Az együttes nem zöldségeket játszik, hanem azokon. Egyebek közt répatrombita, hagymahegedű, tökdob, káposztaszintetizátor szerepel hangszerparkjukban, melyeket mind maguk vájnak, formálnak, és persze mindig újat, mert nem túl tartósak az instrumentumok, van, hogy hármat is elhasználnak egy-egy koncerten néhány hangszerből. Csakis friss alapanyagot használnak, bár nem biót, mert az túl drága lenne. Koncertnapjaik így a piacon kezdődnek nagybevásárlással: 70 kilónyi hangszernek való zöldséget vesznek. Aztán három órán át farigcsálnak, majd játszanak ― kizárólag élőben, semmi playback! ―, végül pedig megeszik hangszereiket (egy szimfonikus zenekar sem tudja utánuk csinálni), de nem nyersen, hanem levesként: a tízfős társulatban van egy szakács is.

1998-ban, a startkor csak viccnek indult a dolog, ám olyan komoly sikere lett az egyetemistákból és főiskolásokból alakult együttesnek, hogy lemezeik jelentek meg, és nemzetközi turnékra mehettek. A tíz tag nem csak zenei alapokkal van felvértezve, hanem járatos az építészetben, külcsíntervezésben (,,magyarul" dizájnban), a műanyag alapú képzőművészetben, így nem csoda, hogy hangszereik nem csupán szólnak, hanem ,,ki is néznek" valahogy. Akadnak egészen összetett zeneszerszámaik is, például az uborkafon, amelynek fúvókája sárgarépából, teste kivájt és kilyuggatott kígyóuborkából, hangtölcsére pedig egy lehetőleg piros, végszükség esetén sárga, vastag húsú, gömbölyded, úgynevezett kaliforniai paprikából áll. A Zöldségzenekar műsorán a free jazz és a kísérleti zene az úr, de ,,felcsendül" olyan hagyományos mű is, mint a Radetzky-induló. Esetenként a techno és a bálnák dalolása között kalandozik a hangzásvilág. A különleges hangszerelésű, vitaminokban igen gazdag zenei irányzat ars poeticája változatlanul a besavanyodott hangzáselképzelések és a konzerválódott zenehallgatási szokások felfrissítése, továbbá kéjes kitörés az avítt szemléletmódból, amely a zöldségeket kizárólag a táplálkozási igények kielégítésére szolgáló eszköznek tekinti ― hangoztatja magáról a zenekar, amely néhány éve Budapesten is koncertezett.

A tíztagú együttes nyolc zenészből, egy hangtechnikusból és egy szakácsból áll. Utóbbi a finálé főszereplője, ,,hóhéri" feladatkörrel. A koncertek után főzött hangszerlevest ― melynek neve finá-lé is lehetne ― beszélgetés közepette a zenekar megosztja a közönséggel, amely így aztán kétszer is élvezethez jut, a hangszerek pedig esetleg még egyszer hallathatják hangjukat, mivelhogy a sok zöldségtől, melyek között káposzták is akadnak, idővel kiben-kiben ,,utózene" kerekedhet ― farfúvós utófinálé.