A mezei csiperke kalapja fehéres, okker, felülete selymes, szálas vagy barna pikkelyes. Lemezei fiatalon rózsaszínűek, majd húsvörösek, végül feketésbarnák lesznek. Vékony gallérja múlékony, bocskora nincs. Májustól novemberig füves helyeken növő, gyakori, ehető faj. Közepes vagy nagy termetű, egyenként vagy többedmagával terem, gyakran tömegesen. A kalap 10 cm-es átmérőt is elérhet. Előbb félgömb alakú, de hamarosan kiterül és szinte lapos lesz. Jellemző magassága: 3–7 cm. A tönk átmérője legfeljebb 3 cm, felső harmadában található a hártyás, lelógó gallér. A hús fehér, vágásra gyengén vörösödik.

Elsősorban a középhegységi réteket és legelőket kedveli, mégpedig különösen azokat, amelyeket legelő állatok trágyáznak. A mezei csiperke mindig csoportosan (néha boszorkánykörben) jelenik meg, júliustól októberig (szerencsésebb években akár áprilistól decemberig), különösen a száraz időszakot követő esőzések után.

A gombafonalak – például a csiperke esetében – a fű gyökérzeténél hatékonyabban veszik fel a vizet és a benne oldott tápsókat, és azt a fű gyökérzetébe juttatják. Az ilyen fű dúsabb, zöldebb, erőteljesebb növekedésű. A gomba viszont számára felhasználható tápanyagokat kap a növénytől, és így a termőtest-kezdemények kialakulását is elősegíti ez a kapcsolat. A termőtestek mindig ott jelennek meg, ahol a legfrissebb, legerősebb a micélium, és ez a hely a kör alakú telep széle. Ezért láthatjuk körök mentén elhelyezkedni a termőtesteket.

Termesztenek is csiperkét a ház körül, csiperketönköket téve a trágyázandó, öntözendő földbe. Például Háromszékről (Sepsikőröspatak stb.) és Udvarhelyszékről (Homoródszentpál stb.) kerültek elő ilyen adataink. Néhány kárpátaljai népi név is utal arra, hogy a csiperke szereti a trágyázott helyeket: szargomba (Beregújfalu), lószargomba (Técső).

Zsigmond Győző