mindenki kiveheti a részét a közösből, sokat tehet a járvány leküzdéséért. Ez nem más, mint a türelem. Ha most tudunk várakozni, önként lemondunk a nagyobb térről, szabadságról, azzal teret adunk a gyógyulásnak. Ha teret adunk a figyelmeztető szavaknak, részesei leszünk a járvány leküzdésének. Életet mentünk, ha betartjuk a szabályokat, életet mentünk, ha távolságot tartunk, ha türelmesek vagyunk. Ezt kell tennünk – ahogy Teréz anya mondta – önnek és nekem. Mindenkinek, hogy hamarosan újra együtt lehessünk, egészségesen.”

Egyik utódommal, Vámos Zoltán alpolgármester úrral váltottunk pár szót minap, aki egy nyugodt, türelmes ember. Így szólt: „Én is úgy érzem, hogy az emberiség kapott egy esélyt, hogy rendbe tegyen dolgokat. Elferdültek az értékek. A hit bennünk kell hogy legyen. És az a szeretet, amit Jézus elhozott, mert akkor is kellett az újragondolás, mint most. Hogy például érdek nélkül teszel valamit. Az Európa dalunk nagy siker. Ha ennyi embert meg tudott érinteni, akkor van még remény. Én abban a szeretetben hiszek, amely bennünk van, és akkor nincs másra szükségünk. Ennyi.”

Igen, ennyi. Vagy majd találunk még más kulcsszavakat is? Lehet. De ez nem baj.