Jó, hogy ez a játék nem az a játék, nem egészen élestölténnyel működő orosz rulett, nem annyira ártatlan, mint az Ember, ne mérgelődj, de izgalom azért volt benne javából. Kartoncsomagolásán a Szisztematizálás címet viselte, és a szabályzatban húszmillió játékos részvételére volt szükség.

A sepsiszentgyörgyi tervezőintézet műhelye előtt készült a felvétel, a szerkezetet körülvevők ma már negyven év körüliek lehetnek, s a háttérben a Trabant és a Lada is legfeljebb a veterán verdák bajnokságán pöfög. Egy igazi nyolcvanas évek végi kordokumentum rajzolódik ki a szemünk előtt, amikor még nem tudtuk, hogy ennek a műanyagból, préselt lemezből készült, temperával színezett, nagy műgonddal kivitelezett alkotásnak az lesz a fő értéke, hogy nem valósul meg. S így nem lesz nekünk tapsterünk, ahogyan a csíkszeredaiak a sajátjukat nevezik, akik nem úszták meg az átrendezés kényszerét. Akkor még nem tudtuk, hogy Sepsiszentgyörgy központjában hamarosan nem indulnak el a buldózerek, nem lesz földtúrásokból, árkokból, csővezetékek halmaiból összeálló vidámpark.

Elnökünk, szerencsénkre, nagyon elfoglalt volt abban az időszakban, jöttek-mentek az afrikai törzsfőnökök, volt román–mozambiki párbeszéd, meglátogatott bennünket az algériai felszabadítási front központi sajtóküldöttsége, s ahogy a korabeli újságokból olvasom: „a magyar származású román honpolgárok” sem mindig tűntek fel jó fényben, vagyis volt baj elég. Mi pedig szaladgáltunk a makettünkkel egy ilyen elfoglalt ember nyomában, hátha szakítana annyi időt, hogy rápillantson a tervre, mondjuk, az erdőfülei villájában vagy valamelyik medvelesen. De nem ért rá, nem jutott ránk egy pillanata sem, valahogy valaki más irányba szólítgatta, s így egyebek mellett megmenekült a Csíki utca fele, a Gyulai-műterem, az Olt utcai, tizenkilencedik század eleji épület, a Gyárfás-ház, a posta, a volt kaszinó. És legfontosabb, hogy ha túlélte a megpróbáltatások izgalmait, nemsokára fellélegezhetett sok városközpont környéki magánház tulajdonosa. Mondjuk úgy, hogy elkallódott a makett.