Nincs egyéb, csak az a kis búza. Ezért meg nem adnak semmit. Az ára öt pengő, a boletta három. Nyolc pengőt lehet érte legfeljebb megkapni. A csempészgazdánál tízet.
Igen, mert odaát, ha csak átmegy a búza a vízen, már tizenhárom pengőt fizetnek le érte. Ha meg a csárdáig el tudja vinni valaki, akkor tizennégyet kap. Ha meg a másik oldalon a másik odaátra el tudja vinni, ott meg tizenhat pengő az ára, és azt magyar pénzben nyomban ki is fizetik.
Itthon meg nincs semmi. A község kasszájának két mázsa búzával tartozik a kisgazda, vetőmagért, az egyház magtárának meg három mázsával még tavalyról, amikor a rozsda ütötte meg a vetést. Most, hogy a kamatot legalább kifizette, két és fél mázsa búzát kellett beszállítani a két helyre, de így is megmaradt az adósság egésziben.
– Anyjuk – mondta a kisgazda a feleségének –, én átalviszek egy mázsát ideátra e.
– Nem bír kend egy mázsát.
– A gyerekkel elbírom. A mán erős. Én magam nem bírom, mert az operációm most is fáj.
A harctéri operációjára tette a kezét és gondolkozott.
– Szólok a Janinak, a vődnek, ha az segít, az erős, az elhoz hetven kilót vízig.
Ebben meg is egyeztek, és ahogy bealkonyodott, vállra vetették a zsákokat és elindultak a víz felé. El is értek szerencsésen, már jelet is kaptak a túlsó oldalról, mert a csempészek jobb határőrséget tartanak, mint a hatalmas államok. Már örült is a szívük, mert a markukban érezték a huszonkét pengő tíz filléreket, amikor kiderült, hogy a hatalmas államok sem hiába fizetik a vámőrt, két finánc jelent meg mögöttük.
– Maguk hova viszik ezt a búzát?
– Mink sehova – felelték egyszerre mind a hárman ijedten.
Hát hiába csavarták a dolgot, a vámőrök bekísérték őket. Erre útközben a kisgazda azt mondja a kisfiának:
– Fiam, rögtön szaladj haza, téged elengednek ezek. Mondd meg az anyádnak, rögtön vigyen el két mázsa búzát, átalveszi a „gazda”. És ő meg azonnal fogjon be, mert most a vámőrök velünk vannak, nem mehetnek őrizni, ő szabadon járhat.
A fiú, tizennégy éves, megértette s meg is cselekedte.
Otthon haza se ment az anyjához, szaladt a gazdához és előadta a dolgot. A gazda nem szólott semmit, hanem rögtön befogott, felrakott tíz mázsa búzát, és azt mondta, kettőt hozzanak át, a felesége kifizeti a húsz pengőt.
Ő meg kihajtott a határra, a vízhez.
Átintett a vízen, s onnan jött a csónak.
De hát ez szörnyű: két vámőr megjelenik és azt kérdi:
– Maga hova viszi ezt a szekér búzát?
– Én ezt sehova.
Hát ezt is bekísérték. Azt mondja a gazda titkon a gyereknek:
– Te gyerek, szaladj haza rögtön, mondd meg Lajos bátyádnak, a vőmnek, hogy ebbe nyomba tegyen fel három mázsát a szekérre, tegyen rá ponyvát, rakja meg trágyával és vigye ki a partra. Csak nincs annyi finánc, hogy ütet is megfogják. Ha megcsinálod, a két mázsa búzát átveszem tőletek. A gyerek ellógott, hazament, s egy fél óra múlva már ment ki a trágyásszekér a vízhez. Sötét este, amikor a községházáról hazatértek a lefogott emberek, a kisgazda azt kérdi a feleségétől:
– No, elvitted a két mázsát a gazdának?
– El.
– Megkaptad az árát?
– Meg.
A gazda is hazaballagott a vámőrlaktanyáról, s azt kérdi a feleségétől:
– Lajos elvitte a három mázsa búzát a trágya alatt?
– El.
– Meghozta az árát?
– Meg.
Hát így él most a határ mentén a magyar földmíves. Ha már megtermette a gyönyörű búzát – el is kell adnia. Ahogy lehet.