A megrökönyödés már induláskor elfogja az embert. A „természetbe” a legtöbb Olt negyedi tömbházlakó a lassan önálló városrésszé terebélyesedő csendőrlaktanya mellett ér ki a leghamarabb. Az egyik út a Nicolae Iorga utca meghosszabbításába vezet, ott – az időjárástól függően – sár vagy por, gödrök, eldobált ez-az fogadja az érkezőt, az egykori Trident Áruház mögötti részen pedig kupacokban lerakott építkezési törmelék.

A megrogyott egykori gépgyári híd még mindig megvan, és járnak is át rajta elég sokan. A laktanya mögött a mezőben új házak nőttek és nőnek ki a földből, ott gondozottabb a látvány, kicsit lejjebb, a Gyár és a Cigaretta utcák meghosszabbításai között azonban hiába embermagasságú a bozót (kiváló rejtekhely kóbor állatoknak), a szemetet nem képes elrejteni. De már kint vagyunk a réten, ahol tavasszal, nyár elején még virágok is nyílnak, jelezve, hogy lehetne akár szebb is a világ.

Most ugyanis több a gaz, az állati ürülék (sőt, olykor tetem) és a szemét, kevés helyen lehet leheverni a fűbe. Nem is nagyon ajánlatos: gépkocsik, motorbiciklik is jönnek-mennek, és nem mindig a földúton, mert az helyenként nagyon hepehupás, akárcsak a töltés. Kullancs is lehet, mert a juhnyáj nyomai mindenfelé mutatkoznak. Maga a folyópart nagyon hívogató, közelebbről azonban inkább taszító a bokrok, fák aljába akadt mindenféle műanyag szemét. Néhány elszánt horgász ennek ellenére mégis pecázik itt – hogy fognak-e valamit az úszó hulladékon kívül, azt nem tudni. Szemközt, a túloldalon a Kula-kert tákolt sufnijai tarkállnak a zöld növényzet között, de ezen a parton is találunk bekerített nyaralót, nem is egyet. Érthető: a „szabad” terület afféle senki földjének hat. A Szemerja-patak a szag és a látvány alapján inkább nyitott szennycsatornának tűnik, mintsem költők tollára méltó vagy gyermekek örömére szolgáló, életadó vízfolyásnak. Egyszer kíváncsiságból felmentünk mellette, amíg el nem zárta utunkat egy kerítés, és döbbenten állapítottuk meg, hogy a patak vize a derítőállomástól lefelé tisztább, mint azon felül...

Kilyénig egyébként jól járható az Olt partja – hol a gáton, hol mellette simább az út –, látszik, hogy élénk a forgalom. A megművelt területek is sűrűbbek a falu, illetve az illyefalvi városvég közelében. Szotyorig vagy Illyefalváig elbiciklizni azonban már valóságos kaland, az elvadult növényzet, a nehézgépek által szétnyomott utak, bűzös pocsolyák, váratlan kerékpukkasztók (drótok, üvegek, ágak) hamar visszafordítják az erre vállalkozókat.

Mindez nem újdonság, és nem az elmúlt hónapok számlájára írható, de épp azért nehéz elfogadni, hogy semmi nem változik. Illetve valami mégis: Sepsiszentgyörgy önkormányzata európai uniós pályázatból aszfaltozott bicikliutat épít a gáton – Kilyéntől a Sepsi Arénáig –, és egy új hidat a gyalogosok és kerékpárosok számára a bedőlt régi átjáró helyett.

Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser érdeklődésünkre elmondta: a pályázatot elfogadták, és várhatóan már ebben a hónapban aláírják az első szerződést. A város szerette volna Szotyorig elvinni a bicikliutat, mert ez a település is a megyeszékhelyhez tartozik, és a munkába, iskolába járóknak nagy segítség lett volna, ha megépül, de néhány száz méteren a gát – amely egyébként az országos vízügyi hatóság tulajdona, ez az állami vállalat adja bérbe kaszálásra, legeltetésre is, ahol van igénylő, ahol pedig nincs, ott úgy marad – Illyefalva közigazgatási területéhez tartozik, és ez már nem fért be a pályázati kiírásba, tehát most ez elmarad, de nem mondanak le róla, keresik a lehetőséget arra, hogy Illyefalvával társulva ezt is megvalósítsák.

A többi gondot illetően vegyes a kép: például az építkezési törmelék nagyrészt utcafelújításokból származó kavics, homok és föld, és a városvezetés tudtával hordják a volt Trident Áruház mögé, időnként el is egyengetik; szemét azért van, mert mindig akad, aki illegális módon oda viszi a magáét. A magas gyomok magánterületeken nőnek, ott a tulajdonosoknak kell rendet tartaniuk – szögezte le a városmenedzser. Hozzátette: a városházához a juhnyáj miatt futott be sok panasz – a környékbeli gazdálkodók például azt sérelmezik, hogy az állatok be-betévednek a vetésbe, és lelegelik, tönkreteszik a munkájukat –, ez ellen az elmúlt években felszólítással, bírsággal is felléptek, sőt, pereltek is, de nem tudtak eredményt elérni, az elvileg a vízügytől bérelt területen maradt a nyáj – a juhok által okozott problémákkal együtt.