Közel két hónapja kezdődött. Azóta tart az állapot, amelyben napjaink úgy teltek, hogy elsősorban az foglalkoztatott minket: mi lesz, ha megbetegszünk? Mi történik, ha szeretteink, barátaink, ismerőseink közül betegszik meg valaki? Mit tehetünk akkor? Mit tehetnek mások értünk? Átéltük, és éreztük azt is, hogy lehetőségeink behatároltak. Mindvégig benne volt a levegőben, hogy bárkit levehet lábáról a láz, megbetegedhetünk, mi több, akár bele is halhatunk a betegségbe. Ez a nyomasztó légkör pedig hatással volt mindenre. Kedvünkre, hangulatunkra, igyekezetünkre, munkánkra és szolgálatunkra is. Tisztában vagyunk azzal, hogy mindennek még nincs vége. Megszorítások, megbetegedések továbbra is lesznek. Kitől várjunk segítséget akkor?

Az evangéliumi történet azzal kezdődik, hogy a megszállott meggyógyítása után Jézus és tanítványai elhagyják a zsinagógát. Az imádság, az istentisztelet helyéről Simon és András házába mentek, ahol Simon anyósa betegen feküdt. A gyógyulás helyéről a betegség felé. Oda, ahol a friss hírek újabb megbetegedésről szólnak. Oda, ahol a láz tehetetlenségre kárhoztatta Simon anyósát. Oda, ahol a család tehetetlenül, értetlenül áll egy asszony betegágyánál.

A mi történetünk is így kezdődött. Elhagytuk templomainkat, és néhány hete családi otthonaink igen szűkös vagy valamelyest tágasabb keretei között telnek napjaink. A megfertőződéssel fenyegető közösségi terekből a biztonságosnak tűnő családi otthonok falai közé tevődött át életünk.

Történetünk manapság látszólag mégis fordítottja az evangéliumi történetnek. Most már reménykedünk, hogy megúsztuk. A betegségből, a veszélyeztetettségből a gyógyulás felé tartunk. Bízunk abban, hogy lassan helyreáll az életünk. Vajon tényleg így lesz?

Meggyőződésem, hogy az élet, a templomban éppúgy, mint otthonainkban, közösségeinkben, a mindenható Isten kegyelméből állhat helyre. Akkor, ha Jézus kézen fog, talpra állít, meggyógyít és újra szolgálatra rendel. Ezért lehet ma is bátorsággal keresni Őt, imádságban fordulni hozzá, és bízni abban, hogy ismét hálás szívvel szolgálhatunk Neki. Ámen.

Hegyi István