A Romániát tíz évig államfőként irányító és képviselő politikus köszöni szépen, azóta is jól van. Nem mondott le európai parlamenti képviselői mandátumáról, nem kért bocsánatot sem, amiért hazudott, senki felelősségre nem vonta, a hírtelevíziók gyakori meghívottjaként ma is majdhogynem állandó rovata van, amelyben tanácsokat osztogat a jelenlegi vezetőknek. Esetleg csak annyi változott, hogy burkolt magyarellenessége immár nyílt sovinizmusba váltott át – de hát valahogy be kell kerülni a híradókba, valahogy túlélési szinten kell tartani zsebpártját, hogy legyen, aki felvegye a harcot a magyarokkal.

Mindezek ismeretében a legkevésbé sem meglepő, hogy a jó hírű, nagy pénzügyi guruként, kiváló szakemberként és hozzáértő, profi közgazdászként számontartott, a közéleti-politikai botrányoktól rendszerint távol maradó Mugur Isărescu jegybanki elnökről is kiderült a napokban: bizony, 1989 előtt az elnyomó kommunista hatalom kiszolgálója, kollaboránsa volt. Băsescu fedőneve Petrov volt, az Isărescué pedig Manole, mint ama híres kőművesmester, a román balladavilág Kőmíves Kelemenje. S ha Petrov leleplezése következmények nélkül maradt, akkor azon sem csodálkozhatunk, ha Manole mester múltjának felfedése sem okozott nemhogy földindulást, de kisebb rengést sem a román közéletben: a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács közlése gyakorlatilag afféle rövid hír volt, mely fölött nagyon gyorsan napirendre tért a román média.

Pedig nem akármilyen intézményről van szó: a jegybank a kormánytól, az aktuális politikai hatalomtól is független erőcentrum, mely meghatározza az ország monetáris politikáját – döntései kihatnak az emberek pénzügyeire, hiteleire, vásárlóerejére, mindennapjaira. Korántsem mindegy tehát, hogy az ezen intézmény élén állók kinek, kiknek az érdekeit képviselik – láthattuk, hogy például a tíz évvel ezelőtti gazdasági válságban a jegybank elsősorban a nagy bankokat féltette-mentette az eladósodott polgárokkal szemben. Ezt a korántsem jelentéktelen intézményt pedig Romániában egy szekus besúgó irányítja immár harminc éve (egyéves megszakítással, amikor viszont miniszterelnökként dolgozott, tehát egy hasonlóan „befolyásos” munkakörben).

Petrovok és Manolék országában élünk tehát, s lassan a remény sem pislákol, hogy eme egységes, szuverén és oszthatatlan nemzetállam polgárai egyszer mégiscsak elgondolkodnak azon is, hogy valami mégiscsak jó alaposan félrecsúszhatott az úgynevezett rendszerváltozáskor, ha ezt a szerencsétlen országot, annak legfőbb intézményeit ugyanaz a kommunista, szekus banda irányítja, mint a kommunista diktatúra legsötétebb időszakában.