És elveihez hűen ő maga sem erőlteti az önrendelkezési folyamat előrébb haladását: nem vesz részt tüntetéseken, nem ír alá, nem szavaz stb. Minap azonban csillogó szemmel újságolta: ezentúl lelkes támogatója az autonómiaküzdelemnek. Hogy mi történt? Semmi különös, csak megértette a majdnem teljes függetlenség lényegét.

Barátom két keze munkájával felépítette a saját birodalmát: kis ház, kis udvar, kis család, épp elegendő élettér. A ház mögött veteményes, a ház előtt pázsit. Amelyet, hogy valamiképp kinézzen, hogy rendezett udvar látszatát keltse, állandóan nyírni kell. Barátom, mihelyt az építőanyagtól felszabadult a gyepnek kiszemelt terület, máris elkezdte telepíteni a füvet, hiszen jól tudta, szemnek tetszetős pázsitot kialakítani hosszú folyamat. Akkoriban azonban szűkösen állt anyagiak dolgában, az építkezéshez kellett minden pénz, hát csak egy elektromos fűnyíróra futotta lehetőségeiből. Ami nagyon jól megfelel a célnak, egyetlen hátránya van csupán: kötegnyi áramkábelt kell örökösen hurcolni a gép után, amely hajlamos az összegubancolódásra, beleakad minden kis akadályba, és mindig pontosan félméternyi hiányzik belőle ahhoz, hogy a gyepes terület végéig elérjen a fűnyíró. A nehézségek azért vannak, hogy leküzdjük őket: a mondást barátom is ismeri, ő úgy segített magán, hogy minden fűnyíráskor valamely családtagját kérte meg az áramkábel kezelésére. Így már nem gabalyodott, nem akadozott és mindig elég hosszúságúnak bizonyult a hosszabbító, de adódott egy másik probléma: ha családtagjai közül épp senki nem volt kéznél, a fűnyírás nem élvezet, de keserves kínlódás lett. Barátom saját bőrén tapasztalta meg, hogy a másoktól való függés mily sok akadályt jelent az előrehaladásban.

Az élet törvényszerűségei közt akad egy olyan is, miszerint ami elromolhat, az el is romlik. Barátom elektromos fűnyírója hosszú, küzdelmes élet után végül megadta magát: egyszer csak egyet sóhajtott, a füst kiszállt belőle, és azzal a sokévi fűnyírástól vékonyra kopott pengék forgása végérvényesen leállt. Barátom megsiratta, mint az oly sok küzdelemben kitartó, hű társat illik, aztán elindult új fűnyírót vásárolni. Számba vette a kínálatot, igen megtetszett neki egy belsőégésű motorral ellátott célszerszám. Szemezgetett vele, de felmérte, hogy – munkásember lévén, most sem veti fel a pénz – elérhetetlen vágy marad számára a benzines fűnyíró. Azért otthon elmondta feleségének szíve vágyát, az asszonyka meg úgy döntött, a konyhapénzből megspórolt, eredetileg nyaralásra szánt összegecskét – ha már idén úgysem lesz nagy utazás – felajánlja a nemes célra. Barátom is hozzátette a saját dugiját, kicsit még böjtöltek nyárelő havában, s megvásárolták az új fűnyírót.

A megvilágosodás az első pázsitkarbantartás után következett be. A fűnyíráshoz nem kellett többé segítség, barátom nem volt kiszolgáltatva sem az időnkénti áramkiesésnek, sem családtagjai szabadidejének, csupán az időjárás korlátozta könnyeddé vált, s ezáltal újra teljes élvezettel végzett munkájában.

Hát így történt, hogy barátomból elszállt a közöny, s a helyette támadt űrt az élet más területein is megvalósítandó önrendelkezési állapot elérésének hatalmas tenniakarása töltötte ki.