Külföldi hírek

2008. október 10., péntek, Közélet
Alkalmatlan törvényjavaslatok

A Fidesz szerint a kormánynak vissza kellene vonnia adótörvény-javaslatait és a költségvetési előterjesztést, mert alkalmatlanok arra, hogy reagáljanak a világgazdasági folyamatokra — mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke. Az adótörvények és a költségvetés felett ,,eljárt az idő", még teljesen más helyzetben készültek, és más forgatókönyveket vázoltak fel 2009-re, mint amire a jelenlegi helyzetben szükség lenne — közölte a politikus. Példaként hozta fel, hogy a kormány háromszázalékos gazdasági növekedéssel számol a költségvetésben, holott már londoni elemzők szerint is jó, ha jövőre 1—1,5 százalékos lesz a növekedés.

Sikeres a garancialevél Kárpátalján

Több mint kétezer kárpátaljai magyar kapott az elmúlt két hónap során a magyar szervezetek és történelmi egyházak által kiállított garancialevél alapján schengeni vízumot a magyarországi utazáshoz. Augusztus elseje óta a két legnagyobb kárpátaljai magyar szervezet, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, valamint a három történelmi egyház állítja ki díjmentesen a magyarigazolvánnyal rendelkezők számára az anyaországba történő beutazás célját és az ott-tartózkodás anyagi fedezetét igazoló felelősségvállalási nyilatkozatot. Ez a garancialevél helyettesíti a sokba kerülő magyarországi meghívólevelet.

A Fehér Ház felülvizsgálja

A Fehér Ház sürgősen felülvizsgálja az Egyesült Államok Afganisztán-politikáját az ottani háborús helyzet gyors romlása miatt — írták tegnap vezető amerikai napilapok. A Bush-kormány néhány héten belül el akarja készíteni új, módosított stratégiáját. A sürgős felülvizsgálat hátterében az afganisztáni és pakisztáni helyzetről készülő, befejezés előtt álló nemzetbiztonsági jelentés húzódik. A felderítési információk szerint az al-Kaida újjászerveződött sejtjei és a feléledt tálib mozgalom csoportjai együttműködést alakítottak ki szélsőséges erőkkel, ami ,,végtelenül megnehezíti" a terrorellenes küzdelmet.

Észak-Korea kitiltotta az ellenőröket

Észak-Korea kitiltotta tegnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit jongbjoni atomlétesítményeiből, miután két hete már kitiltotta a NAÜ-megfigyelőket plutóniumfeldolgozó üzeméből. Jóllehet Phenjan fogadkozott, hogy napokon belül újraindítja atomlétesítményeit, mindeddig megengedte a NAÜ számára annak ellenőrzését, hogy az atomkomplexum többi része nem működik. Egy dél-koreai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva ugyanakkor tegnap azt közölte, Észak-Korea újabb rakétakísérletekre készül.

Irodalmi Nobel-díj

A francia Jean-Marie Gustave Le Cléziónak ítélték oda tegnap az irodalmi Nobel-díjat. A svéd királyi akadémia indoklásában ,,új kiindulási pontok, költői kalandok, érzéki extázis szerzőjének, az uralkodó civilizáció feletti és alatti emberség kutatójának, elkötelezett környezetvédőnek" nevezte a 68 éves írót, a Terra Amata szerzőjét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1323
szavazógép
2008-10-10: Belföld - Farcádi Botond:

Belföldi hírek

Sztrájkoltak a közalkalmazottak
Országszerte mintegy százezer közalkalmazott tartott kétórás figyelmeztető sztrájkot tegnap, ötvenszázalékos béremelést követelve. A délelőtti órákban tartott megmozdulásban a Sed Lex szakszervezet, valamint a közalkalmazottak szakszervezeteinek országos szövetsége felhívására vettek részt főleg az adóhivatalokban, a kincstári kirendeltségekben, a vámhivatalokban, a nyugdíjpénztárakban és a gyermekvédelmi intézményekben, valamint a megyei és városi önkormányzati hivatalokban dolgozók. Az érdekvédelmi szervezetek vezetői jövő hétre általános munkabeszüntetést helyeztek kilátásba, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket. Călin Popescu Tăriceanu mára hívta megbeszélésre a szakszervezeti tömbök képviselőit.
2008-10-11: Magazin - x:

Az Insect 15. születésnapja

Az Insect együttest különösebben nem kell bemutatni, hiszen Erdélyben ― és nemcsak itt ― nevük egyet jelent a zenés paródiával, fellépéseik hatalmas tömegeket vonzanak, albumaikat rekordmennyiségben vásárolják meg.