Az érmelléki betyárokról szóló vadonatúj regényt olvasva, csak bosszankodni tudok azért, mert ebben a felkavart világban egy ilyen munka nem juthat el oda, ahol talán nagyobb érdeklődést válthatna ki. Itt, Háromszéken például az ozsdolai betyárhistória kapcsán sok mindent megtudhattunk az ilyenszerű eseményekről, s eleddig a Rózsa Sándor-históriák keltették azt a képzetet, hogy betyárok csak ott, az Alföld szélén vagy a Hortobágyon „ténykedtek”, cselekvési területük pedig a mai korban tevődött aztán át a mi vidékünkre is.
A Lidércfény a lápon, Boros József frissen megjelent regénye viszont az Érmellékre röpít, a bihari tájak lápos, zsombékos világa rendkívüli módon kedvezett a törvényen kívüliek életformájának, s gyűltek is elég szép számban a társadalom üldözöttjei, a megnyomorítottak, akik aztán szembe is mertek szállni a hatalommal. Mi többnyire Móricz Zsigmond Rózsa Sándor-regényeiből és néhány novellájából értesülhettünk a XIX. század közepi, ma már romantikusnak tűnő szegénylegény-sorsról. Boros József, aki nyugdíjba vonult magyartanár Érmihályfalván, előzőleg megjelent írásaiban többször is foglalkozott az érmelléki sajátságos környezettel, izgatták viszont azok a szóbeli legendás történetek, amelyek itt-ott még foszlányokban fellelhetőek voltak, s ezeknek az összerakására, összeragasztására vállalkozott, és született meg végül ez a mű, amely elvezeti az olvasót egy olyan távoli világba, amelyet esetleg hallomásból ismer, de titkait már nem tudja feltörni. Az érmelléki ember éppolyan különleges, mint bármely más tájegység lakója, de az évszázadok során, egészen a XIX. század végéig mindenki tudta, aki odavalósi volt, hogy a nagy folyók szabdalta síkság vizenyős területei sokszor segítették ki a környék megkeseredett embereit, főleg azokat, akik fegyverrel, akár ököllel is oda mertek vágni az embertelen népnyúzóknak, a földhözragadt kisemmizettek megalázóinak. A szerző már az alcímben jelzi, hogy kitalált eseményeket és személyeket teremtett, de az írás elején tisztázza, hogy ezek a fantáziájában megszületett képsorok nem éppen alap nélküliek. Képzelt epizódok az Érmellék betyárvilágából – ez áll a cím alatt, a szerző azonban mindjárt a könyv elején értésünkre adja, hogy vidéki kezdő tanárként még bizony találkozott azokkal a nyomokkal, amelyek az Érmellék valamikor élő, valóságos betyárvilágával lehettek kapcsolatosak. Azzal biztatja magát, hogy végeredményben Arany János is ilyen töredékekből rakta össze a Toldit, s ezért maga is megpróbálkozik, ahogy írja, nem Arany János-i szinten egybefűzni a letűnt évszázadokból valamilyen csoda folytán fennmaradt nyomokat.
Tulajdonképpen a véletlen segítette hozzá, hogy találkozzék egy névvel a végtelen mocsárvilág egyik kunyhójában, amely a százados mestergerendára felvésve azt adta tudtul, hogy ott járt Dobos Gábor, aki a környék rettegett betyárjának számított. Nyilván, az ifjú tanár képzelőerejét megragadta ez a felírás, s jóval később újra előbuggyant az emlékezetből, s köréje aztán regényes eseménysor is kerekedett a letűnt korok zűrzavaros hétköznapjairól. Persze, találunk a regényben kemény harcot, látványos pandúrverést, nagyurakat célzó átverést, csendőrleckéztetést, reménytelen és beteljesült szerelmet, s ott vannak a mindennapok emberei is, akik hol titokban szurkolnak a betyároknak, hol elárulják őket. Igen érdekes megjelenítését kapjuk a szegedi vásárnak, s az sem mellékes, hogy a főhős, Dobos Gábor még Rózsa Sándorral is találkozik.
Hogy ez megtörténhetett volna-e vagy sem, bízzuk a fantáziánkra. A regény külön vonzereje, hogy a szerző megőrizte az Érmellék legjellemzőbb tájnyelvi sajátosságát, az í-zést.
Péter Sándor
Boros József: Lidércfény a lápon. Képzelt epizódok az Érmellék betyárvilágából. Megjelent Érmihályfalván 2019-ben
