Az a tény, hogy a Valkes Kft. ma egy dinamikus, több száz munkást foglalkoztató, ráadásul két telephellyel rendelkező vállalkozást működtet Háromszéken, talán mentség a kezdeti ,,titkolózásra", amelyre egyébként némi magyarázatot is kaptunk a cég vezetőjétől és társtulajdonosától, Kese Lászlótól.

A szalagmunka emberi dimenziói

A körülmények úgy hozták, hogy az egykori gépgyár egyik csarnokában berendezett kábelköteggyár munkafolyamatait korábban ismerhettem meg, mint az üzem vezetőjét, társtulajdonosát. Fazakas Mihály, a textilgyár egykori vezetője csak néhány hónapja vállalt szervezői munkát az új sepsiszentgyörgyi gyárban, ő vezetett végig a vonalakon. Az egykori gépgyár 430-as részlege, a későbbi Mechanika Rt. csarnokán még kiütközik a régi korok látványa. Ám belépve a főútra nyíló ajtón, az előtérben még mindig épülő-szépülő folyosón, irodahelyiségeken áthaladva, a termelőcsarnokban korántsem szokványos hangulat fogad. S ez minden bizonnyal nem csupán a külső körülményeknek, a felújított, világos és meleg üzemcsarnoknak, a viszonylag csendes és első látásra is pontosan szabályozottnak tetsző technológiai folyamatnak köszönhető, hanem a szalagmunkából felpillantó alkalmazottak tekintetében is ilyen környezetben kissé szokatlan fény csillan meg. Még a fényképezőgép máskor riasztó hatását sem éreztem, amikor a kétségtelenül uniformizáló, ráadásul háromváltásos szalagmunka folyamatából kipillantó szemekkel találkozott az objektív lencséje.

Pedig a technológiai folyamat rendkívül kötött, az egyes sorok létszáma pontosan meghatározott, a munkafázisok ismétlődése korántsem a kreatív munkavégzésről híres. Itt a bal ajtók elektromos kábelkötegeit szerelik össze, amott, mintegy negyvenen, a csaknem függőleges, szalagon futó munkapadokon végzik el az éppen szükséges kábelszerelést, megint máshol a ,,bolhákat", vagyis a köteget (vagy ahogy szaknyelven hívják, a korbácsot), a majdani gépkocsi vázához rögzítő műanyag kapcsokat rakják a termékre. A szalagokról lekerülő minden egyes darabot aztán számítógépes ellenőrzőpadon próbálnak ki, látják el a megfelelő kódrendszeres címkével, és csomagolják a műanyag dobozokba. Hogy aztán a raktárban a megfelelő polcra gyártási sorrendben kerülve, szintén számítógép-vezérléssel kerüljön a szállítókocsikra a termék. (Csak később, a Kese Lászlóval folytatott beszélgetésből tudom meg, hogy a kötegek alig négy nap múlva már egy patinás japán autómárka angliai szerelővonalain futnak, ahol automati-zált vonalak robotjai nyomják helyére a megfelelő korbácsot.)

Munkaközösség

A pontosság, a gyártási folyamat teljes vertikumának ellenőrzése tehát nem bízható a véletlenre. S az nem is meglepő, hogy ezért a munkaszervezés is rendkívül rigurózus, a munkavégzés és annak összefogása, ellenőrzése piramis jellegű. Mégsem érezni a szalagmunka lélekölően nyomasztó hangulatát. A munkafolyamatokat szemlélve, fényképezve veszem észre, hogy egyik vonal mellől például ,,elfogytak" a munkások. A magyarázat egyszerű, itt egy műszak alatt háromszor összesen fél óra szünetet kapnak az alkalmazottak, nevezhetnénk akár tízórai-szünetnek is, amelyet legtöbben a büfével is ellátott étkezdében töltenek el. Ami korántsem szokványos, hiszen ennek falán kapnak helyet az alkalmazottak személyes hirdetményei (például az érettségiző vagy éppen a megszületett gyermek fényképe), a munkaközösség sporttevékenységeiről vagy éppen nyári bulijáról készült fotók. S itt láthatók a belső, szociológiai igényességgel készült felmérések grafikonjai, amelyek szemléletesen az alkalmazottak hozzáállását, a munkahelyről alkotott véleményét összesítik.

Meglátogatjuk az úgynevezett tréningszobát is, vagyis az előadótermet, ahol a meglehetősen nagyszámú új munkásjelölt kapja meg az első információkat. Hiszen azontúl, hogy új munkaerőre folyamatosan szükség van, a szalagmunkát — legyen az akármilyen emberközeli — nem mindenki tudja elviselni.

S ami mindenekfelett szembeötlő: a dolgozók többségének anyanyelve olyan természetesen jelenik meg a feliratokban, mint az angol vagy éppen a román.

Előadóból gyártulajdonos

Milyen előzményekkel, emberi és szakmai motivációk révén került ez a gyár éppen Sepsiszentgyörgyre (illetve Kézdivásárhelyre, ahol egy kisebb, jelenleg kétszáztíz embert foglalkoztató és folyamatosan bővülő telep működik)? Mit talált itt, milyen a székely munkamorál, na meg milyen közép- és hosszú távú tervekkel számol Kese László, a Valkes társtulajdonosa? — tettük fel kérdéseinket a fiatal gyárvezetőnek.

S ha már a gyári körülmények ismertetésénél tartottunk, talán nem véletlen, hogy a kérdések és a válaszok épp a tanulók klubjának egyik termében hangzottak el. Ott, ahol a szentgyörgyi és kézdivásárhelyi vonalfőnökök éppen képzésen vagy inkább tréningen vettek részt. De nem a technológiai folyamat valamelyik részletét tanulmányozták. Aktuális feladatuk az volt, hogy egy három részre osztott címerpajzsban a munkahelyükkel kapcsolatos pozitív és negatív véleményt, na meg az általuk elképzelt jövőképet rajzolják meg...

Kese László 1989-ben a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett. A változás már Magyarországon érte, ahová eredetileg párkapcsolata révén került. Dolgozott építőtelepen, majd két szakon is mérnöki képzést szerzett: gépész és minőség-ellenőrzési szakemberként aztán bejárta a fél világot. Japántól, Kanadáig tartott felkészítőket, munkahelyi tréningeket. Huszonnégy évesen egy japán járműipari cég magyar kirendeltségének vezetője, majd egy szintén japán szórakoztatóipari készülékeket gyártó vállalat minőségügyi igazgatója. Az oktatás, a személyiségfejlesztés, a munkahelyi tréningek, illetve a munkafolyamatok oktatásának szakértőjeként került a Csendes Csaba által alapított Valid Groupba.

— A tréningeken részt vevő szakemberek közül sokan vezető funkcióba kerültek, ők biztattak később, hogy ha már elméletben ilyen jól tudom, miért nem vágok neki egy konkrét vállalkozásnak — mesélte a háromszéki részleges hazatelepedés történetének kezdetét Kese László. Ekkor lépett be munkatársként a Valid Groupba, ahol már jó ideje szolgálták ki autóipari vevőkörüket. A Nissan beszállítói körét bővítendő írt ki pályázatot egy Romániába telepítendő kábelköteggyár beindítására és működtetésére. Ebben a versenyben négy pályázó közül sikerült elnyernie a beszállítói jogot.

— Amikor már biztos volt, hogy megnyertük a pályázatot, haladéktalanul elkezdtük a munkaerő toborzását, de partnerünknél szerződésben vállaltuk, hogy az ő nevét nem jelentethetjük meg semmilyen fórumon — magyarázza Kese László ide- (számára haza-)érkezésük némileg titkolózó körülményeit. Abból is gond származott, hogy a gyártelepítés híre kiszivárgott. Végül a terv megvalósítását — bár a Szentgyörgyre látogató japán szakemberek meglepődve tapasztalták az itteni, korántsem rózsás körülményeket — rájuk bízták, s ma már a multinacionális óriás legfontosabb kábelköteg-beszállítóivá váltak. Vannak típusok, amelyeknél az elektromos rendszer kábeleinek kilencven százalékát itt állítják elő, s ami a minőséget illeti, hét hónapja nulla selejtet gyártottak, vagyis egyetlen terméket sem találtak hibásnak a megrendelők. A cél a száz százalék, na meg az, hogy autóipari beszállítókként saját termékkel lépjenek a piacra, hogy az autóipar egyik beszállítói bázisa épüljön ki vidéken. Ehhez azonban fejlesztés, innováció, mérnöki munka, na meg beruházás szükséges. A tőke azonban nem elég, tudás nélkül semmi nem valósítható meg.

Konok egyszerűség

Kese László arról is nyíltan beszél, hogy — a személyes kötődéseken túl — mi hozta Háromszékre, milyen buktatókkal találkozott. Szerinte a székelyföldi munkaerő legalább harminc százalékkal jobban tud teljesíteni, mint a magyarországi. De csak akkor, ha az évszázadok óta hagyományozott egyéni és közösségi tulajdonságokat — mint amilyen a konokság, az alaposság, a következetesség, a megbízhatóság — türelemmel pozitív energiává változtatja a munkaadó. Mert az itteni ember, bizonyára őseink történelmi szerepéből fakadóan, mindig nagyobb önállóságot követelt magának. Ezért nem csak arra kíváncsi, hogy mit kell elvégezni, hanem arra is, hogy miért.

— Több száz embert interjúvoltam meg a toborzás alatt, s azóta is sok emberrel találkozom — mondja Kese László —, és a legtöbb jelentkezőnél éreztem, hogy minden szónak súlya van. Ugyan nehezen nyíltak meg, lassan fogták fel, hogy mit is kell pontosan csinálni, de ha megértették, akkor nyugodt lehetek, hogy pontosan el is végzik a munkát. Mert meg kellett értetni, hogy mi az értelme pontosan a munkájának. Az esetleges hibák, tévedések számonkérésénél pedig elég emlékeztetni a korábbi egyezségre. Ez máshol nem így működik.

Ami a nehézségeket illeti, a gyárvezető — akiből minduntalan kibukott a képzéseket, személyiség- és közösségfejlesztést végző szakember — nem elégedett a hivatalosságok viszonyulásával. Míg Marosvásárhelyen (ahová a gyár másik alternatív telephelyét korábban tervezték) több csarnokot is megmutattak, láthatóan igyekeztek a kedvükben járni, itt unott arcú vezetők adtak némi információt, de nyitott és őszinte fogadókészséget sehol nem tapasztalt. Szükség volt a lokálpatriotizmusra, hogy végül is ide telepítsék az üzemet. Szerinte felelőtlen az a vezető, aki csak rövid távon gondolkodik, s tágabb értelemben Székelyföld elmaradottságának okát is elsősorban ebben látja.

Tervek, távlatok

A terveket firtató kérdésekre válaszolva Kese László nem titkolja, hogy nagy, több évtizedre előre mutató elképzelésekkel jött haza. Igaz, ma még munkaidejének alig 30—40 százalékát, ha a rendkívül időigényes utazásokat is beleszámítjuk, mintegy felét tölti az itthoni körben, hiszen továbbra is az oktatást, a felkészítést tartja feladatának. Ám célja olyan autóipari bázis megteremtése, amely nem csak munkahelyet — jelenleg egyébként a szentgyörgyi gyárban 640-en, Kézdivásárhelyen több mint 210-en dolgoznak, a Valid Csoport magyarországi és szlovákiai telephelyein pedig összesen 1400 alkalmazottat foglalkoztat —, hanem biztos megélhetést, hosszú távú biztonságot kíván nyújtani a helyi munkavállalóknak. És nem csak a szentgyörgyieknek, hiszen jelenleg is a három váltásban dolgozó alkalmazottak többsége három autóbusszal faluról ingázik. S mert nem csupán saját maguk által felkutatott munkavállalói körben gondolkodnak, a jövőbeli, szakmailag már felkészült munkaerő képzése érdekében szívesen működnének együtt szakközépiskolákkal. Mindehhez azonban több nyitottságra lenne szükség.

Tőke és tudás

Csak beszélgetésünk jegyzeteit rendezve jövök rá, hogy az ilyen beruházások kapcsán kötelező kérdés valahogy elsikkadt: mekkora a beruházás értéke? Aligha véletlen, hogy kimaradt a pontos adat. Hiszen Kese László szerint egy ilyen vállalkozást is, amelynek alapvetően a kegyetlen versenytörvényeknek kell eleget tennie, nem a tőke, hanem a mögötte álló tudás határoz meg. Legyen ez szervezési vagy éppen technológiai jellegű. A beruházás tőkeértékén túl talán fontosabb szempont, hogy vidékünk egyik legtöbb munkavállalót foglalkoztató üzeme jött létre.