A jelenség bizonyos mértékben előre látható volt, ez történt azokban az országokban is, ahol hamarabb kezdődött a nyitás, nálunk azonban aggasztóan alakulnak a dolgok: két bukaresti és egy temesvári kórház már egy beteget sem tud fogadni, és további három – a jászvásári, a kolozsvári és a brassói – vezetősége közölte, hogy alig néhány helyük van már. Az emberek pedig nem tudják, mihez tartani magukat: a kormány és az államfő folyamatosan hangsúlyozzák, hogy a veszély nem múlt el, szigorításokkal fenyegetőznek, de egyre több korlátozást oldanak fel – részben a politikai harc miatt, részben gazdasági, részben pedig választási megfontolásból. Növeli a zűrzavart, hogy egyes hazai járványtanászok szerint a következő hetekben mindenképpen lecseng a járvány – mások viszont épp ellenkezőleg, úgy vélik, hogy a második hullám máris itt van, hiszen annyi új fertőzést azonosítanak naponta, mint április közepén. És az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is arra figyelmeztet, hogy gyorsult, sőt, „új és veszélyes” szakaszhoz érkezett a járvány terjedése.

Indokolt ilyen helyzetben a lazítás? Az óvatosabbak szerint nem, hiszen keveseknek adott a távolságtartás, maszkviselés és a higiéniai szabályok szigorú betartásának lehetősége a hétköznapokban (rászorulók százezrei már hetek óta hasztalanul várják a megígért ingyenes maszkokat), de élni kell, dolgozni, bevásárolni vagy orvoshoz menni, mert a hosszú kényszerszünetben felgyűltek, sok esetben súlyosbodtak a kezeletlen bajok, és most körülményesebb bejutni egy rendelőbe, mint régebb. Ez az egyik oka annak, hogy nem lehet visszatérni a szükségállapothoz: utólag értelmetlennek tűnik jó néhány intézkedés (leghamarabb a bírságokról derült ki, hogy csak ijesztgetésnek szánták), hiábavalónak az elzárkózás, a sok lemondás. A vírus nem tűnt el, de a bizalom még az egészségügyi vezetőkben is megfogyatkozott, akik a tünetmentes fertőzötteket kórházba fektetik, miközben súlyos betegek százezreit hagyták magukra; még az Euthyrox-ellátást sem tudták rendezni, holott állami alkalmazottak sokasága lengett dologtalanul a munkahelyén.

A kormány engedékenysége inkább a növekvő elégedetlenséggel magyarázható, mint a járvány enyhülésével, a vészhelyzet fenntartását ellenző baloldal pedig inkább a politikai haszonszerzésben érdekelt, mint a valóban jó megoldásban. Akinek középen kellene állnia, és közvetítenie kellene az ország és a lakosság érdekében, Klaus Iohannis államfő épp az ellenkezőjével foglalkozik, megoszt és gyűlölködést szít. Ezt a munkát jól végzi, de nem segít vele sem a járvány leküzdésében, sem a gazdasági és társadalmi feszültségen.