Volt a város büszkesége, most szégyene. A régi városkép első durva beavatkozásaként született, most a modern városkép kialakításához kell átadnia a helyét. A sepsiszentgyörgyi Bodok Szálló közel ötvenéves múltja viharokkal teljes: abban az időszakban épült, amikor egyszerre még nagyon sok mindent kellett építeni, s bár a szocialista tervgazdaság minden építőtelep anyagellátását előirányozta, átadása mégis csúszott; egy majdani pezsgő turistaforgalomra tervezték, kihasználtsága azonban csak nagyon ritkán érte el a maximumot. Az erőltetett építkezés nyomai hamar meglátszottak rajta, az elsietett, nem éppen csúcsminőségű munka idővel megbosszulta magát, aztán a földrengések használhatatlanná tették az épületet; megjárta a romániai magánosítás sajátos útját, kis híján a hírhedt Erdély Ede tulajdonába került, végül az ország egyik leggazdagabb vállalkozója vásárolta meg, kezdte el felújítását, majd hagyta sorsára. Aztán a város kálváriája következett, előbb az öröm, hogy sikerült méltányos áron megvásárolnia, rögvest születtek is ötletek újrahasznosításáról, aztán a remény, hogy magánvállalkozó bevonásával újra szállodaként lehet működtetni, majd a kiábrándulás, amiért ez az út sem járható. Aztán a tanácstalanság, majd ismét újratervezés, végül a merjünk nagyot álmodni megnyugtató fináléja: művelődési központ épül helyére. Hogy ezekről a folyamatokról hogyan tájékoztatta a sepsiszentgyörgyieket a helyi sajtó, azt vizsgáltuk meg a Megyei Tükör és a Háromszék ötven évfolyamában. Időutazásra hívjuk hát olvasóinkat.
Kétszáz ágyas szálló épül
Egy új, modern szálloda építéséről először 1970. május 9-én adott hírt az akkor még hetilapként működő Megyei Tükör: Király Károly, „az RKP Kovászna megyei bizottságának első titkára, a Társadalom és Politikai Tudományok Akadémiájának levelező tagja” írt egész oldalas beszámolót A Román Kommunista Párt gazdasági vezető szerepe a szocialista Románia gazdasági és társadalmi-politikai haladásának alapvető feltétele címmel, melyben felvázolta a következő ötéves terv ideje alatt megvalósítandókat. Itt említi, hogy „200 ágyas szálló épül Sepsiszentgyörgyön, befejeződik Kovászna és Sepsiszentgyörgy városok közművesítése, két óvodát és két 96 helyes bölcsődét építünk, egy elektrotechnikai szaklíceumot stb.”
Az „alapkőletételről” nem közölt hírt a sajtó, de hogy az építkezést még abban az esztendőben szándékoztak elkezdeni, arról egy újságcikk tájékoztat: szeptember 5-én a Napirenden a jövő évi munkálatok előkészítése című tudósításban olvashatjuk: „De a lakásépítkezésnél sokkal rosszabbul állnak a szociális-kulturális jellegű építkezések munkálatai. Megkéstek a sportcsarnok, a nyomda, a művelődési ház, a szálló építésével, és aligha lesz lehetőség a lemaradás pótlására.” A beszámoló mintegy előrevetíti a szálloda átadásának várható csúszását, amin olyannyira nem is kell csodálkozni: ez volt az az időszak, amikor rengeteg építkezés zajlott egyszerre városszerte, és ha munkaerő még került is, az anyagellátás – mint később látni fogjuk – egyre jobban akadozott.
1971. január 7-én derűlátó összegzés jelent meg az időközben napi megjelenésre áttért Megyei Tükörben: a Kitűnő eredménnyel zárták az évet vállalataink című beszámoló szerint „1970-ben Kovászna megye ipari termelése 15,6 százalékkal növekedett”. A megyei statisztikai igazgatóság adatai azt mutatják, „Kovászna megye 1970. évi beruházási tervét 99,3 százalékban, az építések, szerelések tervét 99,6 százalékban teljesítette”. A cikk szerint azonban nem minden területen volt ennyire rózsás a helyzet: „Lemaradás mutatkozik a kézdivásárhelyi csavargyár, a sepsiszentgyörgyi ONT-szálló, a kézdivásárhelyi készruhagyár és a sepsiszentgyörgyi Kalász helyi ipari vállalat [megvalósításaiban].”
Ez a hír a valós (?) helyzet bemutatásán túl egy másik, számunkra értékes információt is tartalmaz: a leendő szállodának ekkor még nem választottak nevet, egyelőre az építtető Országos Turisztikai Hivatal román nevének (Oficiul Național de Turism) rövidítését használták azonosítására.
Lemaradás és kritika
1971. március 11-én az 1966–1970 közötti időszak megvalósításairól számolt be a Megyei Tükör. Eszerint „az elmúlt ötéves terv időszakában 270,4 millió lejt fordítottak Sepsiszentgyörgy fejlesztésére. Állami alapokból 1784 lakrészt építettek. Felépült az új postapalota, az új, 500 ülőhelyes filmszínház, egy általános iskola, az építészeti iskola új szárnya, egész sor új középület, egy új szálló, egy szupermagazin; fejlesztették és korszerűsítették a város valamennyi ipari vállalatát és a kereskedelmi hálózatot.” A kétoldalas anyaghoz illusztrációként megjelenik többek között a néhai Péter-Pistáról, a város első önkiszolgáló élelmiszerüzletéről egy belső felvétel (ez volt a szupermagazin), a Szemerja negyed négyemeletes tömbházainak madártávlatból készített fotója, a szépmezői ÁMV (Állami Mezőgazdasági Vállalat) állattenyésztő részlegéről szintén egy légi felvétel, a Művész mozi nappali és a postapalota esti megvilágításban.
1971. május 7-én két érdekes tervrajzról közölt fényképet a Megyei Tükör: egyik képaláírása A Sepsiszentgyörgyön felépülő Olt szálló, a másiké: Bankpalota épül Sepsiszentgyörgyön. Itt jelenik meg először az új szálloda neve – hogy végül miért nem egy folyóról, hanem egy hegyről kapta nevét, arra később visszatérünk. A bankpalota rajzában az ADAS-blokként ismert lakóépületre lehet ráismerni.
1971. június 3-án az építészeti vállalat négyhavi mérlegéről számolt be Pollák Piroska és Doina Melinte, a beruházási bank osztályvezetője, illetve főfelügyelője. A Sebezhető pontok című írásban megállapítják, hogy az építészeti vállalat túlvállalta magát, ezért nem tudja tartani a határidőket, többek közt a sepsiszentgyörgyi új szálló esetében sem. Hogy a munka mégis haladjon, a vállalat még több embert alkalmazott – de ez sem vezetett semmi jóra: „az eltelt 4 hónap alatt 399 alkalmazottal túllépték a munkaerőlétszámot: ez 23%, de össztermelési tervét 113%-ban teljesítette, tehát nyilvánvaló, hogy nem teljesíthette a munkatermelékenység tervezett mutatóját”. Ebből a bonyolult mondatból azt kell érteni, hogy az építkezés irama nem egyenes arányban növekedett az építkezéseknél alkalmazott munkások számával, és ez bizony – az irodából nézvést – baj. A cikkben szó esik még elfekvő készletekről, hiányzó anyagokról, az írás a szükséges kritika után végül azzal zárul: „Meggyőződésünk, hogy ezek a hiányosságok rövid idő alatt kiküszöbölhetők, amennyiben a vállalat vezetősége nagyobb figyelmet szentel a gazdasági-pénzügyi tevékenységnek, amennyiben több gondot fordít a munkálatok előkészítésére, az illetékes szervek pedig reális, a szükségleteknek és lehetőségeknek megfelelő módon tervezik meg a vállalat tevékenységét.”
A hibák felismerése után következett a megoldás. Június 25-én „plenáris ülést tartott a sepsiszentgyörgyi városi pártbizottság”, melyen elemezték a „város területén folyó beruházási munkálatok helyzetét és ütemét”, és az ukázt is kiadták: „a sepsiszentgyörgyi szálló építésénél biztosítani kell a havi 600 000 lejes beépítési ütemet” (Gyorsítani kell a beruházások ütemét!). A „felsőbb utasítás” azonban még nem volt elég a munkálatok felgyorsításához, aztán eljött a tél is, amikor az építkezés jó esetben az épületek belsejében zajlik. A megyei pártbizottság azonban nem lazított, október 17-én egy átfogó, minden gazdasági ágra kiterjedő felhívást tett közzé a Megyei Tükörben, mely szerint „sürgetni kell a télen zajló munkálatokat, mint: a sepsiszentgyörgyi tejpor- és tejfeldolgozó üzem, a sepsiszentgyörgyi és a kovásznai szálló, a művelődési ház, a sportcsarnok, a lakásépítés”. (Felhívás Kovászna megye összes építőihez, tervezőihez és beruházóihoz)
Avatásra várva
Az új szállodáról az első konkrét információkat egy 1971. november 16-i újságcikkből kapjuk: „a megyeközpont 209 személyes, impozáns szállodája a jövő év második felében készül el, s fokozatosan a környéke is rendeződik”. (Kirándulás időgéppel)
Ehhez képest az avatás kereken egy esztendőt csúszott. Időközben megjelent a sajtóban egy „szupermarket” látványterve is, mely „az arhitekturálisan máris nekirugaszkodó megyeszékhely távolabbi kontúrjait” vetítette előre az előző évben elfogadott városrendezési tervnek megfelelően. A nagyáruház (látványterve kísértetiesen hasonlított a brassóiéhoz! – szerk. megj.) az épülő szálloda szomszédságában kapott volna helyet, eltüntetve a maradék lakóépületeket a Csíki utcáig.
„A városfejlesztés azt kívánta meg, hogy a szálló is ide épüljön, íme, akadt hely. A nagyáruháznak is itt lesz a helye, a szálló közvetlen szomszédságában, a Csíki utca felőli részen”, mondta az 1971. december 1-jén a Szupermarket – nagyáruház Sepsiszentgyörgyön című írásban megszólaltatott Gheorghiță Ion műépítész, az áruház egyik tervezője. Ekkor még nem volt szó az egész városközpont, az úgynevezett belső mag eltüntetéséről, környezetének fokozatos átalakításával azonban valószínűleg ezt készítették elő. Végül a nagyáruház – egy évtizeddel később – az Iskola utcában lebontott lakóházak helyén épült fel.
A sepsiszentgyörgyi szálló építése tehát lassan haladt, és ebben az építők bátorítása sem segített. Egy 1971. december 10-én közölt beszámoló (Bízunk az építőkben) szerint „a megyei turisztikai hivatal számára két szálloda épül, az egyik Sepsiszentgyörgyön, a másik Kovásznán. Eddig az összberuházási munkálatok 64,2 százalékát, az építkezések-szereléseknek pedig 64,2 százalékát valósították meg. Lemaradás elsősorban a sepsiszentgyörgyi szállónál mutatkozik – az építkezési vállalat nem gondoskodott, hogy ezt legalább értékben a kovásznai szállónál pótolja.” Ettől kezdve a sepsiszentgyörgyi és a kovásznai szállodák versenytársakká válnak, a fürdőváros mihamarabbi fejlesztésének érdeke azonban azt kívánta, hogy az utóbbi készüljön el hamarabb.
Következő év február 9-én ismét konkrétumról olvashatunk a Megyei Tükörben: „A megyei néptanács 1972/1. határozata értelmében a sepsiszentgyörgyi szállodát 1972. november 30-ig, a kovásznai szállót és gyógykezelési központot 1972. június 30-ig használatba kell adni.” (Építő, építtető, tervező együtt a megyében – de hol az előrelátás?) Tudjuk, a párthatározatok rendkívül fontosak voltak, az abban előírtakat szigorúan be kellett tartani – ebben az esetben azonban nem sikerült, a kovásznai szálló-szanatóriumot csak az év decemberének elején, a sepsiszentgyörgyi szállodát pedig a megszabotthoz képest majdnem egyéves késéssel adták át. A lemaradásért, természetesen, az építő volt a hibás: az 1972. április 12-én megjelent, Fokozzuk a beruházási munkálatok ütemét című írás szerint „A sepsiszentgyörgyi szállodánál a megyei építészeti vállalat nem biztosította a belső választófalakat, a fém- és famunkát, ezenkívül nincs megszervezve megfelelőképpen az építőtelep anyagellátása.”
(folytatjuk)
