Nagyobb baj, hogy amikor forgatókönyvekről beszélnek, azzal valójában a teljes bizonytalanságot leplezik, noha optimista szavak áramlanak felénk. Jó lesz minden, üzeni a pénzügyminiszter, a gazdaság hamar talpra áll, a bérek is növekedhetnek, akár hat százalékkal, legalábbis saját elképzelésük szerint. Hogy ezt a józanabb elemzők, az intézkedéseket kifogásoló vállalkozók másként, kritikusabban és komorabban látják, az ő bajuk. A munkanélküliséggel sem lesz gond, felfüggesztett állásaikat újra elfoglalhatják az otthonmaradásra kényszerítettek, az állam mindenkin segít, s ami a legfontosabb, kerüljék a feketemunkát, harsogja a munkaügyi miniszter. Ismeri a munkaadók gondjait, maga is egykori munkaadóként dolgozik a kormányban. De mi lesz a nyugdíjemeléssel? – kérdezik. Elemeznek, lehetőségeket vázolnak, s ő felelős politikusként nem dobálózhat a számokkal, egyelőre várni kell. De lesz nyugdíjemelés. Sőt, az elnök is megmondta – noha nem egészen világos, miként érti azt –, hogy a vírus elleni védekezés árát nem fizethetik meg a nyugdíjasok. Szóval, a munkaügyi tárcánál is számolnak, elemeznek, következtetnek. És miként a liberális kormányzás eddigi fél évében tették, úgy irtóznak a szeptemberi nyugdíjemelés kérdésétől, mint ördög a tömjénfüsttől.

Forgatókönyvek tekintetében szépen teljesít a tanügyminiszter is. Miután a mester, vagyis az elnök, kijelölte az irányt, csak úgy halmozódnak az oktatás jövőjére vonatkozó víziók. Az elnök ezen a téren is emlékezetes marad, mert amikor bejelentette, hogy a végzősökön kívül mások nem mehetnek őszig iskolába, akkor egy bizonyos sikertelen franciaországi kísérletre hivatkozott, ahol állítólag túl hamar kezdték volna újra a tanítást, és ez bizony rosszul sikerült. Az érintett franciák azonban pár nappal később cáfolták ezt, vagyis az elnök mellébeszélt, nem mondott igazat. De hát a cél szentesíti az eszközt, s ez a módszer járvány idején különösen eredményes. Biztos, ami biztos, oktatás terén nálunk egyelőre nem lesz semmi, mert ez a legkényelmesebb és ebből baj nem lehet. A döntéshozóknak például eszük ágában sem volt módosítani a tanügyi év szerkezetén, vírus ide, vírus oda, június tizenkettedikén jön a nagyvakáció. Hogy az online oktatás nem más, mint illúzió, távoli vágyálom, hogy falvakon, a szegénységben élők körében szinte lehetetlen kivitelezni azt? Ezen s más felmerülő aggályokon a tehetséges tárcavezető nem mereng. De javasolja, hogy üldögéljenek majd maszkban a diákok, noha az sem kifejezetten egészséges, vagy készülődve arra az eshetőségre is, hogy ősszel sem nyithatják majd meg az iskolák kapuit, azt fontolgatja, hogy a tanügyminisztérium majd mindenkit ellát laptoppal vagy táblagéppel, e téren értelemszerűen számítanak majd a közbeszerzéseken sikeresen szereplő liberális érdekeltségű számítógépes cégek aktív közreműködésére is. De a szep­tember még messze van, s hogy a kisebb gyermekek – óvodások, elemisták – otthoni felügyelete egyre nagyobb kihívást jelent a szülőknek, az mind a munkaügyi, mind a tanügyi tárca igen jól felkészült vezetője számára jelentéktelen.

Sokasodnak tehát a képtelenebbnél képtelenebb felvetések. Csupán az a bökkenő, közhelyesen szólva, hogy az élet rendszerint felülírja derék tárcavezetőink elképzeléseit. Szerintük ugyanis minden nagyon szép, minden nagyon jó, ám mind munkaügyi, mind pénzügyi, mind oktatási téren más filmkockákat látunk majd, mint amilyeneket láttatni kívánnak. És nem csak az a baj, hogy újjászületett a régi korokból jól ismert, vívmányszerű politikai diskurzus, hanem főként az, hogy a forgatókönyvekkel zsonglőrködő miniszterek szakértelme vitatható, s a dilettantizmusért nagy árat fizet majd a lakosság.