Román honfitársai az első döbbenet vagy éppen káröröm után gyorsan napirendre tértek a kérdés fölött. Akadt, aki elítélte, mások mentegették az elnököt, keresték a szavai mögött rejlő nagy titkokat, összeesküvést – mégiscsak tudhat valamit az államfő, nem tesz ilyen súlyos kijelentéseket csak úgy, a levegőbe –, aztán, mivel nem következett semmilyen nagy leleplezés, gyorsan feledték is a történteket. Voltak persze, akik „igazságtartalommal” igyekeztek feltölteni az elnök nyilatkozatát, vészforgatókönyveket vázoltak, miképpen lesz semmivé Nagy-Románia a székelyföldi autonómia miatt. És sokan, nagyon sokan találgatták, miért volt szükség erre a sötét, nacionalista kirohanásra éppen most, a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor másfél hónapja otthonainkba zárva azt sem tudjuk, mitől rettegjünk jobban: a betegségtől vagy az azt követő gazdasági válságtól.

Pedig a képlet nagyon egyszerű. Iohannis megnyilvánulása nem volt egyéb, mint manipuláció, figyelemelterelés. Amint az a Nagykönyvben meg van írva. Kedvenc pártjának, a liberálisoknak népszerűsége zuhanórepülésben, a januári 47 százalékról áprilisra 33 százalékra estek vissza, az egészségügyi válsághelyzet kezelésével még csak-csak boldogulnak, hála egy-két szakembernek, de minden más ágazatban káosz, fejetlenség, a szakértelem teljes hiánya uralkodik. Csődöt mondott a távoktatási rendszer, megoldásokat már nem is próbálnak körvonalazni, a tanügyminiszter őszi tervekkel feledtetné a jelenlegi bajokat. A gazdaság talpra állítását, a vállalkozásokat segítő intézkedéseket csak ígérik, ködösen, mindenféle konkrétum nélkül. Legfennebb elméleti javaslatuk van a szárazság enyhítésére – öntözőberendezések kellenének –, hol élelmiszerhiánnyal riogatnak, hol azt hallhatjuk, hogy tele vannak a raktárak, vegyük a biztonságos hazait. A német, osztrák „nagytestvérek” kérésére ezreket engedtek útjukra, modern kori rabszolgának a fényes Nyugatra, most pedig tehetetlenül nézik, hogy halomra betegednek az embertelen körülmények között, mert a szigorú szabályok a másod-, harmadrendűnek tartott román vendégmunkások esetében már egyáltalán nem annyira kötelezőek. És az üresnél is üresebb az államkassza, pénzt csak kölcsönből, esetleg az EU segélyeiből remélhetnek.

Volt tehát bőven, amiről terelnie kellett a figyelmet Klaus Iohannisnak, csakhogy bármennyire szokatlan, erőteljes volt fellépése, álságos és torz mivolta miatt gyorsan lecsengett. Próbálják még ébren tartani a magyarellenes tüzet, régi törvénytervezeteket – ezúttal a sok viszontagságon átment közigazgatási kódexet – előkaparva bizonygatni a magyarok telhetetlenségét, összeesküvés-elméleteikre keresnek újabb igazolást, de ez már csak halványan pislákoló gyufaláng.

Vihar volt a biliben, elvonult, mi, magyarok pedig maradtunk a keserű szájízzel: Romániában soha, semmi nem változik.