Az viszont nagyon érdekel, hogy mi is történik itthon. Tegnap-tegnapelőtt már félig-meddig összeomlott a bukaresti tőzsde (be is zárták sürgősen!), kezdetét vette a káosz és a pánik, s ezenközben a közalkalmazottak újabb és újabb csoportjai csatlakoznak az általános bérkövetelésekhez, utcai tüntetések kezdődtek el, figyelmeztető sztrájkok folynak, s fennen ágálnak ama szakszervezetek, melyek éveken át úgy hallgattak, mint a legnémább kuka és a legkevésbé énekes kedvű hal. Hiába na, ők ebből élnek, s nem is rosszul...

A szellemet Mircea Geoană és csapata engedte ki a palackból, amikor átpréseltek egy olyan törvényt, melynek alkalmazásához nemigen vannak meg a költségvetési feltételek. A tanügyiek azonnali ötvenszázalékos (sőt, magasabb!) fizetésemeléséről van szó, amit szocdemék oly populista módon préseltek át az alsóházon, hogy azt még a liberális szakminiszter is megszavazta. Fenéken is billentették érte, s gyermeteg az a védekezés, hogy ő ismertette a realitásokat a képviselőkkel, hiszen ő maga is igennel szavazott. Ez azonban nem változtat a tényeken, azon, hogy most már az összes közalkalmazott követeli ezt a béremelést, sőt, még többet is, például az egészségügyiek. S voltaképpen igazuk van, mert amit megadnak az egyiknek, miért ne járna a másiknak?!...

A kérdés inkább az: van-e, miből? Az már tisztán látszik, hogy az egész felzúdulás már most, még az emelt bérek kifizetése előtt példátlan méretű árszökkenéseket indított el, szinte automatikusan. Amikorra a követelések valóban teljesülnének (esetleg teljesülnek), soha nem tapasztalt infláció veheti kezdetét, s akkor vihoghatunk megemelt béreink és nyugdíjaink naponta romló értékű kiskupacain. A legszomorúbb az, hogy Mircea Geoană önjelölt miniszterelnök-jelölt számára semmi nem túl drága, hogy a soron következő parlamenti választásokat megnyerje, s végre beülhessen a Victoria-palota fő-fő bársonyszékébe. Ám nem gondol azzal, hogy a kiszabadított dzsinnt neki kell majd visszagyömöszölnie a palackba, ha ez még lehetséges egyáltalán. Ha élünk, meglátjuk.