Farcádi Botond
Olcsó vigasznak tűnhet sokak számára az elveszített kupadöntő után azt mondani, hogy nyertünk, hiszen szívünkben győztes a Sepsi OSK, és számunkra már az óriási teljesítmény, hogy eljutottunk idáig. De ha van a focinak pályán kívüli dimenziója – márpedig van ilyen, nem is egy, és gyakorta fontosabbá válnak ezek, mint a gyepen zajló küzdelem –, akkor el kell hinnünk, hogy tényleg győztünk.
És nem csak azért, mert eljutottunk idáig. Kétségtelen, már az fantasztikus teljesítmény egy kis székelyföldi város csapatától, hogy kupadöntőt játszik a román foci egyik legnagyobb, dicső múlttal, rengeteg pénzzel, sok tízezres szurkolótáborral rendelkező együttesével. Hogy végül nem mi emelhettük magasba a kupát, abban minden bizonnyal nem kis szerepet játszott a túlzsúfolt versenynaptár, a háromnaponta rendezett tétmeccsek okán jelentkező fáradság, elnyűttség, egyik alapemberünk hiánya a szakszövetség minősíthetetlen hozzáállása miatt, és számíthatott a zárt kapus mérkőzés nyomott hangulata, a szurkolók hiánya is – ne keressünk azonban kifogásokat, az igazság az, hogy az FCSB jelenleg jobb játékerőt képviselő, jobb játékosokkal rendelkező együttes.
S hogy akkor mégis miért állíthatjuk, hogy győztünk? Hát mindenekelőtt azért, mert a Sepsi OSK újra egyetlen hatalmas és erős közösséggé kovácsolt bennünket. Mert egyszerre dobbant kicsik és nagyok, nők és férfiak, magyarok és románok, sepsiszentgyörgyiek és kolozsváriak, budapestiek és felvidékiek szíve, mert megtanultunk reménykedni, hinni a csodákban, nagyokat álmodni és cselekedni megvalósításukért. Íme: egy székelyföldi kisváros is helyet kérhet magának a nagyok asztalánál, képes kivívni a tiszteletet a maga számára, és képes helytállni abban a nem egyszer ellenséges közegben, amelyet a román foci világa jelent. Aztán győztesek vagyunk ama bizonyos – Romániában oly nagyon elkoptatott, de számunkra mégiscsak fontos – erkölcsi értelemben is. Azzal, hogy képesek vagyunk gratulálni az ellenfélnek, elismerni, hogy jobbak voltak, azzal, hogy nem akartuk kicselezni a szabályokat, nem különféle trükkök bevetésével próbálkoztunk. Győztesek vagyunk azért is, mert olyan vezetője van a Sepsi OSK-nak, aki valahányszor nyilatkozik a román sajtóban, jó hírét viszi városunknak, térségünknek, mert Diószegi Lászlót a botrányra oly éhes román sportsajtó sem tudja kikezdeni, sőt, tiszteli, mert azt példázza: a Gigi Becalik világában is lehet érvényesülni olyan hagyományos, sokak által leírt értékekkel, mint a szerénység, nagylelkűség, sportszerűség, becsület.
Ne csüggedjünk tehát, és higgyük el: győztünk, mert a Sepsi OSK nagy családjához tartozókként olyan névjegykártyánk van, amely egyre szélesebb körben tiszteletet parancsoló.
