Wass Albert-hetet rendez az EMI

2008. október 7., kedd, Közélet

Október 13—20. között Wass Albert-hetet rendez az Erdélyi Magyar Ifjak szervezet. A száz éve született író munkásságának emlékére tervezett rendezvényen Wass Albert egyik fia is részt vesz. Bartha József református lelkész a holtmarosi Wass-szobor kálváriájáról tart előadást, fellép Zorkóczy Zenóbia kovásznai művésznő, kisiskolások az író meséiből olvasnak fel, a Mikes Kelemen Főgimnázium diákjai pedig vetélkedőt szerveznek, összeállítást mutatnak be Wass Albert színműveiből.

Építsünk hidat címmel három városban — Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Csíkszeredában — a budapesti Ismerős arcok zenekar és Simó József előadóművész zenés-irodalmi produkcióját tekinthetik meg az érdeklődők. A rendezvény ellen a Dan Tănasă demokrata-liberális politikus vezette, a lakosságot az állam visszaéléseitől védő alapítvány emelt kifogásokat. Válaszként az EMI közleményben szögezte le: a Wass Albert-héten a szerző irodalmi munkásságára helyezik a hangsúlyt, a rendezvények is arról szólnak. Az író könyvei nincsenek betiltva, szabadon adják ki és terjesztik, így a műveivel kapcsolatos rendezvények nem esnek a háborús bűnösséget kimondó törvény hatálya alá. Ezek kulturális események, és akár közpénzből is finanszírozhatóak — áll a Nemes Előd háromszéki EMI-elnök által aláírt dokumentumban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2008-10-07: Közélet - Mózes László:

Tizennyolcezer kilogramm kacat

Előzetes értékelés szerint Háromszéken 17 850 kilogrammnyi elektronikus hulladék gyűlt össze a hét végi lomtalanítás során. A környezetvédelmi minisztérium adatai nem véglegesek, a napokban készül el a részletes leltár.
2008-10-07: Közélet - Iochom István:

Tűgobelinek a Vigadóban

Szombaton délelőtt a kézdivásárhelyi Vigadó földszinti kiállítótermében megnyílt a zágoni származású, a céhes városban élő Vargyasi Lia öt gobelint és harminchat, a kézimunkák királynőjének becézett tűgobelint bemutató egyéni tárlata.