A sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) kevésbé ismert, de aki kedveli, évente felkeresi a termőhelyeit, hogy szedjen belőle magának, amennyit lehet. A gévagomba egyik legszebb taplógombánk, gyönyörű élénksárgán díszeleg a fák törzsén, messziről kivehető sárga termőtestei félkörösen vagy legyezőszerűen kiterülnek.
Egész Európában elterjedt, agresszív farontó gomba, a májgombához hasonlóan vörös korhadást okoz, és a megtámadott fát néhány év alatt elpusztítja. Emiatt a gyümölcskertészeti és erdészeti szakirodalom is sokat foglalkozik vele.
Tavaszi gomba, már kora áprilisban megjelenik és őszig láthatjuk, viszont csak fiatalon ehető, idősödő példányai élvezhetetlenek. Élő és elhalt lombos fákon keressük a telepeit, főleg fűzfán, akácfán, tölgyfán, nyárfán, de egyszer Segesvár környékén egy leromlott gyümölcsösben is tömegesen találtunk, több kosárra valót lehetett gyűjteni, alig fért el a csomagtartóban. Azóta többször visszamentem oda tavasszal, de soha nem találtam egyetlen példányt sem, és mára már a gyümölcsös is eltűnt, talán pont a gombatámadás miatt…
Tavasz végén, nyár elején minden évben rendszeresen ellátogatunk a Duna-deltába, Sulina környékére, ahol mindig látunk a part menti fűzfák törzsén gévagombát sárgállni. Több helybelit is faggattam, miért nem szedik le, de csak a fejüket csóválták, és azt mondták, hogy mit képzelek, azt nem lehet megenni! Pedig ha ismernék és leszednék a helybeliek a delta vidékén tömegesen előforduló gévagombát, üdítő változatosságot vihetnének a főleg halból álló étrendjükbe.
Félni sem kell, hogy összetévesztjük valamivel, annyira feltűnő jelenség. Más gombafajjal rikító sárga színe miatt sem lehet összetéveszteni. Termőtestei 10–40 cm-es átmérőjűek, 1–4 cm vastagok, kezdetben nyelv alakúak vagy gumószerűek, majd később kiterülnek, peremük karéjos. Fiatal példányai kénsárgák, fehéresebb szegéllyel, majd, ahogy idősödnek, egyre sötétebbé válnak, narancssárgák, lazacszínűek, majd piszkosfehérre fakulhatnak. Gyakran előfordul, hogy több kalap, mint háztetőn a cserepek, összenő, és az egész telep óriási, „emeletes”, zsindelyszerű lesz. Tönkje nincs. Termőrétege szűk, kerek, sárga pórusokból áll, húsa fiatalon puha, lédús, vizenyős, sajtszerű, savanykás ízű és illatú, később keménnyé, rágóssá, szárazzá, törékennyé és keserűvé válik. Fogyasztás előtt több lében meg szoktam főzni, így elveszíti másként kissé kesernyés ízét. Más gombáktól eltérően főzés során nem veszít állagából, „nem megy össze”. Én vékonyabb szeletekre szoktam vágni, és mint a bécsi szeletet, kirántom, de néha, ha többet találok, húsőrlőn ledarálom (persze, miután előtte megfőztem) és kis hússal (vagy akár anélkül) gombafasírtot készítek belőle, de savanyúságnak eltéve is kóstoltam már.
Gyógyhatását is számontartják: már a középkorban használták epilepszia és reuma ellen, Felcsíkban gyomorbetegeknek adják. Gátolja a vörösvértestek összetapadását (agglutinációját), serkenti az immunrendszert, csökkenti a vércukorszintet és kiváló antioxidáns. Kemény- és puhafarönkökön házilag is termeszthető, viszont szárításra nem alkalmas.
Népi nevei: fűzfatüdő, géva, gilvagomba, fűzfagomba, Háromszéken sárga fagomba néven ismerik inkább.
Zágoni Imola
