A gelencei Szent Imre műemlék templom legtöbbet emlegetett ékessége, művészettörténeti értéke a hajó falait borító 14. századi falképegyüttes. Be kell látnunk azonban, hogy a vallástörténeti és egyházművészeti szempontból nemzetközi szinten is számontartott falfestmények mellett a templom liturgikus berendezése, a magas művészi színvonalon elkészített barokk főoltár, a mellékoltárok, a festett kazettás deszkamennyezet, a rekonstruált történelmi orgona és az orgonakarzat a középkori emlékekkel együttesen nyújtja azt a felejthetetlen élményt, amelyet Gelencén megtapasztalhatunk. A régiek még egy gótikus szárnyas oltár előtt is imádkozhattak az Istenhez.
Ez alkalommal az orgonakarzat képeire térek ki, azokból is a sárkányölő Szent György lovagot ábrázoló olajfestményre. Az 1766-ban újrafestett karzatmellvéd, kerettel elválasztott szentképei Erdélyben másutt ismeretlen, magával ragadóan szép és érdekes látványt mutatnak. A külön-külön, attribútumokkal ellátott szentek képeinek megfestését egy-egy módosabb helybeli család rendelte meg, többnyire úgy, hogy a családfő a keresztnevének megfelelő szent ábrázolását kérte: Csoma Miklós Mürai Nagy Szent Miklós püspök portréját, Zajzon János Keresztelő Szent János arcképét vagy Mikola Demeter Szent Demeter sajátos, vitézkötéses öltözetű portréját. Esetenként a család címerét láthatjuk még a képen, és ugyanakkor feltételezhető, hogy itt-ott a szent arcképe a megrendelő arcvonásait adta vissza. Sárkányölő Szent György lovas portréját Csoma György úr rendelte meg 1766-ban. Nevét és a festmény témáját a jobb szélen olvashatjuk a következő rövidített, latin betűs feliratban: „S(anctus) Geor(gius) Cur(avit) Sp(ectabilis) D(ominus) Geor(gius) Czióma 1766” (Szent György. Készíttette tekintetes Csoma György úr 1766). Felette ovális keretbe foglalva a kék színű háttérben ágaskodó, koronás, szárnyas kígyót láthatunk, amely a szájában emberi fejet tart. Ez a motívum, mivel a Csoma Miklós által megrendelt táblán is szerepel, a gelencei Csoma család címere lehet.
Sárga fénysugárral jelzett glória övezi a lovag tollas sisakos arcát. A római katonatiszti öltözetben ábrázolt szent, ágaskodó lova hátán ülve, lándzsáját a tölcsérszerű markolatnál két kézzel megragadva döfi a földön heverő sárkány torkába. A háttérben komor felhőket mutató hegyvidéki táj sejthető. A baljóslatú felhőket a lovag fiatal, akár szépnek is mondható arca és az a könnyed mozdulata is feledtetheti velünk, ahogyan a démont legyőzi.
Jobban megfigyelve a sárkány fölé magasodó ló és a lovag mozdulatát, eszünkbe ötlenek a festő kortársainak barokkos lendülettel ábrázolt festményei. De abban a korban inkább egy másik sárkányölő hőst ábrázoltak a képzőművészetekben, aki az erényt személyesítette meg. „Széplovu Bellerophón a Chimaerát döfte le vassal...” Cesare Ripa Iconológiájának (1603) ajánlata szerint: „Ezek a sorok is tanúsítják, hogy a megfontolt szellem és az erény felülkerekedik a Chimaerán, azaz a bűn gőgös szörnyetegein. Fiatalnak és szépnek festjük, mert valóban gyönyörűséges az erény, és jellemzője, hogy magához vonzza és a vele való élésre szoktatja a lelkeket.”
