Úgy látszik, s van is benne valami: ott több a disznó, nálunk meg medvéből van bőség. Olykor bronzos vargányából is sokat szedhetünk Székelyföldön nyáron és ősszel, ez is medveféle, ő lenne hát a mi fekete medvénk. Nézzük meg jobban, megéri, nagyon finom ugyanis, és nem annyira kukacos, mint a nyári medvénk (vargányánk), melynek jelenleg úgy 90 százalékát kell eldobni, hacsak nem szárítani akarjuk, mert akkor be tudunk fújni a kukacok közé, amelyek így eltakarodnak, s a szárított ínyencség nagyobb része ekképp menthető.

A bronzos vargányát és a vörös-barna vargányát (Boletus pinophilus) néhol bizonyára ízletes vargányának tekintik, leszedik, eszik (például a Székelységben). Pedig különbözik ugyancsak ízletes rokonaitól.

Kalapja 5–20 (30) cm átmérőjű, fiatalon félgömb alakú, teljesen nem terül ki, széle sokáig aláhajló. Felszíne fiatalon molyhos, később sima, színe sötétbarna, feketésbarna, bronzszínű foltokkal. Húsa fiatalon kemény, később puha, fehér, nem változik. Lomberdőkben terem nyáron és ősszel.

A mi ezennel feketének nevezett medvénknek van még néhány magyar népi neve a Kárpát-medencében: feketehátú tinóri (Kárpátalja), fekete vargánya (Dunántúl), kővargánya (a Bakony vidéke).

Valószínű, több gombanevünk esetében történt olyan változás, amelyről nem tudunk, ezért is jó jelezni, hogyha sikerül nyomon követni egy név alakulását, akár feltételesen, mert nem mehetünk bizonyosra a kővargánya név esetében például, amely, valószínű, a németből (Steinpilz) tükörfordítással került nyelvünkbe, legalábbis a Bakonyban, ahol annak – mármint az ízletesnek, Boletus edulis – már volt neve, ezért egy hasonló fajra kezdték használni a kővargánya szót.

Megkészítése, tárolása ugyanúgy történik, mint a nyári meg az ízletes vargánya esetében.

Zsigmond Győző