Olvastam a neves francia szerző regényfolyamából (Thibault család) azt, amihez hozzájuthattam huszonévesen. Valószínű, hogy a piaristák vezette kolozsvári középiskola könyvtárából vehettem ki.
Nyilván nem mind a nyolc kötetet, amelyek a két világháború között jelentek meg. Irodalmi Nobel-díjat kapott 1937-ben.
Az író, hasonlóan kora értelmiségéhez, tenni próbál a fenyegetően kibontakozó német háborús készülődés láttán, a francia és a német ifjúsághoz szólva. Szava azonban nem talál meghallgatásra. Néhány, akkoriban lejegyzett mondatot olvassunk el együtt.
„Egy konföderált Európában a hazafias ösztön nem lenne több regionális jellemvonásnál.” Napjainkban azok az európai ideológusok, akik az Európa Köztársaságért szólalnak meg, a nemzeti állam ellen érvelnek. A bizalom rendült meg a „nagyokkal” szemben.
„A nagyokat, az igazi nagyokat nem köti a szakmájuk.” Voltak olyan történelmi személyiségek, ám korunkban egyre ritkábbak, akik egyaránt otthon voltak a tudományokban és a művészetekben. Magyar példa: Brassai Sámuel.
