Szakács Enikő idegenvezetőként és síoktatóként azok közé tartozik, akik a koronavírus okozta járvány miatt egyik napról a másikra munka nélkül maradtak. Pedig többesztendei építkezés után egyfős vállalkozása végre erősödni kezdett, az idei lett volna az első, biztos eredményeket ígérő éve. De nem csügged, idejét próbálja a lehető leghasznosabban tölteni, szakmailag képezi magát, teljes erejével a következő turistaidényre készül, noha egyelőre nem tudhatja, hogy az mikor kezdődik el.
Budapestről Málnásra
A nagykárolyi származású Szakács Enikő jókora kanyar után érkezett meg Háromszékre: előbb Málnásra jött – édesapja ugyanis málnási gyökerű, s mindkét húga a megyében él –, majd közel három éve Sepsiszentgyörgyre. 2008-ban érettségizett a nagykárolyi Elméleti Líceumban, 2008–2012 között a Budapesti Műszaki Egyetem gazdasági karának kommunikáció szakát végezte el, majd „hazafelé kacsingatva” 2012–2015 között Kolozsváron folytatta tanulmányait a Babeș–Bolyai Tudományegyetem turizmus–földrajz szakán. Ezt már céltudatosabban választotta – „tudtam, hogy vállalkozni akarok, és azt is, hogy ezt Székelyföldön szeretném elkezdeni”. Olyan szakmát, szakmákat akart választani magának, amelyek boldoggá teszik. Célja, hogy ne fásuljon bele a munkájába, mindig lendülettel, mosolyogva tudja végezni, szeresse, amivel foglalkozik”. Lételeme a mosoly, amit ő maga is folyamatosan „osztogat”.
Kolozsvári diákként elvégezte az idegenvezetői tanfolyamot, utolsó félévében pedig élt egy háromszéki munkalehetőséggel, s Zalánpatakra került. „Nagy szerencsém volt, sokat tanulhattam 2015 júliusa és decembere között, amikor menedzser lehettem Károly herceg vendégházánál. Akkor már tudtam, hogy Háromszéken otthonra leltem.” A sízéssel már gyermekkorában kapcsolatba került, ezt szüleinek köszönheti. E sportágban idővel sokat fejlődött, elvégezte az oktatói tanfolyamot is. Hivatásos síoktatóként 2015 decemberében kezdte meg az első síszezont, 2016 áprilisában elindította saját vállalkozását. Az idegenvezetés számára szintén „szerelem első látásra”, kedveli a változatosságot, azt, hogy emberekkel dolgozhat, és szereti „a hálás feladatot, hogy segíthet szebbé, emlékezetesebbé tenni nyaralásukat”. Szépnek tartja mind az idegenvezetést, mind a síoktatást, ám ha csupán az egyiket választhatná, a síoktatás mellett döntene, ugyanis „elmondhatatlan élménynek tartom azokat a csillogó szempárokat, amelyek visszanéznek rám, ez a szakma azért hálás, mert folyamatosan sikerélményt ad a tanítványnak is, de nekem is”.
Ökoturizmus – a jövő ágazata
Vállalkozásának, honlapjának és Facebook-profiljának egyaránt Transylwanderer a neve, az angol nyelvű szójáték jelentése „erdélyi csavargó”. Egy barátja találta ki számára. Idegenvezetőként, illetve „honismereti vezetőként” egyrészt körutakkal foglalkozik, imádja a gyermekcsoportokat, immár ötödik éve vesz részt a Határtalanul programban. „Számos esetben én vagyok az első, aki megmutathatja Erdélyt a magyarországi gyermekeknek” – mondja. Másrészt egy- vagy akár többnapos kirándulás során bemutatja a környék nevezetességeit (akár egy érdeklődőnek is, vagy akár egy busznyi kirándulónak). A jövőben többet szeretne foglalkozni kisebb, „ökotúrázó” csapatokkal, egyre nagyobb hangsúlyt fektetve a természetre, az aktív túrákra (bicikli- és gyalogtúrára), illetve a hagyományőrző tevékenységekre.
„Szeretném, ha segítségemmel élénkülne a helyi gazdaság, és egyre többen választanák a kissé újragondolt hagyományos mesterségeket, és ez talán járható út lehetne fiatalok számára is a külföldi pályafutás helyett”. Úgy véli, az ökoturizmus „a jövő egyik ágazata”.
Magyar ügyfeleivel partnerei – utazási irodák, szállásadók – révén kerül kapcsolatba, honlapja kétnyelvű, Facebook-oldalán viszont csak angolul ír. „Azokat a külföldieket szeretném elérni ezzel, akik szívesen megismerkednének új kultúrákkal, szeretnének elmélyedni a kisebb régiók adta lehetőségekben, megismernék világunkat, a helybeli embereket.” Az idegenvezetés mellett személyre vagy csoportra szabott programtervezéssel is foglalkozik, célcsoportja nem korlátozott nemzetiség vagy kor szerint, „a közös pont bennünk a lelassulás igénye és a helyi értékek megismerésének a vágya”.
Szakmai elégtételt jelentenek számára a pozitív visszajelzések, de főleg arra büszke, hogy nem hátrált meg az első három évben. „Rengeteget tanultam a vállalkozói létről, a bürokráciáról, és mindenről, amit egy cégen belül jó esetben négy-öt ember végez el. Pénz, kapcsolati tőke és különösebb helyismeret nélkül vágtam neki, vakmerően, de lelkesen. Nagyon nehéz volt eljutni a mostani szintre, de büszke vagyok magamra, amiért nem adtam fel, és a családomra, barátomra és barátaimra pedig azért, mert kitartottak mellettem és támogattak.”
Szomorkodás helyett
Az idén alig ért véget a síszezon, elkezdődött a koronavírus okozta válsághelyzet. Ez kényszerszünet Szakács Enikő számára is, elmarad az összes, már megtervezett idegenforgalmi programja. „Mi, idegenvezetők az elsők között voltunk, akik megérezték a változást, egyik pillanatról a másikra lemondták az összes utunkat. Nekem azért fájt az első pillanatban, mert ez lett volna az első éve a vállalkozásomnak, amikor anyagilag talpra állt volna. Idén először volt, hogy egész évre elegendő munkám volt.”
De nem adja fel. Szomorkodás helyett újult erővel próbálja kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyeket ez a helyzet teremtett. „Abban bízom, hogy minden éremnek két oldala van. Úgy érzem, időt kaptam végre azokra a tevékenységekre, amelyek nagyon fontosak, de a sok futkorászás miatt eddig többnyire elmaradtak. Intenzívebb önképzésbe kezdek, szakmám ugyanis sokoldalúságot kíván, ezért most igyekszem minél több tudást magamba szívni.” De nagyon hiányzik szabadsága, nehezen viselte a szükségállapot alatti bezártságot, hiszen mindkét szakmája a szabad ég alá szólítja. De minden mostani korlátozás és nehézség ellenére úgy véli, ez a válság kedvező változásokat fog hozni. „Szerintem többen rájönnek, hogy mennyire instabil a rendszerünk, és hogy melyek az igazán fontos értékek, és bízom benne, hogy a turizmus egyik része is eszerint fog alakulni. Fontos lesz az elmélyülés és a lelassulás, az értéket jelentő programok, az élményt adó tevékenységek. Sokak számára fontos lesz megismerni a természet adta lehetőségeket, hogy minél kevésbé függjenek majd a külvilágtól. Ez a fordulat óriási fellendülést jelenthet majd az ökoturizmus számára szűkebb térségünkben is.”
Idegenforgalom tekintetében Székelyföld és Erdély jövőjét szerinte hagyományainkra, kultúránkra és a természetre lehet alapozni. „Ha ezeket megőrizzük, akkor megmaradunk mi is. A turizmus ebben kulcsfontosságú szerepet fog játszani, megadhatja azt a többletbevételt, ami szükséges ahhoz, hogy a fiatalok ne külföldön próbáljanak szerencsét, csupán nyitottnak és kreatívnak kell lennünk.”
Állandó változásban
„Ahogy a világ, úgy én is változom” – vallja Szakács Enikő. Nemrég olvasott egy tanmesét, amely szerint a világon az egyetlen állandó dolog a változás. „Nagyon elgondolkodtatott a helyzet, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem egészséges ez a mérhetetlen függés, amelyet kialakított bennünk ez a pénzéhes, kapitalista világ.”
Eddig is voltak ébredező gondolatai, de most úgy érzi, elméletét gyakorlatba kell ültetnie. Első lépésként veteményest alakítanak ki, teákat, savanyúságot, lekvárokat szeretne eltenni, illetve megpakolni a fagyasztót „mindenféle természetes jósággal”. Célja, hogy sikerüljön úgy berendezkedni a jövőben, hogy egy hasonló helyzetet a lehető legkevésbé érezzenek meg. Mert úgy véli, sajnos semmilyen garancia nincs arra, hogy a mostani állapot „nem ismétlődik meg valamilyen formában a jövőben”.
„Le kell vonnunk a tanulságokat, meg kell határoznunk a prioritásokat és cselekednünk kell. Ne vesszünk el többé a szemfényvesztésben, hiszen minden lehetőség adott egy szebb jövőhöz!”
