Lényegében nem történt semmi tehát, békés összejövetel zajlott, melyen a csendőrség a polgárokkal példásan együttműködve, jeges teát felszolgálva járult hozzá a nyárdélutáni piknikhangulat megteremtéséhez – ezt a következtetést vonhatná le a gyanútlan állampolgár. Ha nem vésődött volna emlékezetébe a tüntetőket könnygázzal, vízágyúval, gumibottal oszlató csendőrök brutalitása, ha nem emlékezne az eseményt követő közfelháborodásra, ha nem sérültek volna meg több tucatnyian, ha mintegy hétszázan (!) nem tettek volna bűnügyi feljelentést a rendfenntartók ellen.

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség döntése azonban akkor sem meglepő, ha minderre jól emlékszünk. Mert Románia rendszerváltozás utáni történelmében nem az első – és nem is az utolsó – ilyen rejtélyes történet ez, amelyben vétkesek nincsenek, csak áldozatok. Mert máig nem tisztázott az 1989 decemberi események ügye, máig nem vontak felelősségre senkit az akkori áldozatokért; mert ugyanígy homály övezi a bukaresti diáktüntetések, a bányászjárások során történteket; mert esély sem látszik arra, hogy valaha is érdemben foglalkoznak majd 1990 fekete márciusával. Ne csodálkozzunk tehát, ha ezen ügyészség terrorcselekményt lát ott, ahol egy gyufát nem gyújtottak lángra, és a bírákkal karöltve koholt vádak alapján börtönbe zárat két kézdivásárhelyi fiatalembert, de semmi törvénytelent, semmi rendkívülit nem tapasztal ott, ahol a csendőrök élő egyenesben, tévékamerák kereszttüzében vernek szét olyan embereket, akik épp demokratikus alkotmányban rögzített, gyülekezéshez és véleménynyilvánításhoz való jogukkal élnek. Mert ilyen ez a hatóság, és ilyen ez az ország, hogy semmi sem az, aminek látszik, a legnagyobb gazemberségekre sosem derül fény, és olyan ez az új rendszer, hogy a szekus-besúgók ma is ugyanolyan magas funkciókat tölthetnek be, mint a kommunista diktatúra idején.

Ne várjuk mindezek után, hogy az augusztus 10-i brutális csendőri beavatkozást levezénylő Sebastian Cucoș őrnagy másfajta elbánásban részesül majd’ egy évvel későbbi alakításáért, az úzvölgyi katonatemetőben 2019. július 6-án történtekért, amikor a csendőrség egyik vezetőjeként maga hergelte a szélsőséges románokat a sírokat békés élőlánccal védelmező magyarok ellen, míg azok áttörték a kerítést, és meggyalázták a hősök emlékhelyét. Július 6. vélhetően még csak addig sem jut el, mint 2018. augusztus 10., hogy az ügyészség megvizsgálja úgymond a történteket.

De tényleg ne csodálkozzunk. Hiszen a múlthamisítás mestereitől igazán meglepő az lenne, ha a jelent nem hamisítanák.