A Látó 1990/6-os számában, rögtön a Mórok című „történelmi esszé” után olvasható Visky András beszélgetése Székely Jánossal, amelyben a költő, drámaíró, filozófus Székely János az alábbi – számomra nagyon elgondolkodtató – megállapítást teszi a Caligula helytartójáról: „Petroniusban van annyi éleslátás, hogy belátja a másik öntörvényű igazát. (...) Barakiás is betekint Petroniusba. Valamiről ő is meggyőződik, nem merev és egyazon az álláspontja végig. (...) Tehát mind a ketten meggyőzik egymást, és ezért nem hiszem én, hogy ez a munkám érvényes. Mert ez egy valódi vitát tartalmaz, ahol mindkét fél meggyőzi a másikat, és így a vita eredményre vezet, holott a viták, amelyeknek én életemben tanúja voltam, az mind másfajta volt. Beszélnek el egymás füle mellett, mindenki mondja a magáét, és legfeljebb kompromisszum jöhet létre, de sohasem megértés és meggyőzés. Nem érvényes, mert irreális premisszára épül, hogy ember embert meg tud győzni. Nem tud. Mindenkiből ömlik az ő érdekének és önigazolásának elmélete, és semmi módon nem győzhető meg.”
Mondom, számomra nagyon meglepő és elgondolkodtató ez a megállapítás, már csak azért is, mert én éppen az érvényességük miatt választottam ebbe a kötetbe a vallási és etnikai konfliktusokat alaposan kiveséző három drámát: „Hatalom és kisebbségek egymásnak feszüléséről kevesen beszéltek érvényesebben nálunkfelé – hümmögtem magamban –, mint Székely János a Caligula helytartójában, a Protestánsokban vagy éppen a Mórokban.”
Kinek volt/van igaza? Ha csak a „történelmi tényekre” hagyatkozunk, akkor természetesen Székely Jánosnak: 1990. március 10-én volt a Caligula helytartója kolozsvári bemutatója Tompa Gábor rendezésében, tíz nappal később pedig már polgárháborús állapotok voltak Marosvásárhelyen. (Érettségi előtt álló diákként én Székelyudvarhelyen láttam az előadást, még ma is emlékszem Boér Ferenc és Csiky András alakítására Petronius, illetve Barakiás szerepében.) Nesze neked, egymás meggyőzése! Hétköznapok ritkán adtak frappánsabb választ egy irodalmi műre, mint éppen 1990 márciusában!
És én mégis azt mondom, hogy igenis érvényesek (még ma is) Székely János itt olvasható drámái – ha másképp nem, akkor „az eszmény által, amelyet kitűznek”. Hinni akarom, hogy nemcsak egymás füle melletti elbeszélés van, hanem lehetséges valódi vita is, ahol a felek meggyőzik egymást. Persze, ez a valódi vita se a Protestánsokban, se a Mórokban nem jön össze. Pedig milyen „szépen” érvel például a Protestánsokban az egységes európai vallás mellett Charnay, a francia katolikus hitvédelmi misszió (inkvizíció) elnöke: a protestánsok kérdésére, hogy ti. mi által lenne képes az egységes európai vallás (a zsidó-keresztény hagyomány) világkovásszá tenni Európát, íme, mit válaszol:
„Egyszerűen a tanítása által.
Az eszmény által, amelyet kitűz,
Hogy ez a jó, így cselekedjetek.
Tudom én, uram, hogy parancsait
Még soha senki sem tartotta meg:
Azért eszmény, mert nem lehet valóság.
De mégis hat, de mégis dolgozik,
Ha másutt nem, hát tetteink alatt,
Ha másban nem, tehát a bűntudatban...”
Hát igen. Micsoda megmosolyogtató sorok! – mondhatjuk minderre mi, cinikus, mindenből kiábrándult maiak. Pedig – a fene egye meg! – igenis szükségünk volna, legalább néha-néha, erre a nyavalyás bűntudatra!...
Vajon Lessing Bölcs Náthán című drámáját is megmosolyogták a XVIII. század végének mindenből kiábrándult cinikusai? (Mint tudjuk, ennek a drámának a végén újra és újra összeölelkezik muszlim szultán, keresztes lovag és zsidó bölcs.) Vagy ők is azt mondták, hogy igenis szükség van, legalább néha-néha, erre a nyavalyás „idealizmusra”? Ötlettelen és korszerűtlen gyártmányokat állított volna elő Székely János „illusztratív” történelmi drámáiban – ahogy maga a szerző mondja a Mórokhoz írt MENTSÉG-ben? Hogy mennyire korszerűek, azt nem tudom, de hogy a bennük tárgyalt problémák – sajnos – nagyon is időszerűek, abban egészen biztos vagyok. És így, legalábbis számomra, természetesen még mindig érvényesek. Még a Caligula helytartója is...
Lövétei Lázár László
* Székely János: Három dráma. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2020
