Tervem, hogy körbejárjam a történelmi Udvarhelyszék településeit, amelyek jórészt a mai Hargita megye délnyugati részén helyezkednek el, illetve részben átnyúlnak Kovászna, Maros és Brassó megyébe is. Riportsorozatom egyik célja, hogy bemutassam Székelyföld különálló tájegységeit, áthajolva szomszédos közigazgatási területekhez tartozó kerítéseken, körülnézve ugyancsak székely településeken. Jelen esetben Udvarhelyszék irányából Erdővidék felé közelítve vesszük szemügyre a falvak mai gazdasági és társadalmi helyzetét. Minden egyes települést megvizsgálok az egyházközségek, a helyi vállalkozások szintjén, illetve a civil berkekben zajló közösségépítő munka szemszögéből is, külön figyelve arra, hogy rávilágítsak a szellemi és az épített örökségre.
Újfalu ma is határfalu
A mai Hargita megye szélén helyezkedik el, bár a korábbi peremfalu Udvarhely vármegyében Székelyzsombor volt. Első írásos említése 1481-ből való. Soha nem volt túl népes, 1650-ben 387-en, 1799-ben 257-en, 1890-ben 390-en, 1899-ben 412-en, 1910-ben 421-en, 1920-ban 374-en, 1930-ban 401-en, 1941-ben 406-an, 1977-ben 325-en, 1992-ben 299-en, 2004-ben 325-en, 2011-ben 329-en lakták, ma 356 lélek él a faluban. Belterületén 115 ház áll, amelyből 20 teljesen lakatlan és romos állapotú. A település népe a reformáció idején unitárius hitre tért, ma is teljes egészében ezt a vallást gyakorolja. Népi építészetét a szász hatások jellemzik, kőházak, kőcsűrök épültek, masszív kőkerítésekkel és kőlábas kapukkal. A faluszéleken itt is a betelepedő cigányok vagy „jövevények” fából épült házai álltak, állnak, akik beilleszkedtek ugyan a falu életébe, ám „gyengébb” gazdák voltak, kevés birtokkal rendelkeztek, napszámos munkát végeztek, illetőleg a későbbiekben ők biztosították a termelőszövetkezet aktív munkaerejének jelentős részét (1960 és 1989 között). Jellemző, hogy a faluképen – hasonlóan a szomszédos településekhez – a múlt század közepén itt is látható nyomokat hagyott a modernizálási szándék, ami a tornácok-pitvarok-ereszek eltüntetésében-beépítésében, horizontális toldások, ikerablakok behelyezésében és idegen jellegű külső festés, vakolatdísz által mutatkoztak meg. A vertikális bővítés, az emelet- vagy manzárdépítés nem volt jellemző. Ezek az új igények jobbára csak a legutóbbi időkben, főként az ezredforduló után, az egyre gyakoribbá váló vendégmunka és a külföldről hozott minták hatására válnak faluképromboló tényezőkké. Ennek példái a mezőgazdasági munkára járó cigány családok „spárga-házai”.
A falu iskolája a régi román világban épült (1925–26), hordoz ugyan sajátos stílusjegyeket – többen is újbizánci elemeket említenek –, ám azok nem túlságosan zavaróak itt, hiszen hagyományos anyagokat, megszokott színeket használtak.
A templom legutóbbi felújításakor (2013) a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum végeztetett feltáró ásatásokat a templomhajó belsejében, amelyek során megmutatkoztak a korábbi, a reformáció kora előtti építkezés alapjai, illetve egyes másodlagosan beépített objektumok. Maga a templom, a parókia és annak kertje szépen gondozott képet mutat.
A homoródújfalusiak egy igen érdekes, szerény kis házra hívják fel a figyelmet a temető alatt haladó utcában. A közhiedelemmel ellentétben az nem a temetőőr vagy a harangozó, esetleg a faluba megfogadott pásztorcsalád lakásául szolgált – bár az utóbbi évtizedekben ilyen célra használták –, hanem még a 19. században, sőt, a 20. század elején is karanténként üzemelt. Az iskolaköteles gyermekek körében igen gyakoriak voltak a járványok, akkortájt a különféle himlők, a torokgyík végzetes betegségnek számított. A gyengélkedőket ide különítették el, kívülről élelmezték őket, aki egy idő után tünetmentesnek bizonyult, azt visszaengedték a közösségbe. Ezt a romos házat – bár csak egyik szobáját – sikerült helyi költségvetésből és önkéntes munka révén megmenteni.
Homoródkarácsonyfalva értékei
A Kis-Homoród és a beleömlő Rácz-patak mentén helyezkedik el. Első írásos említése 1334-ből való (Karasun néven). Jelentős cigány közösségével együtt ma aránylag életképes településként mutatkozik; 1910-ben 1006, 1941-ben 1029, 1977-ben 671, 1992-ben 527 lakója volt, jelenleg 425-en élnek benne.
Két temploma közül az unitáriusoké az ősi, kelet–nyugat tájolású, a Sion-hegyen épült, a most álló épületben késő román kori szentély, egy ugyanilyen stílusjegyeket viselő befalazott ablak és a sekrestyeajtó nyoma fennmaradt. Ezt a részt a gótika korában nyugaton homlokzati toronnyal bővítették (1495–96). Belső képét a 18. századi, 8×12 táblából álló festett kazettás mennyezet, illetőleg a Szent László kerlési csatáját (1068) megörökítő, mintegy 12 m hosszú, viszonylag jó állapotban fennmaradt freskósor határozza meg.
Fontos kultúrtörténeti emlék, amely az Osztrák–Magyar Monarchiába való beágyazottságunkat is igazolja – kis településeken ritkán van ilyen szépen megmaradt és igényes alkotás –, az unitárius templom kertjében levő Erzsébet-oszlop, amelyet az 1898-ban meggyilkolt Erzsébet királyné emlékére emeltek helyi kezdeményezésre az akkoriak (készítette a székelyudvarhelyi Hargita Nándor 1904-ben).
A faluban vallási villongások is előfordultak, mígnem (1768 körül) a római katolikusok új templomot építettek maguknak a Kápolnahegyen egy ottani szerény kápolna helyén. Olyan épületelemek, kegytárgyak találhatók az egyházközség tulajdonában, amelyek a katolikusok unitárius többség melletti folytonosságát feltételezik (17. századi oltártöredék, mellékoltár, illetve kőből készült keresztelőmedence; az oltárkép – amely az Erzsébetet látogató Máriát kalapban ábrázolja – feltételezhetően Itáliából kerülhetett Karácsonyfalvára).
A hagyományos, szász mintákat követő népi építészeti emlékeknek itt sincs különösebb becsületük, főként a főút mentén figyelhető meg, hogy szívfájdalom nélkül áldozzák fel az állítólagosan korszerű és új igényeknek megfelelő változtatás lázában a másfél vagy kétszáz éves kőházakat. A központi övezetben már csak két ilyen, viszonylag sértetlen bennvaló figyelhető meg, a mellékutcákban azonban húsz körüli az ilyen porták száma, és ugyanennyit – viszonylag szerény anyagi ráfordítással – vissza is lehetne állítani eredeti állapotába.
Idegenforgalmi jelentősége van még a szelídgesztenye-ligetnek és a Dungó-fürdőnek. A szelídgesztenye-ültetvény 2011-ben elnyerte a Székelyföld 7 csodája címet, ültetését annak idején Kelemen Lajos tanító kezdeményezte (1905). A Dungó-fürdő a falu nyugati bejáratánál, a megyei úttól mintegy 2 kilométerre található. Gyengén szénsavas, vasat, ként és konyhasót is tartalmazó gyógyvizét száz-százhúsz éve kezdték hasznosítani. Kis fürdő is épült a múlt századelőn, amelyet aztán 1954-ben még felújítottak, ám egy földcsuszamlás következtében teljesen használhatatlanná vált. 2006–2007-ben a X. Székelyföldi Fürdő és Közösségépítő Kaláka keretében a magyarországi Ars Topia Egyesület aktivistái építették újjá, helyi önkénteseket is bevonva. Ezt gondolták tovább 2019 nyarán – immár a huszonnegyedik ilyen tábor alkalmával –, amikor ugyancsak pályázati kezdeményezésből, közmunkában, önkormányzati, közbirtokossági és civil segítséggel dolgozva, szabadtéri tűzhellyel, kapuval és meleg vizes medencével bővítették az objektumot.
Oklánd község lehetőségeiről
Egyértelmű, hogy a községpont fejlesztésekor figyelembe kell venni a létezett mezővárosi státuszt. A központi rész akkor árulkodhatna egyértelmű és tudatos, építő jellegű hozzáállásról, ha ezeket a jórészt üresen álló ingatlanokat egységes elképzelés alapján újítanák fel és vennék használatba.
A hagyományos népi és közösségi építkezés terén az egyházak hozzáállása példamutató, látszik a tartós szervezési szándék és a helyes irány. A községközpont unitárius templomának környezetében szépen felújított parasztházakat is látunk, amelyek ma nem is mindig a lakhatást, hanem valamiféle vállalkozást szolgálnak, illetve a vendéglátást, a kikapcsolódást segítik. Viszont – sajnos – gyakran felbukkannak a szakszerűtlen friss beavatkozások is, néhány 150–200 éves porta pedig karbantartást és azonnali felújítást igényelne. Érdemes lenne elgondolkodni a még meglévő, de jórészt kihasználatlan hatalmas csűrök további sorsáról. Csíkszéken látni pár ilyen irányú törekvést, olvassuk a Csűrjeink újrahasznosítása című kiadványban, amely mögött a Csík-Gyimes Natúrpark Egyesület projektje áll, megvalósult terveket mutatva be, és tapasztalható az is, hogy Udvarhelyszéken, a Nyikó, de a két Homoród mentén is történnek hasonló próbálkozások, hadd tegyük hozzá: néhol igen meglepő és kimagasló eredménnyel.
Oklánd és Karácsonyfalva a továbbiakban még jelentékenyebben bekapcsolható a Szent László-turizmusba. A legutóbbi években történt ilyen téren előrelépés, 2017-ben – a Szent László Emlékév keretében – számos rendezvény és kiadvány foglalkozott a témával. Az is nagy lépés volt, hogy a közeli Székelyderzs – ahol ugyancsak értékes freskók találhatók az unitárius templomban – bekerült az UNESCO Világörökség programba. Ebben azonban csak kevésbé volt része székelyföldi lobbiérvényesítésnek, egy Szászföldet behálózó, vártemplomokra figyelő projekt része lett, amelynek keretében Derzs mellett – többek között – Prázsmár, Szászfehéregyháza, Szászkézd, Berethalom, Nagybaromlak erődtemplomai kapnak kiemelt figyelmet. A látogatottságon mindez Székelyderzs esetében már érződik.
Homoródújfalu esetében a perem-mivolt, a székely határvédelem létező emlékhelyeinek látogathatósága jelenthetne lehetőséget. Kifejezetten jót tenne, ha a meglévők mellé további tájházak létesülnének, és – több felmérés, dokumentálás, helyi és megyei próbálkozás után – legalább egy-két utcában konkrétan meghatároznák és érvényesítenék a faluképi védettséget, amelyre, miközben folyamatosan pusztul, már számos konferencia, felmérés, tanulmány és szakdolgozat hívta fel a figyelmet 1990 után – tegyük hozzá, nem túl jelentős eredménnyel. A népi épített örökségnek ebben a megújulási folyamatban igen nagy szerep juthat. A helyi hagyományos mesterségek visszahonosítása, a hajdanán kiváló eredményeket hozó gyümölcstermesztés újbóli népszerűsítése pedig – amely mellett akár helyi feldolgozás is kialakulhatna előbb-utóbb – némi kapaszkodót és kitörési lehetőséget jelentene Oklánd község számára is.
Simó Márton
