Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után létrejött új államok homogén nemzetállam kialakÃtására törekedtek, annak ellenére, hogy az utódállamok mindegyike soknemzetiségű ország volt. A közép-európai területre jellemzÅ‘ nagyfokú etnikai sokszÃnűség miatt ez nemzetiségi feszültségekkel járt az országokon belül, illetve az országok között. Az utódállamok eltérÅ‘ gazdasági fejlettségű, kultúrájú és vallású területeket fogtak egybe, ami újabb konfliktusokat eredményezett. Az új államok önálló gazdaságok kiépÃtésére törekedtek, szomszédaiktól elzárkóztak, Ãgy gazdasági növekedésük lelassult. A béke tartalmazott kisebbségvédelmi rendelkezéseket, azonban ezeket az utódállamok nem tartották be. Korlátozták a nemzetiségi jogokat, a nemzetiségek beolvasztására törekedtek.
Csehszlovákia
Az ország népei között a csehek csak enyhe többséget képviseltek, a szlovákok pedig sérelmezték, hogy az ország vezetése a cseh polgárság kezébe került. Nem jött létre a kárpátaljai rutén autonómia, sem a 13,5 milliónyi összlakosság közel 25 százalékát alkotó német kisebbség különleges státuszának kialakÃtása, pedig ez utóbbira az államalapÃtó cseh politikusok a békekonferencián Ãgéretet tettek.
Â
Szerb–Horvát–Szlovén Királyság
Az új délszláv állam eltérő fejlettségű és kultúrájú népeket próbált összefogni. A vezetés minden területén a szerbek dominanciája érvényesült. A horvátok és a szlovének nem törődtek bele alárendeltségükbe. Mindkét tagállamban mozgalmak alakultak az elszakadásra. A fejlettebb területek lakói – szlovének, horvátok, de a délvidéki magyarok is – úgy érezték, hogy az ő rovásukra fejlesztik Szerbiát. Az országot csak a királyi diktatúra bevezetésével (1929) lehetett egyben tartani.
Â
Románia
Az újonnan létrejövő Nagy-Romániában jelentős számú nemzetiség élt. A nemzetiségi ellentéteket fokozta, hogy a fejletlen régi román területeket Erdély rovására támogatták. Az állam sajátos problémája volt a közéletet uraló balkáni korrupció.
Â
Jaj a legyőzötteknek!
A történelmi Magyarország szétesése után a Trianon által véglegesÃtett helyzetben Csehszlovákia, Románia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság – három, etnikailag sokszÃnű ország – nemzetállamot akart kialakÃtani, beolvasztva a nemzeti kisebbségeket. Az elcsatolt területeken élÅ‘ magyarság a hivatalnokréteg, a középosztály és az értelmiség tömegeinek távozásával nagy számbeli veszteségeket szenvedett. Az arisztokrácia egy része is Magyarországra költözött.
Az utódállamok hatóságai a magát korábban magyarnak valló zsidóságot nemzetiségnek minÅ‘sÃtették, igyekezvén leválasztani a magyarságról, igaz, kevés sikerrel. A gyÅ‘ztes nagyhatalmak által megfogalmazott kisebbségvédelmi szerzÅ‘déseket az utódállamok aláÃrták, de végrehajtásukat tudatosan szabotálták, és a késÅ‘bb létrehozott alkotmányok is gyakorta ellentmondtak a békeszerzÅ‘déseknek. A jogaikat biztosÃtó szövegeket sokszor a kisebbségek sem ismerték, és Ãgy a közigazgatás különbözÅ‘ szintjein gátlástalanul érvényesülhetett az állami akarat és a helyi önkény.
Â
A magyar kisebbségek helyzete
Az elÅ‘ször passzÃv ellenállásra berendezkedÅ‘ kisebbségi középosztályok néhány év múlva hozzáláttak politikai és kulturális szervezeteik megteremtéséhez. A magyar kisebbségek politikai vezetÅ‘i az egységpártokat tartották hatásosnak. A magyar pártok elsÅ‘sorban polgári pártok voltak, a parasztság érdekeit meglehetÅ‘sen kevéssé, a munkásságét pedig egyáltalán nem képviselték. Mivel a parlamentekbe kevés képviselÅ‘t tudtak bejuttatni, a törvényhozások munkáját érdemben nem tudták befolyásolni, Ãgy nem maradt más lehetÅ‘ségük, mint hogy a parlamentekben legalább szóvá tegyék a magyarságot ért igazságtalanságokat. A szomszéd országok földreformjai, az iskolák államosÃtásai, a kisebbségi intézmények, a sajtó, a könyvkiadás, a tudományos élet állami támogatásának hiánya vagy aránytalansága minden környezÅ‘ országban kivétel nélkül hátrányosan érintették a magyarságot.
Rácz András és Foki Tamás (Trianon 100)
