Miután II. Rákóczi Ferencet 1701-ben Longueval követ árulása nyomán felségárulás vádjával Bécsújhelyen bebörtönözték, minden kapcsolata megszűnt gyermekeivel, akiket feleségével, Hesseni Sarolta Amália hercegnővel együtt a császári fővárosba szállítottak és I. Lipót (ur. 1657–1705) gondjaira bíztak. Rákóczinak három fia született, a legidősebb, Lipót már háromévesen meghalt, József és György azonban megérte a felnőttkort, de 1701-ben még mindketten csecsemők voltak.
Miután a fejedelem megszökött börtönéből, Lengyelországba ment, majd megindította a nyolc évig tartó szabadságharcot, amely során egyetlen alkalommal, a Pálffy Miklóssal Pozsonyban folytatott tárgyalások idején láthatta feleségét és gyermekeit. Sarolta Amália 1707-ben Lengyelországba szökött, ezáltal ő is elvesztette a lehetőségét annak, hogy kiskorú gyermekeit nevelje, József és György császári nevelők kezébe került, s rossz nyelvek szerint léha életre szoktatták őket, de mindenképpen úgy nevelték a Rákóczi fiakat, hogy a Habsburg-udvarra ne jelentsenek veszélyt.

Az idősebb gyermek, Rákóczi József kalandor életmódot élt, húszas éveiben elhagyta Bécset, és Rómában, Madridban, majd Párizsban bukkant fel. Párizsban viszonya volt egy Maria de Contacéra nevű nemesi származású nővel, akitől később egy lánya, Mária Erzsébet született. Európai körútja során 1734-ben érkezett meg apjához, az 1717 óta Rodostóban tartózkodó fejedelemhez, aki Munkács hercegi címét adományozta idősebb fiának, és próbálta a bujdosók élére állítani. Rákóczi József azonban visszatért Párizsba, és csak akkor ment a török udvarba, mikor megélhetése bizonytalanná vált, ahol I. Mahmud szultán (ur. 1730–1754) próbálta meg politikai céljaira felhasználni. Még 1735-ben kitört a háború a Fekete-tenger északi partján terjeszkedő Oroszország és a Porta között, mely során Burkhadt Cristoph von Münnich fővezérsége alatt az oroszok elfoglalták Azov és Ocsakov erődjét, illetve 1736-ban megszállták Besszarábiát, és behatoltak Moldvába is.

A kedvező állást látva Oroszország oldalán III. Károly (magyar királyként, VI. Károly német-római császárként, ur. 1711–1740) is belépett a háborúba, hogy folytassa az 1718-ban megkezdett balkáni hódítását, egyúttal ellensúlyozza az orosz befolyást a Balkánon. A Habsburgok ellen nagyobb szerencsével harcoló I. Mahmud szultán az erdélyi zűrzavar keltésére akarta felhasználni Rákóczi Józsefet, akit egy sereg élén erdélyi fejedelemként Magyarországra akart küldeni, hogy felélessze a kuruc felkelés lángját. Rákóczi 1738 áprilisában elfogadta a szultáni ajánlatot. III. Károly magyar király 1738. április 29-én elrendelte Rákóczi József trónkövetelő elfogatását, amennyiben az átlépné a birodalom határát.

Kurucokból verbuvált seregével a fiatal Rákóczi megindult Erdély irányába, ám a bujdosók időskorából származó lassúság és a vezér léhaságát kísérő csalódottság aláásta a maroknyi csapat harci kedvét, ráadásul a felvonulás során 1738. november 10-én életét vesztette Rákóczi József is a bulgáriai Ruszé közelében, Cservena Voda mellett. A haláleset megpecsételte a hadjárat sorsát, bár Mahmud így is kedvező békét köthetett III. Károllyal, a belgrádi egyezmény értelmében visszaszerezve Olténia és Észak-Szerbia 1718 során elvesztett területeit. Az ambiciózus szultán pár év múlva Rákóczi Györgyöt is megkísérelte megnyerni egy erdélyi hadjáratra, ám nála már nem járt sikerrel. A kalandor életmódot folytató József volt az egyedüli Rákóczi fiú, akinek gyermeke született: lánya, Mária Erzsébet apácaként élte le életét, 1780-as elhunytával halt ki a Rákóczi família.

Tarján M. Tamás