A főként Budai Nagy Antal diósi kisbirtokos nemes nevével fémjelzett lázadás igazi parasztfelkelés volt, amelyet szerencsétlen sorsú földművesek robbantottak ki. Az erdélyi felkelők, akikhez nyírségiek is csatlakoztak, huszita mintára szerveződtek, és nagy pusztítást vittek végbe a nemesi birtokokon. Ezután a Belső-Szolnok vármegyei Bábolna-hegyen gyűltek össze, majd követeket küldtek Csáky László erdélyi vajdához, hogy a nemességgel tárgyalásos úton jussanak megegyezésre. A vajda azonban nem akart tárgyalni. A követeket elfogatta, majd lefejeztette.

Ezután a nemesi hadak megtámadták a felkelők egy részének Bábolna-hegyi szekérvárát, de az eldöntetlen küzdelemben nagyobb veszteségeket szenvedtek, mint ellenfeleik. Budai Nagy Antal serege közben Dés mellett megtámadta és (történelmünkben elsőként!) legyőzte a nemesi hadat. Most már a vajda kezdeményezte a tárgyalást, amire hamarosan sor került. (...)

A felkelés vezetői között Budai Nagy Antal mellett feltűnt Kardos János, valamint Gál, Tamás, László és Pál mester, a Nyírségben pedig egy Márton nevű parasztember. A Bábolna-hegyi ütközet után Csáky László vajda tárgyalásra hívta a szemben álló feleket, akiknek küldöttei július 6-án egyezséget kötöttek a kolozsmonostori konvent előtt. A parasztok a maguk számára előnyös feltételeket csikartak ki. Ennek következtében visszakapták a szabad költözés jogát, a püspöknek járó tized pedig húsz gabonakeresztenként egy forint lett. Lehetőséget kaptak arra is, hogy évente gyűlést tarthassanak az erdélyi Bábolnán, községenként két küldöttel, akik jelentést tesznek a földművesek helyzetéről.

A megállapodás ellenére a felek nem bíztak egymásban. A felkelők Bábolnán körülsáncolták magukat, míg a birtokosok újabb összecsapásra készülődtek. Szeptember 16-án a magyar nemesek, a székelyek és a szászok a Fehér-Körös mellett fekvő Kápolnán gyülekeztek, és a felkelők elleni támadásról határoztak. Erre a hónap vége felé sor került. Bábolnán, majd a Szamos környékén folytak a harcok, de a parasztokat ezúttal sem sikerült megtörni. Szabolcsban és Szatmárban viszont a felkelők vereséget szenvedtek a nemesi seregektől, ezért újabb tárgyalásokba fogtak a nemességgel. Apátiban a felek ismét megegyeztek (október 6.), bár a korábbi megállapodáshoz képest a parasztoknak el kellett fogadniuk némi megszorításokat. A nemesek és a jobbágyok közötti jogviszony tekintetében úgy határoztak, hogy a döntést átengedik az uralkodónak, de ebből semmi sem lett, mert Zsigmond király december 9-én elhunyt.

Az egyezményt ezután felbontották, majd Budai Nagy Antal csapataival megjelent Kolozsvár és Kolozsmonostor között, ahol újabb csatát vívott a nemesi sereggel. Ezúttal a nemesek győztek, és a harcban Budai Nagy Antal is hősi halált halt. Emberei közül sokan Nagyenyeden kerestek menedéket, ám december közepén a túlerő kiűzte őket. Itt-ott még felütötte fejét a lázongás, de a nemesek már kezükben tartották az irányítást. A harcok utolsó felvonásaként a nemesi hadak 1438. január végén visszafoglalták a felkelőktől Kolozsvárt. Csáky László vajda Budai Nagy Antal kilenc társát elfogatta és Tordán karóba húzatta, majd a felkelő parasztok közül is többet kivégeztetett. Ezután viszont a parasztok terheit enyhítették, így a lázadás hozott némi eredményt.

Bánó Attila
(Részlet az 55 meghökkentő eset a magyar történelemből című kötetben közölt, Egy erdélyi parasztvezér Dózsa György árnyékában című írásból)