Madármentés világszerte

2008. október 8., szerda, Magazin

Autóban költözik Moszkvából egyenesen a Fekete-tenger partjára három kicsi sólyom, amely saját erőből nem tudja megtenni a nagy utat.

A helyi madárvédelmi egyesülethez nemrég három fiatal sólyom is került: az egyiket egy országúton találták, törött szárnnyal és lábbal, a másik kettőt a házak között szedték össze kiéhezett állapotban. Az állatorvosok meggyógyították a tollas ragadozókat, és szabadon is bocsátották volna őket, de úgy vélték, hogy saját erőből a fiatal, éppen felgyógyult madarak nem jutnak el délre, Moszkvában pedig télen elpusztulnak. Ezért a madárvédők eldöntötték: a három kicsi sólymot autóba teszik, s úgy viszik el a Fekete-tenger partjára, Anapa térségébe.

Vízen érkeztek Brazíliába, de a levegőben tértek vissza Patagóniába pingvinek, méghozzá repülve. A brazil légierő repülőgépén. Az odaút önkéntelen volt, zsákmány után keresgélve merészkedhettek egyre északabbra és egyre melegebb vizekre, mígnem a brazil partoknál ,,szárnyaik" alá vették a háromezer kilométerre eltévelyedett madarakat emberek. A brazil légierő persze nem kifejezetten pingvinreptetésre szerveződött, de megbirkózott a szokatlan feladattal: földet ért gépe a népes pingvincsapattal Patagóniában, és vízre bocsátotta utasait. Hogy hány pingvin utazott a járaton, arra nem tért ki a BBC. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1323
szavazógép
2008-10-08: Magazin - x:

Szabó Magda-emlékszoba

A tavaly novemberben elhunyt Szabó Magda Kossuth-díjas író emléke előtt tisztelegtek születésének 91. évfordulóján, vasárnap Debrecenben: egykori iskolájában, a Dóczyban felavatták emlékszobáját, az Aranybika Szállóban megnyitották Turcsányi Béla festőművész róla festett portréiból összeállított kiállítását, azt a szobát pedig, ahol debreceni tartózkodásai idején többször lakott, Szabó Magda Szalonnak nevezték el.
2008-10-08: Riport - Ferencz Csaba:

Ha a vállalkozó hazatér

Alig másfél éve annak, hogy jelentős munkaerő-toborzásról számolt be a megyei szakhivatal vezetője. A közvetett információk szerint egy neves japán autógyár beszállító egységének telepítési folyamata indult be, s mielőtt a gépek és felszerelések érkeztek volna, a magyarországi beruházó munkásokat toborzott, betanításukat kezdte szervezni.